Egyszerűen hihetetlen. Már napok óta befejeztem a könyvet, de még mindig nehezen találom a szavakat arra a csodára, amit Kathleen Glasgow megalkotott. Mert a nehéz téma dacára (vagy éppen azért), a Lány, darabokban egy szenzációs könyv. Egy olyan, amit egyszerűen el kell olvasni.

A történet hősnője a 17 éves Charlie, akit az édesanyja folyamatosan bántalmazott, az utcára került, majd elkezdte vagdosni magát, és majdnem belehalt. A sztori elején egy klinikán kezelik, hogy a helyes útra tereljék. De végül lejár a biztosítása, így a lányt kiengedik. Charlie pedig ismét egyedül marad, fedél nélkül. Szerencsére egy barátja segít, pár napig szállása is lesz Tucsonban, egy távoli városban, de a srác elutazik, Charlie-nak pedig egyedül kell újrakezdenie.

* Kíváncsi lettél? Akkor szerezd be ide kattintva kedvezményesen! *

A könyv nagyon fontos témákat érint, és itt nem csak a vagdosásra gondolok. Ha Charlie-nak nem lennének ilyen problémái, akkor se lenne egyszerű dolga 17 évesen, egy idegen városban újrakezdenie mindent úgy, hogy kábé alig van pénze. De a lány erőt vesz magán. Állást vállal, és bár nem volt sokáig a kórházban, de próbálja betartani azt, amit ott megtanult.

Mindig is csodáltam az erős, bátor női főszereplőket, Charlie pedig pont ilyen. Hihetetlen, hogy mennyi kitartás van ebben a lányban, amiért ebben a kilátástalan helyzetben is próbál talpon maradni, méghozzá úgy, hogy megvan benne a vagdosás iránti késztetés. Mert ez az egy utat ismeri a megkönnyebbülésre, hogy a lelkében dúló viharokat lecsillapítsa. Borzasztó lehet mindez. Tudni, csak úgy nyugdohatsz meg, ha szó szerint árthatsz magadnak.

Az írói jegyzetből kiderül, hogy a vagdosós korszakon Kathleen Glasgow is átesett. Ha nem vallotta volna be az írónő, a szövegből akkor is egyértelműen kiderülne. Fájóan hiteles volt minden. Olyannyira, hogy én, aki a tűszúrást sem szereti, lazán megértettem, hogy miért is kiút Charlie-nak az, ha bántja magát. És éppen emiatt a könyv egy része bizony fájdalmas, az elején például lassan is haladtam vele, egyszerre nem ment le sok oldal, mert a szívem szakadt meg.

Kaptunk ám egy romantikus szálat is, ami viszont nem felüdülést jelentett, hanem teljesen más módon közelítette meg az írónő a dolgot. Charlie munkahelyén ugyanis ott van egy huszonhét éves srác, Riley, aki majdnem híres zenész lett, majdnem befutott. Riley mára lecsúszott, a tehetségét eltékolzó alkoholista, drogos pasi, aki naná, hogy éppen Charlie-val akart összejönni.

A romantikus rész legalább olyan kettős érzéseket ébresztett bennem, mint Charlie-ban is. Egyfelől megkedveltem Rileyt, az elcseszett, érzékeny, tehetséges, időnként iszonyúan kedves srácot, és rögtön bekapcsolt a „meg kell mentenem ezt a fiút” faktor bennem. Másfelől viszont láttam azt, hogy mennyire mérgező ez a kapcsolat Charlie számára. Lehet-e úgy tiszta, alkoholmentes életet élni, ha a pasid alkoholista? Na ugye, hogy nem egyszerű?

Ahogy teltek a lapok, úgy kezdtem el egyre jobban drukkolni Charlie-nak, hogy sikerüljön elérnie a céljait. Mert nem csak sajnáltam a lányt, hanem nagyon sikerült meg is kedvelnem őt. Mint amikor szóba került a művészet, és elkezdett rajzolni, ott annyira magamra ismertem benne. Nekem is ugyanilyen sokat jelent az írás, blogolás, ugyanúgy kitölti a gondolataim, és szeretnék fejlődni benne, mint Charlie a rajzolásban. Emellett a lány tudott vicces, és nagyon érdekes, okos is lenni, és pont ezek kellettek ahhoz, hogy ne érezzem soknak a drámát.

A könyv mellékszereplőiért is nagyon tudtam rajongani. Legközelebb Blue került hozzám, a másik lány a kórházból, akinek szintén súlyos problémái voltak. Blue szarkasztikus humora volt az, ami mindent vitt nálam. Az étterem dolgozóit is szerettem, még Julie-t, Riley nővérét is, mert nála annyira sikerült megértenem azt, hogy miért is védi ennyire elkeseredetten az öccsét, hiába tudja, hogy ezzel nem feltétlenül segít. A szeretet is legalább annyira vak és hülye tud lenni, mint a szerelem. Ó, és Linus! Hihetetlen, mennyi mindenen mehetett át az alkoholizmus miatt, de pont ő a legjobb példa arra, hogy bármilyen mélyről fel lehet állni. És hiába álltál fel, minden pillanatban nehéz állva maradni…

A könyv stílusa pedig nagyon olvasmányos, a dramaturgiai így feszes, nincsenek üresjáratok a történetben, minden jelenet ügyesen épül egymásra, és tele van a sztori olyan apróságokkal, amik csak később nyernek értelmet, de akkor nagyon. Tényleg látszik, hogy az írónő évekeken át dolgozott a történeten, mert a végeredmény isteni lett.

Értékelés: 10/10

Szívszorítóan tökéletes regény egy lányról, akit darabokra tépett az élet, és most próbál ezen túllendülni, és újrakezdenie az életét. Nagyon megható, elgondolkodtató, és időnként bizony fájdalmas a regény, de pont ettől jó. Olvasás közben pedig lehetetlen nem drukkolni Charlie-nak, és amikor a lány kemény döntéseket hoz meg, az bizony nem csak neki fáj… Isteni élmény volt ez a regény, örülök, hogy elolvashattam.

Hogy tetszik a borító? Bevallom, először nem fogott meg, de aztán elkezdett megtetszeni az egyszerűsége. És miután rájöttem, hogy a piros csík a vért és a vágást jelképezi, egyenesen beleszerettem.

Kinek ajánlom elolvasásra? A komolyabb, elgondolkodtatóbb YA kötetek kedvelői mindenképpen csapjanak le rá. Remélem nektek is legalább olyan feledhetetlen élmény lesz majd, mint nekem.

* Kíváncsi lettél? Akkor szerezd be ide kattintva kedvezményesen! *