Home Könyvkritika Könyvkritika: Susan Ee – World After: Túlélők világa (Angelfall 2.)

Könyvkritika: Susan Ee – World After: Túlélők világa (Angelfall 2.)

Szombat este kezdtem el olvasni, vasárnap 03:00 körül értem a végére. Létezik-e annál nagyon dícséret, hogy kevesebb, mint 10 óra alatt kiolvastam a könyvet? Akárcsak az előző rész, ez is a kezemhez nőtt, mert ugyanolyan izgalmas, eredeti és WTF pillanatokkal teli kötet volt. Susan Ee aztán nagyon ért a feszültségkeltéshez és a karakteralkotáshoz!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

– Bármely gyűjteménynek díszére válna ez a brutális kard, ami emberek gyilkolására és feldarabolására szolgál, és különleges módon, úgy tervezték meg, hogy a legrettenthetetlenebb ellenségeid térdre hulljanak, az asszonyaik pedig jajveszékelésbe kezdjenek már a látványától is, te pedig képes vagy úgy hívni, hogy… Tündérmackó???

A folytatás ott kezdődik, ahol az első rész véget ér. Penrynről mindenki azt hiszi, hogy halott, de aztán felébred. A családjával az Ellenállás táborában sincs biztonságban, a húga ugyanis embert evett, így menekülniük kell, miközben Penryn nyilván szeretné megtalálni Rafit is… A történetről szerintem ennyi elég is, a poénokat nagyon nem akarom lelőni.

Penryn eddig is nagyon kedvenc karakter volt, de most aztán végképp az lett. Szeretem amikor egy főszereplő nem tökéletes, ha vannak emberi hibái. Penryn pedig bár hoz hősies döntéseket, kellően erős és önfeláldozó, de például ahogy a húgával bánik, az annyira emberi. Hiszen ki ne viszolyogna Paige látványától? Nagyon ügyesen megalkotta az írónő ezt a szálat, mert egyszerre jött át Penryn tökéletlensége, a helyzet nehézsége, és a kilátástalanság. Ráadásul az, hogy később kiderült Paige titka, még izgalmasabbá tette a dolgokat.

Az emberek jobban kedvelik az angyal kinézetű rosszfiút, mint a jófiút, aki úgy néz ki, mint egy ördög.

Rafi most nem szerepelt sokat, és hát, hiányzott is kissé kettejük civakodása. A romantika éppen ezért ebben a részben végképp nem dominált, de ez így volt jó, hiszen a világot olyan kegyetlennek mutatta be az írónő, hogy tán furcsa is lett volna egy nagy love story. Mert tény, a világ még jobban kinyílt, még több szörnyűség látott napvilágot, gondoljunk csak a Fészekben lévő tartályokra. Az írónő ötletessége itt is csillagos ötösöket érdemel, borzongatóan zseniális az a nő. De visszatérve Rafiékra, azért azt a kevés közös jelenetet szerettem, ahogy Tündérmackó, a kard, és Penryn kapcsolatát, az emlékeket is.

Külön örültem annak, hogy végre még több infó derült ki az angyalokról, köztük az is, miért is érkeztek a földre, és mi is a főgonosz célja. Annyira emberi, annyira okosan kitalált az egész, hogy valamennyire meg is értem a dolgot, de ezzel együtt iszonyú durva látni az emberek szenvedéseit, pláne mert olyan kilátástalannak tűnik a helyzet. (Legalábbis, a kötet végéig, ott aztán nagyon bejött a remény ígérete).

– Szörnyű érzés volt elveszíteni. – A hangja szinte csak dörmögés. – Mostanáig nem is tudatosodott bennem, hogy mennyire kötődöm hozzá. – Felemeli a kezét, és kisimít egy nedves tincset az arcomból. – Hogy milyen veszedelmes függőséget okozhat.
A pillantása odaszegez a helyemre, mozdulni, lélegezni sem tudok.
– Talán a kard helyett egy lánynak kéne ilyeneket mondanod. Talán az a lány is szeretne veled lenni. – Suttogva törnek fel belőlem a szavak.

Tetszett az is, hogy miként mesél Susan Ee az emberi természetről a világ végén. Felvonul itt a teljes spektrum, az állatias, túlélésre vágyó emberektől a jólelkűekig, akik másokon akarnak segíteni. Annyira széles volt a prezentáció, és olyan sok módon mutatta meg az írónő, hogy az ember milyen állatias, vagy éppen hősies tud lenni, amiről tök érdekes volt olvasni. A doki karakterén például sokat agyaltam, de azt szerettem, amikor Penryn agyalt a körülötte lévő emberekről, leginkább a Tetkós és az Alfa kapcsán. Olyan szépen szembeállította azt, mit hozunk a múltunkból, és mihez tudunk kezdeni ezzel a jelenünkben.

Ebben a részben előtérbe került Penryn és az édesanyja kapcsolata is. Olyan érdekesen lett ez is megírva, leginkább az jön be, hogy az anya egyszerre őrült és zseni, és bár Penryn iszonyú önálló, erős, néha amikor előtör belőle a kislány, aki szeretné, ha az anyja segítené őt, akkor bizony a szívem szakad meg, mert olyan jól rám zuhan az a súly, amit Penryn cipel. Susan Ee olyan briliáns módon mutatja meg a karakterek érzelmeit, a lelki világukat, és annyira könnyű azonosulni vele, amitől csak emelni tudom a kalapom.

– Hej, azok voltak a szép idők, amikor még parancsolhattunk a nőknek, és nekik engedelmeskedniük kellett!
– Biztos vagy benne, hogy ez nem csak valami legenda? Nem hiszem, hogy az anyámnak valaha is parancsolt volna valaki.
– Valószínűleg igazad lehet. Az engedetlenséget a családod női ágán, egész biztosan hosszú nemzedékekre vissza lehet vezetni. Olyanok vagytok, mint valami pusztító ragály.
– Addig, amíg ez a ragály az angyalokat pusztítja, biztos vagyok benne, hogy mindenki más elnézi ezt nekünk.
– Ó, te kétségtelenül pusztító hatással vagy, legalább egy angyalra.

Értékelés: 10/10

Az Angelfall folytatása számomra letehetetlen volt. Susan Ee sodró lendülettel ír, a karakterei olyan élőek, és annyira jól megírtak, az általa megteremtett világ kegyetlenül tökéletes, ráadásul olyan izgalmas dolgok történnek a szereplőkkel, hogy csak kapkodom a fejem. Azért pedig külön pacsi, hogy időnként a humor is felütötte a fejét. Sok trilógiánál éreztem, hogy a második rész a gyenge láncszem, de itt aztán nem. És ez is olyan jó!

Hogy tetszik a borító? Gyönyörűszép, annyira jól bemutatja Rafi hátborzongatóan szép démonszárnyait.

Kinek ajánlom elolvasásra? Kortól és nemtől függetlenül mindenkinek. De tényleg 🙂