Vörös Pöttyös lesz az imádott YA-fantasy, a Truthwitch!
A Truthwitch az a fantasy regény, amit leginkább az Üvegtrón rajongóinak szoktak ajánlani elolvasásra, még a borítón is Sarah J. maas ajánlása olvasható. Igen, badass-főszereplős YA fantasy történetre készüljetek, aminek a főszereplője két boszorkány!
Külföldön eddig 4 kötete jelent meg, és már a megfilmesítési jogok is elkeltek, reméljük lesz is belőle valami. A regény a Könyvmolyképző Kiadónál érkezik idén, a fülszveg már meg is érkezett. Nézzétek csak!
Susan Dennard – Truthwitch: Igazságboszorka (Boszorkafölde 1.)
Egy kontinensen, amelyet három birodalom ural, vannak, akik „boszorkának” születnek: különleges varázserőt birtokolnak, amely kiemeli őket a tömegből.
Boszorkaföldén majdnem olyan sokféle varázserő létezik, mint ahányféleképpen bajba lehet keveredni – és a mindenre elszánt Safiya és Iseult ezt bárkinél jobban tudja.
Safiya igazságboszorka, vagyis képes az igazságot megkülönböztetni a hazugságtól. Nagy hatalommal járó varázserő az övé, olyannyira, hogy egyesek még a gyilkosságtól sem rettennének vissza, ha így a saját oldalukon tudhatnák. Ez különösen igaz a nemességre, arra a társadalmi rétegre, ahová Safi is tartozik. A lánynak ezért titokban kell tartania a képességeit, nehogy bábúvá váljon a birodalmak közti játszmában.
Iseult fonálboszorka, aki látja a körülötte lévők életét átszövő fonalakat – a saját szívéből kiinduló fonalak azonban láthatatlanok számára. Az ő és Safi közt szövődött valószínűtlen barátságnak köszönhetően a kitaszított lány egy vakmerő kalandokkal teli életbe csöppen, amelyben hűvös nyugalma tökéletes ellenpontja Safiya forrófejű, lobbanékony természetének.
A két lány nem vágyik másra, mint szabadon élni az életet, ám Boszorkafölde fölött a háború fellegei gyülekeznek. Safinak és Iseultnak a ravasz Merik herceg segítségével (aki szélboszorka és hajóskapitány) és egy bosszúszomjas vérboszorkával a nyomában császárokkal, hercegekkel és zsoldosokkal kell megküzdenie, akik bármit megtennének azért, hogy megkaparintsanak egy igazságboszorkát.
„Egy aprólékosan megálmodott világ, tele könyörtelen politikával, fülledt románccal és megkapó karakterekkel, akiktől az olvasó képtelen elszakadni. Lényegében két erős, fiatal nő szövetségének története, akik együtt talán arra is képesek lehetnek, hogy megváltoztassák a világot.” – CINDA WILLIAMS CHIMA, a Seven Realms című könyvsorozat New York Times bestsellerszerzője
* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)
