Két héten belül megjelenik Okváth Anna második regénye, a különleges című Szonáta gordonkára és kávédarálóra. A könyvhöz ma meg is érkezett a borító! Annyira kis egyszerű, de éppen ez benne a szép, leginkább a betűtípusa tetszik. Ugye mennyire jól tud kinézni egy minimalista borító is?
Ismerkedjetek meg a regénnyel, a bejegyzés végén idézeteket is találtok hozzá!
Zsini fiatal, bohém lány, akinek mindene a csellózás.
Eltökélten be akar kerülni a Zeneakadémiára, de a sors különös mentort ad mellé. A férfi csupa rejtély, ellentmondás, undokság, olyasvalaki, akibe nem ajánlott beleszeretni.
Zsininek persze sikerül. De vajon tényleg ő az igazi? Vagy ez a szerelem csupán délibáb?
Lehet, hogy tökéletes muzsikát nem a pontosság, hanem maga a szenvedély ad?
Zsini keresi önmagát, az őszinte dallamokat, és az igazi, elsöprő szerelmet.
Az élmények örvényében hűséges társa egy háromszáz éves cselló, egy gyerekkori barát, egy szálkás szőrű tacskó és a bosszúvágy, hogy a családját elhagyó apjának egyszer beolvashasson.
Történet, melyben mindenki magára ismerhet, aki valaha remélt, álmodott és csalódott, de mert újrakezdeni.
Okváth Anna – író. 1985-ben született Siófokon. Kulturális antropológia-skandinavisztika szakpáron végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, Budapesten. a A II. Aranymosás pályázat egyik nyertese. Első regénye a Más állapotok a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg, az Arany Pöttyös sorozat részeként.
Hobbijai: zenélés, olvasás, írás és nyelvtanulás.
Facebook írói oldal: https://www.facebook.com/annaokvath
Írói blog: https://annaokvath.wordpress.com/
#1
„Úgy telt el így egy év alattomban, hogy amikor végül szembesültem vele, kiadós hidegzuhanyként ért. Bandi bácsival ünnepélyesen kivonultunk a temetőbe, hogy szép új koszorút tegyünk anya sírjára. Nehéz szívvel álldogáltunk ott vagy negyed órát. Nem tudom, ki mire gondolhatott, nem beszéltük meg. Azt se tudom, mire kellett volna gondolnom igazából. Egy imára? Emlékekre? Beszélgetnem kellett volna vele? De hát minek, hát úgyse válaszol senki. Megpróbáltam magam elé képzelni az alakját, a hangját, de még az arcát se igazán sikerült. Csak homályosan, mintha tejüvegen keresztül nézném. Csak sejtettem, hogy őt látom magam előtt. Csupán egy év telt el. Egyetlen egy év. És én máris elfelejtettem a saját anyám vonásait. Végtelenül elkeserítő élmény volt. Hosszasan gyűlöltem magam utána, szidtam az érzéketlenségemet, az önzőségemet, az életösztönömet és mindent, amit csak lehetett, amiért gurítgattam tovább azt a szánalmat, amely megmaradt anya halála után, és amelyet volt bátorságom életnek nevezni, és közben elfelejtettem mély maradni.”
#2
„– Nézd, mit hoztam neked! – ujjongott Gurigás, mikor a kocsinál találkoztunk. Nem kellett nagyon megerőltetnem a szürkeállományomat, hogy tudjam, mit hozott. Egy üveget rázogatott az orrom előtt. Az üveg pedig átlátszó löttyöt tartalmazott.
– Grappát – közöltem minden meglepettség vagy elragadtatottság nélkül.
– Kicsit több lelkesedést.
– Tudod, hogy nem iszom alkoholt. Pláne nem pálinkát.
– Ahhoz képest eléggé képben vagy.
– Sütöttem belőle pitét egyszer.
Gurigás szava elakadt.
– Te pitét sütöttél a grappából? Ez nem tetves sütőrum!
– Lélegezz mélyeket. Nagyon finom volt. Mármint, a süti.
– Mi van a kezedben? Mit vettél? Te könyveket vettél? Te vagy az egyetlen lány a világon, aki Olaszországban könyvet vesz, nem ruhát. Ne mondja nekem senki, hogy nem vagy csodabogár.
Vállvonogatva szálltam be a kocsiba. Minek vettem volna ruhát. Volt miben járnom.”
#3
„Feri is szóba került. Aztán az is, miért nincs nekem ilyen fiatalon, és ilyen csinosan senkim. Meghökkentett a megfogalmazása. Nem jó, ha nőként tekint rám, és csinosnak tart. Tekintsen rám emberként. Munkatársként. Ellenségként. Cidriző áldozatként. Tollas kígyóistennőként. Balekként. Ifjú padavanként. De ne nőként. Nyugtalansággal töltött el. Magyaráztam mindenfélét, de a lényeget csak a végére hagytam.”
