Több év írói csend után az Alkonyat szerzője új regénnyel jelentkezett, A vegyész viszont merész újításnak tűnt, különösen a korábbi műveihez képest.
A regényt ugyan én nem olvastam el, Az Éhezők viadala blog szerkesztője, Ancsi viszont igen, sőt, még a véleményét is megírta róla, amit alább elolvashattok. A kedvem ugyan nem jött meg a regényhez, de örülök, hogy már tisztábban látom, mi is ez. Köszönet Ancsinak, hogy megírta az értékelést!
Beszámoló Stephenie Meyer: A vegyész című könyvéről
– Írta: Ancsi –
Izgatottan olvastam a hírt Stephenie Meyer új regényéről, A vegyészről, mert bár az Alkonyatnak nagy rajongója voltam, azért egy későbbi újraolvasáskor be kellett vallanom magamnak, hogy a stílusa valóban nagyon kamaszos. Sőt, A burok kifejezetten nem tudott eljutni addig, hogy komolyabban felkeltse az érdeklődésemet, ellenben A vegyész igen.
Azt nem tudnám megfogalmazni, mit vártam a könyvtől, inkább azt mondanám, kíváncsisággal vegyített várakozás volt az, amit éreztem, és ha röviden szeretném megfogalmazni a lényeget: megérte a várakozás. Én kifejezettem szerettem A vegyészt – pedig tegyük hozzá, vannak hibái, vagyis olyan dolgok, amik nekem nem annyira tetszettek.
Például maga a fülszöveg sem árul el túl sokat, ami kifejezetten bosszantott, főleg azért, mert a könyv így nagyon lassan indul be. Nagyon hosszadalmas, mire kiderül, hogy a főhősünk egy huszonéves fiatal nő, aki orvosi egyetemen tanult, amikor kutatási témája kapcsán megkereste a kormány egyik titkos szervezete. A nő kihallgatásokon vett részt tevékenyen, mindenféle kémiai anyagokat fecskendezett be a vallatottakba, akik ennek hatására elmondják, amit tudnak. A nő így kapja a Vegyész titulust és hamarosan nagyon hatékonyan végzi majd munkáját.
Mivel a vallatottak komoly bűnözők, akik terrorcselekményeket vagy emberiség elleni bűntetteket terveznek vagy terveztek elkövetni, így a hirtelen jött rossz érzés már nincs is az emberben. A főhősünk – nevezzük Alexnek, mert a történetben ezt a nevet használja alapvetően – egykor részt vett egy munkában, amely miatt aztán saját felettesei törnek életére, menekülni kényszerül és bonyolult rendszert dolgoz ki, hogy életben maradhasson.
Egy alkalommal azonban ismét rátalálnak és egy olyan munkát ajánlanak neki, amely következtében emberek millióit menthetné meg, ezért minden rossz érzése és korábbi elhatározása ellenére elvállalja.
A történet itt válik izgalmassá, mert – ahogyan a hasonló történeket hirdetni szokták – hamarosan kiderül, hogy senki és semmi sem az, aminek látszik. Ezáltal pedig valóban egy, a könyv ajánlójában is emlegetett fordulatos és izgalmakban gazdag történet tárul az ember szeme elé olvasás közben.
Ami engem kifejezetten érdekelt a könyv elolvasása előtt, az a stílus. Akik esetleg hozzám hasonlóan kicsit (esetleg még jobban) ódzkodtak a könyv hallatán, azokat megnyugtathatom: Meyer ezen könyvben alkalmazott stílusa köszönőviszonyban sincs az Alkonyatban megismerttel. Számomra ez egy sokkal felnőttebb, érettebb könyv, mind a történetét, mind a stílusát illetően és egészen biztos, hogy ha egy-egy oldalt elém raknának a két könyvből, fel sem merülne bennem, hogy azonos a szerzőjük.
Ami a műfajt illeti, én nem is annyira kriminek nevezném ezt. Inkább thrillernek. Meyer a könyv elején Jason Bourne-nek ajánlja a regényt és igen, a regény olvastán én is úgy éreztem, mintha egyfajta Bourne-történetet olvashatnék csak női főhőssel. Persze nem kell másolattól tartanunk, de hangulatában sokszor előjön ugyanaz az izgalom, amit egy Bourne-film láttán érez az ember.
Amiben azonban a Bourne-történetektől eltér a regény és amitől mégis Meyer marad, az a romantikus szál. Mert az nem marad ki a könyvből. Őszintén szólva nekem az is nagyon tetszett, sokszor oldotta a feszült hangulatot, sokoldalúbbá tette a könyvet, de csúnya lenne nem bevallani, hogy az itt szereplő szerelem sem sokkal életszerűbb, mint Meyer ember-vámpír párosa. Persze itt szó sincs természetfeletti és egyéb lényekről, hús-vér emberek szerepelnek csak a regényben, de olyan kicsi valószínűségét érezni egy ilyen kapcsolat kialakulásának, két ember ilyen körülmények között történő egymásra találásának. Persze, ha meg ez nem tetszik, miért is olvas az ember regényeket? Szóval én ezt ennek ellenére nem bántam.
Így tehát nekem a regény mélypontját nem a romantikus szál jelentette, de nem szeretnék elmenni amellett, hogy számomra sem lett tökéletes a könyv. Nekem egyetlen dolog nem tetszett benne: bizonyos akciók előtti előkészületi munkálatokat olyan részletességekkel ír le Meyer, hogy az már sokszor idegesítő. Egyrészt azáltal nem halad a történet, másrészt bosszantó, hogy érezni, hogy hamarosan fontos dolgok történnek majd és a leírtaknak jelentőségük lehet és sokszor van is. Szóval számomra túl sok lett a finom, aprólékos részlet, ami lelassította az eseményeket, amiből bátran húztam volna ki.
Ahogyan a bevezetőben írtam: nekem tetszett a regény, de közben azon gondolkodom, mit is írhatnék zárásként, kinek ajánlanám. Azon egykori Alkonyat-rajongóknak, akik nyitottak más műfajok felé, mindenképp. Azoknak, akik alapvetően szívesen olvasnak fordulatokban gazdag akció-regényeket, nekik is. Tökéleteset senki ne várjon, és sokszor a könyv nem is könnyed esti olvasmány, de izgalmas átlépni a világába és együtt menekülni, szervezkedni és akcióba lendülni a regény főszereplőivel.
Írta: Ancsi
