Eladó éjszakák: Íme 6 idézet az új YA Fantasy regényből
Eladó éjszakák címmel jelent meg a napokban Magyarországon Charlotte Nicole Davis különleges regénye, ami egy olyan világba repít el minket, ahol egyikünk sem élne szívesen.
A történet főhőseit szerencselányoknak hívják, noha a sorsuk minden, csak nem szerencsés. Gyerekként adták el az örömháznak és átkozott tintával jelölték meg őket. Rabul estek egy életben, melyet önszántukból sosem választottak volna. Amikor Clementine véletlenül megöli az egyik ügyfelét, a lányok menekülni kényszerülnek, miközben egy emberfeletti erővel rendelkező, vérszomjas üldözőjük akad…
A kötetből most 6 idézetet mutatok nektek, ami talán meghozza a kedvetek az olvasáshoz. Íme!
#1
„A földet a hegyek gyökeréig átitatta a porvérű bányászok nemzedékeinek szenvedése, és az ehhez hasonló elhagyott bányákat gyakran elárasztották a bosszúrémek. Volt egy bujdosó lélek is a bejáratnál, halvány és ködös – egy mezítlábas kisfiú, aki csontos térdét a melléig felhúzva kuporgott. A rettegése úgy megállt a levegőben, mint valami maró szag.”
#2
„Előttük egy homályba burkolt valami cikázott át az úton, olyan közel, hogy Aster érezte a bomlás bűzét. Halálos rémület fogta el. A következő pillanatban a bosszúrém felvonított. Iszonyú volt a hangja: maga a kínszenvedés. Clementine sikoltott, a lovuk felágaskodott, kevés híján levetette őket.”
#3
„– Nem bízol te senkiben. Nem bízol még bennem sem, hogy képes vagyok önállóan gondolkozni. Azt akarod, hogy pont olyan legyek, mint te, és annyira féljek a világtól, hogy ne is legyen életem.”
#4
„– Szeretnéd, ha elölről kezdhetnéd az életet – mondta úgy, mintha önmagával beszélne.
Eli bólintott.
– Egy vadonatúj testben, amelyet sose törtek meg, olyan lélekkel, amelynek nincsenek rossz emlékei. Ja… – Halkan elnevette magát. – Sokat ábrándozom róla.”
#5
„Az ember kénytelen törődni bizonyos dolgokkal, és ha érdektelenséget színlelünk, azzal nem oldunk meg semmit – töprengett. – Ám a harag… a harag rávesz a cselekvésre. Legalábbis néha. Csak arra kell ügyelned, hogy te használd a haragot, és ne fordítva, mert akkor leszel meggondolatlan, és akkor teszel kárt magadban és azokban, akiket szeretsz. Ám a harag egymagában nem tesz valakit rossz emberré. Ezt én nem hiszem. Csak emberré tesz.”
#6
„Hiába fürkészte a bozótot, nem volt ott más, csak a sötétség. Aztán egy pillanatra láthatta a bosszúrémet egy holdfénytócsában: ezüstös volt, csontsovány, macskaszerű. Denevérszárnyait szétcsapva, vörösen-feketén izzó szemekkel, szélsebesen száguldott feléjük. Koponyáját agyarak tüskézték, pofájában szintén agyarak hegyesedtek.”
-
A Maxim kiadó legújabb sorozatában örömházból menekülő lányok állnak a főszerepben. Charlotte Nicole David az Eladó éjszakákban egy kegyetlen fantasy világba kalauzol bennünket, amely nem tűri, ha az elnyomottjai önálló gondolatokkal rendelkeznek. Tarts velünk, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a könyvről!
Mint a regényben, úgy a játékunkban is az elnyomott, kizsákmányolt lányok állnak a főszerepben. A feladatotok mindössze annyi, hogy keressétek meg az idézetekhez tartozó könyveket, és (esetleg szerzővel együtt) írjátok be a Rafi megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
“Ha az élet nehézségei miatt a padlón kötsz ki, két választásod van. Lent maradsz, vagy felállsz, leporolod a nadrágodat, s emelt fővel továbbmész. Én az utóbbi mellett döntöttem.”
06.12. Utószó
06.15. Sorok Között (extra)
06.17. Readinspo
