Hű. Ez a könyv aztán tényleg kemény, és bizony nem könnyű olvasmány, hiszen a gyászról, a fájdalomról sosem egyszerű olvasnunk. Viszont örülök, hogy esélyt adtam neki, és átélhettem a történetet. Sokat adott lelkileg, emberileg, és hiszem, hogy ezzel ti is így lesztek, ha elolvassátok. (Érdemes megadni az esélyt).

A történet három nézőpontban íródott, három olyan tini a narrátor, akik egy szerettüket veszítették el. Autumn legjobb barátja, Tavia, akivel kislánykora óta elválaszthatatlan volt, autóbalesetben halt meg. Shaynek az ikertestvére hunyt el leukémiában, míg Logannek a volt pasija lett öngyilkos a szakításuk után hónapokkal.

Hogyan lehet feldolgozni a gyászt? Hogy lehet tovább lépni? Ezek a könyv fő kérdései, és ügyesen meg is válaszolja azokat. A három nézőpont amúgy érdekes volt, ahogy a karakterek is. Jó ideig viszont nincs közös pont, és bár a zenét a fülszöveg nagyon erősen említi, sajnos nincs akkora szerepe, mint amit előzetesen vártam volna – bár amikor bekerül, ott akadnak jó pillanatok.

A három főhős egyéni szála jól kidolgozott volt, rengeteg család és barát vette őket körül, ami mondjuk az olvasást időnként nehezítette, mert ha negyven nevén nevezett karakter nem volt a könyvben, akkor egy sem. És persze, három szál, három „történet a könyvben„, ez így volt hiteles, csak a befogadást annyira nem segítette.

A lányok szálai is érdekesek voltak, de naná, legjobban Logan, a meleg srác érdekelt a történetben. Nála jött át leginkább, hogy egy szerelmi csalódás, majd utána a gyász milyen pusztítást végezhet valakinél. Alkohol, drog, ráadásul az iskola elhanyagolása, extraként még a zenét, a legfőbb hobbiját is ímmel-ámmal űzte. Nála éreztem tehát a legrosszabb hatásait a gyásznak, de talán pont ezért tudott jól működni a karakter. Iszonyú jó történetszálakat dobáltak be neki, például meleg srácként elfogadni azt, hogy a szerelmed „lecserél” egy lányra, már önmagában borzalmas dolog.

Ami azt illeti, mindig alig vártam, hogy Logan részeihez érjünk, mert végtelenül szimpatikus és szerethető volt a srác, az összes hibájával együtt. Mert bizony az volt neki bőven, abszolút nem egy tökéletes karakterről van szó, de a humora, a személyisége, számomra mindent vitt, ahogy a Brames visszaemlékezésektől itt-ott a szívem tört össze. Imádtam Logan karakterfejlődését, a Yarával való kapcsolatát, és külön bejött az, hogy kapott egy pszichológust is, mert nem árt tudatosítani, hogy segítséget kérni – és megfogadni – nem gyengeség.

Persze a lányok sztorijai is érdekesek voltak. Shaynél leginkább az anyukájával való kapcsolatát szerettem, azt, ahogy szépen-lassan közeledtek egymáshoz, és megpróbálták együtt túlélni a húg elvesztését. A zenei blog ötletét is faltam, és a baráti társaság is nagyon erős volt itt. A közbelépéses jelenet például mindent vitt.

Autumnnál sokáig nem tudtam mit érezzek. Az számomra teljesen valid, hogy valaki így kibukjon, ha elveszíti a legjobb barátnőjét. Megértettem, tényleg. De ez az önhibáztatás, ez a „se veled, se nélküled nem jó” kapcsolat Dantéval viszont valahogy idegesítővé tette számomra a dolgokat. A karakterfejlődést, és a kapcsolatát a nővérével viszont szerettem.

Összességében úgy érzem, ez a könyv egy „fájdalom pornó” volt, mert minden fejezetben zúdult ránk a gyász, a szenvedés, a kín a szerettünk elvesztése miatt. Nagyon nehezen jutottunk el a feldolgozás szakaszba, emiatt a könyv kevésbé tudott érzelmi hullámvasútként működni, inkább igyekezett végig a mélyben tartani.

Értékelés: 8/10

Bár akadtak hibái, de abszolút nem bánom, hogy esélyt adtam a regénynek, mert alapvetően jó volt az üzenete, a karaktereket is szerettem (Logan <3), és a történetszálak is működtek. Csak valahogy nem szerettem úgy bele a történetbe, ahogy azt előzetesen vártam.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, és passzol a könyvhöz is. A Gabo Kiadó ismét remek munkát végzett.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a nehezebb témájú YA könyveket, akkor érdemes megadni az esélyt.