Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Borítómustra: Cassandra Clare – Aranylánc

A napokban jelent meg Cassandra Clare új árnyvadász sorozatának, Az utolsó óráknak az első kötete, az Aranylánc. Azért is különleges ez a sorozat, mert visszatérnek benne a Pokoli szerkezetek karakterei.

Most górcső alá vettem, hogy a könyv mely országokban milyen borítóval jelent meg, és persze véleményeztem is a borítókat. Íme!

EREDETI

A legtöbb ország – köztük hazánk is – szerencsére az eredeti borítót vette át, aminek kifejezetten örülök, mert elképesztően szép ez a borító. Ránézel és szerelembe esel típus. Ráadásul tökéletesen illeszkedik a Clare-könyvek világába.

OLASZ

Szegény olaszok már megint megszívták. Maga a gondolat, hogy újrarajzolják az eredeti borítót nem rossz, de ezzel a kék háttérrel eléggé mellé lőttek. Illetve, maga az eredeti kép is pont azért erős, mert nagyobb teret enged a női alaknak, az olasz borító viszont ezzel a ráközelítéssel gyengíti a koncepciót.

TÖRÖK

Alapvetően szerintem ez egy jó munka, egy szép borító. A színeit is szeretem, és a női alak is klassz. Persze az eredeti nyilván szebb, de úgy érzem (ha már nem vették meg az eredetit), kihozták a helyzetből a legjobbat.

EXKLUZÍV WATERSTONED KIADÁS

A Waterstones könyvesbolt mindig kiad csak nálunk kapható, exkluzív borítójú Clare könyvekt. Az Aranyláncé passzol a többi exkluzív Clare kötethez, de hát, nekem túl sok, az ismétlődő kard és rúna formátum unalmasnak érződik. Persze ízlések és pofonok.

EXKLUZÍV FAIRY LOT KIADÁS

A Fairy Lot könyvesdoboz is gyakran csinál exkluzív, csak náluk kapható kiadásokat. Szerintem ez nagyon szép lett, jók a színei, tetszik a kard minta és a borító egyszerűsége. Na meg ezek a fekete lapszélek (rajta a karddal!), hát le a kalappal, nem semmi megoldás. Ráadásul a gerince is nagyon szép.

  • Hamarosan nálunk is megjelenik a Könyvmolyképző kiadó gondozásában Cassandra Clare Az utolsó órák című sorozatának első kötete, az Aranylánc. Ez a történet egyenesen Londonba repít minket, méghozzá az 1900-as évek elejére. Tartsatok velünk, fedezzük fel a rejtélyeket, üldözzük együtt a démonokat, melyek a Herondale, Carstairs, Lightwood és Fairchild családok legifjabb tagjaira várnak. Ha kitartóak vagytok, a kiadó jóvoltából megnyerhettek egy példányt ebből az újonnan megjelenő Árnyvadász-történetből.

  • Felismered a képen látható híres árnyvadászt? Ha igen, nincs más dolgod, mint beírni a megfejtést Rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába, így esélyed lehet megnyerni a kiadó által felajánlott könyvet.

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    a Rafflecopter giveaway

    • 11.16 Szaffi Polca blog – értékelés
    • 11.18 Sorok között könyves blog – borítómustra
    • 11.20 Szaffi polca blog – Fan artok
    • 11.22 Kelly és Lupi olvas – értékelés
    • 11.24 Hagyjatok! Olvasok! blog – kedvenc idézetek
    • 11.26 Könyv és más blog – értékelés
    • 11.28 Hagyjatok! Olvasok! blog – értékelés