Könyvkritika: Margaret Atwood – Rendbomlás

Be kell valljam kicsit tartottam ettől a könyvtől. Azt vettem észre, hogy általában közelebb állnak hozzám Atwood disztópikus történetei, így nem tudtam, hogy a Rendbomlás mennyire fog tetszeni. Nos, azt kell mondjam pozitívan csalódtam, hiszen imádtam a kötetet!

A Rendbomlás egy különleges novellás kötet. A főszereplője Nell, és az összes novellának ő van a középpontjában, a történetek az élete különböző szakaszaiban játszódnak, hiszen megismerjük a 11 éves, a 34 éves és a nyugdíjas-korú Nellt is, akárcsak az őt körülvevő embereket. A lényeg mégis Nell lelki állapotán van, azon, hogy miként éli meg a bizonyos életszakaszait és az azzal járó problémákat, nehézségeket. Mit is jelentett nőnek lenni az előző évszázad Kanadájában, ez is kirajzolódik előttünk.

Bár az összes novellát nagyon szerettem, akadt azért kettő, ami nagyon közel állt hozzám. Az egyikben Nell 11 éves, és az édesanyja pont akkor terhes, ráadásul a kora miatt veszélyeztetett terhesnek minősül, emiatt a kislányra rengeteg felelősség hárul, hiszen az apa munkája miatt jó pár napig csak ketten vannak. Egyszerűen a szívem szakadt meg, ahogy átéltem Nell nehézségeit, hogy mennyi félelem volt abban a kicsi lányban, hogy telefon nélkül hogy tudna orvost hívni, amikor a legközelebbi faluba is egy óra eljutni, ha baj lenne. Borzalmas volt látni, hogy ez a kislány milyen hamar felnőtté vált, hogy a leterhelt szülei hogy használták őt ki, mint babysittert és pótanyát, és ez mennyire nehéz volt neki. De eközben a szülőket is teljesen megértettem, hiszen egy ponton túl már ők is besokalltak. Néha csak magát az életet lehetett okolni, hogy miért olyan nehéz.

A másik kedvenc novellámban Nell 34 éves, és a párjával, Tiggel leköltöznek egy farmra. Hát, gyerekkoromban én is imádtam A farm, ahol élünk sorozatot, de még az alapján se gondoltam, hogy ennyire para a farmon élni, és ilyen sok munka van az állatokkal, akiknek mellesleg megvan a saját személyiségük is. Jókat szórakoztam például a lóval, Gladysszel folytatott csatán, míg a páva egyedül maradásában a szívem is elfacsarodott. Nellt is sajnáltam, hogy mennyire meg kell küzdenie a boldogságért, hogy próbálkozik mindent a lehető legjobban tenni, de alig kap érte kreditet a környezetétől, ráadásul a húga is beteg, így ott is észnél kell lennie, nem is kicsit. Már megint mennyi felelősség, és milyen nehéz élethelyzet ezen a szegény nőn, aki csak boldog akart lenni.

Az a szép a novellákban, hogy mindegyik hétköznapi helyzeteket mesél el. Nell és az édesanyja viszonyát, és persze a nő múltját, vagy a kapcsolatát az édesapjával, és persze a testvérével. Akad itt rengeteg téma, amin el lehet gondolkodni, mint az öregkor és a lebénulás nehézségei, hogyan válik a büszke szülőkből megtört, beteg idős ember, aki gondozásra szorul, és hogy viseli lelkileg ezt a család. Hogy milyen az élete egy olyan húgnak, akinek kicsit máshogy működik az agya, mint az átlag. De ott van például az ex-feleség karaktere, akivel nem is igazán találkozunk, csak hallunk és mesélnek róla, még az ő élete is maga a nehézség, hiszen amikor elveszíti a szépségét, és rátalál a betegség, érezhetően akkor kezd kapkodni azután a biztonság után, amit fiatalon saját maga dobott el. Atwood elérte, hogy mindegyik karaktert megértsem, és beleszeressek, függetlenül attól, hogy miket tettek.

Egyetlen dolgot sajnálok nagyon: hogy nem kaptam egy novellát sem Nellről, az édesanyáról. Igen, nyilván jó anya volt, lehetett látni abból, ahogy Tig fiaival bánt, és mi mindent megtett értük, a boldogságukért. De valahogy mégis úgy láttam volna Nellt édesanyaként, hogy a saját gyerekével miként bánik, ráeszmél-e vajon, hogy ugyanazokat a dolgokat követi-e el, mint a saját anyja, netán átértékeli-e magában, hogy ő milyen gyerek volt, és miben különbözött mondjuk a saját gyerekétől. Olyan sok lehetőség lett volna egy ilyen novellában, és egyszerűen az, hogy Nellt pont édesanyaként nem ismerhettem meg, nekem szomorú, hiszen élete több fontos szakaszát végigkísértem. Ráadásul úgy érzem erre lettem volna a legkíváncsibb.

Értékelés: 9/10

Mennyi emberi sors, mennyi karakter és élethelyzet, aminél bólintani lehet, hogy “ahá”, ez megvan. Ezt átérzem. Ez tényleg ilyen lehet. Atwood mesterien fűzi össze a novellákat, és a tintájával úgy beleégeti az agyunkba a karakterei életét, hogy nem is zavartak az eltérő idősíkok, sem az, amikor egy-egy novella túl művésziesre és zavartra sikerült. Egyszerűen csak élveztem amit kaptam, és miután leraktam a könyvet, sokat gondolkodtam rajta, mint a legtöbb, és a legjobb Atwood könyveken.

Hogy tetszik a borító? Elképesztően szép, és tökéletesen passzol a kötethez. Nézegettem is a külföldi kiadások borítóit, és azt kell mondjam egyértelműen ez a legszebb.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a novellás köteteket, és az elgondolkodtató, szívbefacsaró történeteket, akkor a Rendbomlást kár lenne kihagynod. Igazi kedvenc lesz, ebben biztos lehetsz.