Adam Silvera a kedvenc férfi íróm (bocsi John Green, második lettél, de ugye megérted?). Egyszerűen azért, mert Silvera minden története egyedi és különleges, és nem csak azért, mert melegek/biszexuálisok a főszereplői, hanem mert van a regényeiben egy egyedi íz, ami csak Silverára jellemző, és olyan pofonok a történeteiben, amiket fáj megkapni, de valahogy ettől válik emlékezetessé a kötet.

* Elolvasnád? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

Itthon a Könyvhétre jelent meg Silvera egyik régebbi regénye, a Csak emlékeket hagytál nekem. A történet főszereplője a kissé kényszeres Griffin, aki gyűlöli a páratlan számokat, és aki mindig a bal oldaladon akar sétálni. Griffin most gyászol, mert élete szerelme, Theo meghalt, ő pedig nem tudja elengedni a srácot. A történet a jelen és a múlt fejezeteire tagolódik, a jelenben megnézhetjük hogyan birkózik meg Griffin a gyásszal és a lelkiismeretfurdalással, a múltból pedig nem csak az derül ki hogyan jöttek össze, hanem egyéb nehéz titkok is.

Igazából nem tudnám megmondani, hogy beleszerettem-e ebbe a könyvbe. Miközben olvastam, végig azt éreztem, hogy ez túl nehéz, és túlságosan megvisel. Az elején még voltak vidámabb, cukibb jelenetek a múltban, amik úgy feldobtak, de idővel az egész könyv elkezdett nagyon sötétté válni, hiszen Griffin és minden más karakter gyászolt. Ha valaki tizennyolc évesen meghal, az hatalmas űrt hagy maga után, és ez a kötet ezt mutatta meg. Ezzel persze azt is üzente, hogy éljünk, mert sosem tudhatjuk el mikor jön el az utolsó napunk, és harcoljunk azért, akit szeretünk. Ne adjuk fel, csak mert nehézzé válhat. És ezek (is) nagyon jól átjöttek olvasás közben.

És mégis, nagyon nehéz volt olvasnom, mert tényleg áradt belőle Griffin és a többiek gyásza, de eközben teljesen lekötött a történet és persze Silvera stílusa, ami nagyon olvasmányos Az is tök jó megoldás volt, hogy a jelen részek E/2-ben voltak megírva, hiszen ezeket Griffin a már halott Theónak mesélte el, és így emiatt sokkal nagyobb jelentőséget kapott egy-egy jelenet, és még inkább átjött az, hogy Griffin mikor mit miért tesz, és hogyan gyűri őt le a fájdalom és a lelkifurdalás.

Griffin karakterét nagyon szerettem és együtt tudtam érezni vele. A kényszeresség egy nagyon para dolog, én csak akkor tapasztalom, amikor bezárom a lakásom ajtaját, de képes vagyok visszasétálni az utcáról is, hogy ellenőrizzem, tuti jól zártam-e be. Borzasztó lehet, ha ennél sokkal durvább dolgok is nehezítik az ember hétköznapi életét. Az is fájdalmasan jól átjött, hogy Griffin emiatt kevesebbnek érzi magát a többieknél, különösen Theónál. Silvera megtehette volna azt is, hogy tökéletesre alkotja meg Griffin jellemét, de nem tette, a srác komoly hibákat elkövet a jelen és a múlt fejezetekben egyaránt, és pont ettől vált annyira hiteles és emberi karakterré. Azért a kényszeresség kapcsán meg kell jegyeznem, Wade akkor nőtt fel igazán a szememben, amikor átsétált Griffin „hibás” oldalára.

Azzal kapcsolatban kicsit gondban vagyok, hogy mit meséljek a többi karakterről. Mert több főbb szereplőnk is volt, és nagyon érdekes dilemmákat mutatott be a kötet. Például azt, hogy sokszor valaki ott van a szemünk előtt, de észre se vesszük, hogy mennyit jelent számunkra. Vagy éppen azt, hogy van amikor nem a másik gyengeségének az elfogadása az igazi segítség, hanem az, ha segíteni akarunk neki kilábalni belőle. A karakterek közötti interakciókról viszont nehéz spoilermentesen beszélni, így nem is teszem meg. Csak annyit mondok, hogy Wade lett a kedvencem a kötet végére. Egyértelműen ő.

A szülők szerepét feltétlenül ki akarom emelni a könyvben. Jó volt látni, hogy minden srácnál ott volt a támogató család, akik ott álltak a gyerekeik mellett, és nem érdekelte őket, hogy a fiúk a fiúkhoz (is) vonzódik. Annyira klassz, hogy Silvera megmutatta, ilyen is létezik, és pont ezért is szakadt meg a szívem sokszor, amikor megjelentek Theo szülei, mert elképesztően fájdalmas lehet ilyen hamar eltemetni a fiad. Különösen mert Theo egy elképesztően szerethető srác volt, annyira vicces és egyedi, a magabiztosságát pedig külön szerettem benne.

Értékelés: 7/10

A Csak emlékeket hagytál nekem nem egy könnyű olvasmány. A gyászról szól, fájdalomról, lelkiismeretfurdalásról, rossz döntésekről és arról, hogy miként lépjünk tovább mindezeken, és hogyan lehetünk boldogok. Silvera nagyon okosan építette fel a regényeit és a karaktereit, lehet inkább csak velem volt a baj, hogy most túl sötétnek éreztem az egészet, és érzelmileg nagyon megviselt az olvasás, hiszen kevésnek tűnt benne a cuki, édes rész, ami feldobta volna a kedvem.

Mindezzel együtt azt ki kell jelenteni, hogy ez egy nagyon fontos könyv, ami tényleg profin van megírva, és emberi, szerethető karakterekkel dolgozik, akiknek lehetetnek nem drukkolni. Örülök, hogy elolvastam, még ha nem is ez lett a kedvenc Silvera könyvem. És bízom benne, hogy a Menő Könyveknél érkezik majd még új regény az írótól.

Hogy tetszik a borító? A külföldi borítókból ez a kedvencem, nagyon klassz az vízcsepp minta, és az alakok. Amikor pedig értelmet nyer a borító, az mindent visz. A színeit pedig külön imádom.

Kinek ajánlom elolvasásra? Adam Silvera rajongók semmiképpen ne hagyják ki!

* Elolvasnád? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *