Kedden jelenik meg az új regényem, a Mikrofonpróba, ami azért is különleges, mert két szereplője, Dávid és Áron már ismerős lehet a Fogadj el!-ből. Ennek örömére össze is gyűjtöttem a kedvenc idézetem a Fogadj el!-ből. Íme!

#1

Számomra ez a regény egyik legnagyobb tanulsága is egyben.

„– Tudod, ha egy barátságot hazugságok alapjaira építesz fel, akkor ne csodálkozz, ha összedől az építmény.”

#2

Velem legalábbis gyakran így van 🙂

„Tudta jól, mennyire nehéz hangosan kimondani azt, ami legjobban nyomja az ember szívét.”

#3

Azt hiszem, ezzel sokan vagyunk így olvasás során

„Ha egy olyan regényt olvasott, ami tetszett neki, akkor ritkán reagált a külvilágra. Szerette, amikor a cselekmény beszippantja őt, olyankor elfeledkezett a saját életéről, arról, ami fájt neki, és azokról a titkolt dolgokról is, amiket saját magának sem mert bevallani.”

#4

Khmm, na igen.

„– Minden rendben lesz. Az ajtó be van zárva, nemsokára biztos jön a rendőrség – suttogta biztatóan, majd hozzátette: – A gyilkos nem juthat be ide.
A kis naiv.”

#5

A társadalmunkban ez az egyik dolog, amita legjobban gyűlölök. Hogy látszólag egyenjogúság van, de valójában nincs minden téren – és ez szomorúan dühítő.

„Mert mindig ez van. A fiúk bármit megtehetnek, lefeküdhetnek ezer lánnyal is, attól szexistenekké válnak, de ha egy lánynak van több partnere, máris megbélyegzik. Még hogy női egyenjogúság! Ugyan már.”

#6

Oké, ez talán kicsit hosszú idézet, de a könyv elejéről a Dávid és Áron fejezetek közül egyértelműen ezt szeretem a legjobban.

„Két napon át egy szobában aludni Áronnal, hallani a lélegzetvételét, tudni, hogy karnyújtásnyira fekszik tőle, és mennyi örömet szerezhetnének egymásnak, ha… Dávid azt hitte, beleőrül a gondolatba, ezért gyorsan megrázta a fejét, mintha ezzel elűzhetné a képet onnan.
– Nekem nyolc – felelte Áron, és olyan szorosan állt Dávid elé, amivel bőven megsértette a személyes terét. – Rólam fogsz fantáziálni egész este, mi?
– Már megint túlértékeled magad – bújt ki a válasz, és Áron hívogató közelsége elől. – Gondolom, a szivatásomat nem fogod abbahagyni, de remélem, befogod, és nem mondod el senkinek.
– Soha sem tudhatom, mit köpök el két vodka után.
– Nagyon megbánod, ha eljár a szád.
– Na, ne nevettess! – meglökte a Dávidot, mire az majdnem elesett. Áron az utolsó pillanatban kapta el a pólójánál fogva. Arcán magabiztos mosoly ült, egyértelmű volt, hogy kettejük közül ki az erősebb. – Talán hallgatni fogok. Talán nem.
Dávid rettentő dühös lett, de nagyon meg is rémült attól, ami várhat rá. Tisztában volt vele, hogy kicsinálják a suliban, ha kiderül, hogy meleg. Félt a bántásoktól, a sok megaláztatástól, a neten eleget olvasott arról, hogyan tudják a középiskolások megkeseríteni egymás életét.
– Menj a pokolba!
– Onnan jöttem – mondta nevetve Áron, majd levette a trikóját és a kezébe vette a törölközőjét. – Lezuhanyozom, de ne gyere utánam.
Dávid alig figyelt arra, amit Áron mondott. A szeme akaratlanul is a fiú felsőtestére tapadt.
– Ne bámulj már ennyire feltűnően!
Dávid arca pipacsvörös lett. Gyors léptekkel az ajtó felé vette az irányt, ám amint a kilincsre elhelyezte a kezét, Áron utolérte. A háta mögé lépett, rettentő közel, és odasúgta neki:
– És én még azt hittem, hogy unatkozni fogok a suliban. Most már biztosra tudom, hogy nem.”

#7

Ismerős 🙂

„– Tudod, szerintem könnyebb megbeszélni egy idegennel azt, ami bánt, mint egy olyan emberrel, akit ismerünk – mosolygott a szimpatikus idegen. – Te még sosem gondoltál erre?”

#8

Mert a szó sokszor jobban fáj, mint egy pofon 🙁

„A kínzóimnak fogalmuk sincs arról, mennyi kárt okoznak azok, akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy kínozzanak minket. Fel sem fogják, hogy a szavak, mint egy éles tőr, úgy döfik át a szívünket. A fizikai fájdalom idővel elmúlhat, de a lelki gyötrelem örökre megmarad. Ha pedig netán úgy érezném, hogy nem fáj, akkor marad az üresség. Amikor már minden mindegy, amikor semmi sem számít.”

#9

Amikor minden megváltozott…

„– Miért kell mindig piszkálnod? Nem lehetnénk csak barátok? Vagy ha azok nem is, nem tudnál simán békén hagyni?
– Egyik opcióra sem vagyok képes – szólt halkan Áron. A falat bámulta. – Nem csak te gyűlölsz engem, hanem én is téged.
– Miért? – kérdezte meglepve Dávid. – Mit ártottam én neked?
– Megváltoztattál – mondta Áron.
Végre felé fordult, és nem a falat bámulta. A tekintete a haragot sugárzott.
– Hát, nem érted? Nem tudok úgy rád nézni, hogy ne… − elharapta a szót, és elvörösödött.”

#10

Mert bármilyen kemény témát is dolgoz fel a regény, ezzel maximálisan egyetértek.

„–Az élet csodaszép – suttogtam erőtlenül.”

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen megrendelheted! *