Az EW-nek adott nemrég interjút Nicola Yoon, a beszélgetést pedig a Gabo Kiadó nagy örömömre le is fordította. A teljes interjú itt olvasható el magyarul.
Sok érdekesség kiderült a Minden, minden filmről. Például arra a kérdésre, hogy mennyire volt beleszólása a munkálatokba, Yoon így felelt:
“Megengedték, hogy megnézzem a forgatókönyv első változatát, és hogy véleményezzem. Aztán találkoztam Stellával és kidobtuk az egészet. Olyan hevesen ötleteltünk, mint egy vulkán! Szerintem azért, mert neki jamaikai felmenői vannak, én pedig onnan származom. Az elképzelései fantasztikusak, és teljesen olyanok, mint az enyémek, még a film legszeszélyesebb részei is hasonlóak az én elképzeléseimhez.”
A könyvvel kapcsolatban elárulta azt is, hogy mit gondol Maddie helyzetéről, sőt, kiderült, hogy eredetileg milyennek képzelte a karaktert:
“A könyv egyik korábbi változatában nagyon szomorú figura volt, de rájöttem, hogy az ő helyzetében igazából megbékélsz a helyzettel. Ő pedig ezt úgy érte el, hogy a külvilágot elhozta saját magához. Azért készíti ezeket a rajzokat és ír könyvértékeléseket, meg minden mást is, hogy felfedezze a világot – annyira, amennyire csak képes rá.”
A szuper trailerben több tengerparti jelenet is volt, nos, mint kiderült, ezek valójában csak Maddie képzeletében léteztek, de a filmben mindez megelevenedett:
“Igen, megcsinálták a Film Csodáját! A képzelete sokszor megjelenik a filmvásznon. Semmi olyan nem történik, ami nem történhetne meg a világban. De az ő képzelete teljesen szétárad a vásznon.”
No és mit gondol Yoon a főhősökről? Ollyt, a jóképű szomszéd srácot Az Ötödik hullám sztárja, Nick Robinson alakítja.
“A producerek odajöttek hozzám és azt mondták, „Itt van, akire gondoltunk…” Amandlát, nem is tudom, már száz évvel azelőtt akartam a szerepre, hogy felmerült, film lesz a könyvből. Egyszer pedig, amikor megláttam Nicket, azt gondoltam, „igen, szuper cuki, és az a fajta srác, akibe teljesen belezúgtam volna fiatalon.”
Maddie-t Az éhezők viadalából ismert Amandla Stenberg játssza el. Yoon így mesél róla:
“Ha megnézed néhány aktivista videóját, megérted. Megvan benne az erő, de nagyon pozitív és optimista. Maddie is ilyen. Ott van ebben a szörnyű helyzetben, de képes hinni valamiben, kihozza a legjobbat belőle, és a személyiségének van egy magja, egy középpontja, ami nagyon erős. Amandlának is, akárcsak Maddie-nek, van egyfajta ártatlansága.”
A teljes interjút itt olvashatjátok el, a kiragadott szemelvények is onnan származnak. A film várva várt premierje 2017. május 19-én esedékes Amerikában, magyar bemutatóról sajnos nincs hír.