Ez volt az a könyv, amire már azóta vártam, hogy kiderült, meg fog jelenni. Ugyanis még mindig elég kevés az LMBT YA könyv magyarul, és még kevesebb az, ami hazai környezetben játszódik. Ezért is örültem annyira a könyv megjelenésének. Még ha nem is volt tökéletes az Osztálykép, bizony nagy örömmel olvastam végig.
A főszereplőnk Levente, egy fiatal srác, akinek meghalt az édesanyja, emiatt kívülálló lett az új sulijában. Egy nap megismeri a helyi menő srác, Ákos titkát: a fiú rúzsozza magát. Majd egy közös feladaton is dolgozniuk kell, összebarátkoznak, és Levente úgy érzi, kezd beleszeretni a fiúba, eközben pedig egyre jobban kinyílik.
Nagyjából ennyi lenne az alapsztori, de azért ennél kicsit bonyolultabb, lévén sok szereplőnk van. Leginkább engem Ákos története fogott meg. Ő a focista srác, aki évek tudja, hogy meleg, és bele is keveredik egy fura viszonyba Dáviddal, ez indította be a rúzsozást is. Dávidról is kiderült a könyvben ez meg az, ami kissé árnyalta a kapcsolatuk képét. Furamód olvasás közben végig azon drukkoltam, hogy Dávid és Ákos jöjjön össze, rendezzék a dolgaikat. Mert az a vallomás Dávidtól a regény végén… na az nálam mindent vitt.
És miért is nem a főhősökért drukkoltam? Nos, itt jön elő a probléma. Nem értettem Leventét. Az egyik pillanatban a fiúról nem is gondoljuk, hogy meleg, aztán összebarátkozik Ákossal, pár oldal múlva pedig már huss, szereti a fiút. Hiányzott az átmenet, az, ahogyan Levente rádöbben, biszexuális, és vonzódik egy fiúhoz. Nem jöttek elő különösebben a kérdések, nem éreztem azt, hogy most megváltozik Levente élete.
Mivel mindez hiányzott, nem sikerült annyira megértenem Levente romantikus ideáit is, és hát, igazából Ákosét sem. A legnagyobb gondom az volt, hogy a két főszereplő között nem volt kémia. Kicsit úgy tűnt, mintha az írónő nagyon szerette volna összehozni őket, csak a karakterek ellenkeztek. Persze ettől függetlenül akadtak cuki jeleneteik, különösen a végén, csak tényleg nem éreztem a szerelmet. Sokkal inkább csak a barátságot kettejük között.
A főszereplőket viszont önmagukban tényleg kedveltem. Mert Levente karaktere is nagyon érdekes volt a gyász témájában. Elveszíteni egy szülőt mindig borzalmas, különösen, ha magadat okolod érte. Ezt a részét, és eleve Levente kibújását a csigaházból nagyon szépen átadta az írónő. Legjobban az tetszett benne, hogy nem lett eltúlozva, nem nyílegyenesen mentünk fel a hegyre, hanem voltak megtorpanások, amikor tényleg éreztem, hogy ez a fiú küzd, és milyen jól teszi.
A mellékszereplők közül Levente barátnője, Ida fogott meg nagyon. Ő a lány, akit a szülei mindenben irányítanak, és olyan megfelelési kényszert plántáltak belé, amivel nehéz lehet együtt élni. Nagyon szépen megmutatkozott az, hogy milyen károkat tud okozni a túlféltés, és miért is olyan fontos, hogy kiálljunk magukért. Ez pedig fontos téma, örülök, hogy ez is szóba került.
Dorina történetét kicsit “tanulságszagúnak” éreztem, a rosszlány történetének, aki által megmutatható, miért rossz kurvulni. Persze, szép utat járt be a lány, a végén imádtam az Ida – Dorina beszélgetést is, amit Levente kihallgatott. Alapvetően szerethető volt a karakter is, csak kár, hogy kicsit tanulságsszagú.
Értékelés: 8/10
Minden hibája ellenére szerettem ezt a könyvet, mert értékes történetet adott át elfogadásról, szeretetről, újrakezdésről, továbblépésről. Az üzenetek jók voltak, csak sajnos a főszereplők közti kémia hiánya miatt a romantikus énemnek nem hozott maximális örömet a kötet. Ennek dacára abszolút nem bánom, hogy elolvastam, sőt! Ha lesz folytatása, biztosan lecsapok rá.
Hogy tetszik a borító? Egyszerűen tökéletes! A modell, a háttér, a betűtípus, minden nagyon király lett rajta.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha nem riadsz meg az LMBT regényektől, és érdekelnek a komolyabb témák is, akkor ez a Te könyved lesz!
