Pont az ilyen izgalmas könyvek miatt bolondulok még mindig disztópiákért. A Vörös királynőben tényleg minden adott ahhoz, hogy az ember száz százalékig beleszeressen. Félelmetesen jól felépített világ, izgalmas alapszituáció, brutál jó karakterek, váratlan fordulatok, mindezt pedig egy elképesztően tehetséges írónő tartja egyben!

Oké, nem tagadom. Érezni a regényen, hogy az írónő mintha ötvözni akarta volna a Párválasztót és Az éhezők viadalát, néhol mintha pár elemet fel is lehetne fedezni a történetben ezekből, de őszintén, olvasás közben engem nem érdekelt. Sajátos hangulata volt a Vörös királynőnek, és olyan izgalmasan alakultak benne a dolgok, hogy rögtön beszippantott. Kell ennél több?

A sztori szerint a csúf jövőben járunk, ahol az emberek egy része továbbfejlődött, ezüst vér csörgedezik az ereikben, és különleges képességekre tettek szert. Az ezüstök az uralkodók, hatalommal és erővel kormányozzák a világot, kiszipolyozva az átlagembereket, a vörös vérűeket, szolga sorba taszítva őket.

A hősnőnk, Mare is Vörös, és azon drukkol, hogy megússza az Ezüst háborút, ahová a legtöbb 18. életévét betöltött Vörösnek be kell vonulnia. Miután a húga megsérül, Mare-nek szerencséje lesz, egy segítője akad, aki bejuttatja szolgának a palotába. Ám ott kiderül, hogy Mare-nek is különleges képessége van: képes irányítani az elektromosságot, villámokat szór a keze.

Az uralkodóréteg azért, hogy elejét vegye a félelmeknek, azt hazudja Mare-ről, hogy Ezüst, és ő lesz a királynő fiának a jegyese. Eközben a háttérben lázadás készül, a Vörösök le akarják taszítani a trónról az Ezüstöket, és ehhez kéne csatlakoznia Mare-nek is, feltéve, ha elfogadja.

Az igazság az, hogy nem tudok semmi negatívat mondani a Vörös királynőről, mert ami engem illet, így képzelek el egy tökéletes disztópiát. A világot remekül felépítette az írónő, átjön a Vörösök szenvedése, de emellett látni, hogy az Ezüstöknél sem aranykanállal esznek, köztük is sok az elégedetlen, a szolgasorba taszított, mert itt mindent az erő utal.

Imádtam, hogy az Ezüstöknél minden az erőről szólt. Nagyon izgalmas jeleneteket szült, amikor egymás ellen harcoltak, és eleve az egésznek az elve tetszett. A királynő is a legerősebb Ezüst lány lett, aki szó szerint legyőzte a többit, emellett pedig a hercegek is folyamatosan bizonyították, hogy mennyire erősek. Itt tényleg a legerősebbek voltak az uralkodók, és van ennek egy félelmetesen jó üzenete.

A világot Mare szemén át látjuk, a lány pedig bármikor csatlakozhatna a legimádnivalóbb YA-hősnők közé. Ez a lány hihetetlenül okos, kitartó, érzelmes és ami a legfontosabb, hogy az érzelmei dacára is képes meghozni a fájdalmas, ám helyes döntést, akkor is, ha a lelke belehal. Az ilyen típusú hősnőket csípem a legjobban, pláne, hogy emiatt csak még emberibbnek láttam a lányt.

Adott volt egy lightos szerelmi háromszög is, de szerencsére nem ez volt a középpontba állítva, inkább csak a háttérben húzódott meg. Érdekes volt, magam is folyton agyaltam azon, hogy most éppen melyik hercegnek drukkoljak, mert egyik sem tűnt tökéletesnek, inkább esendőnek, és a viselkedésük is bőven hagyott kivetnivalót maguk után. Szerettem, hogy Mare is fifty-fifty esélyt adott mindkét pasinak, nem éreztem azt, hogy ez már egy rég lefutott meccs, csak az írónő húzná az agyunkat.

Az egyik kedvenc karakterem a királynő, Elara volt. Manipulatív, gonosz, számító és félelmetesen erős nő, aki olyan elszántan irányította a világát, és tekintett bábnak minden benne élőt, hogy öröm volt nézni. A nő motivációi és végig egyértelműek voltak, egy erő uralta világban legerősebbként mindent megtett, hogy elérje a céljait. A közös jeleneteit Mare-val kifejezetten szerettem, és úgy megnéztem volna egy igazi harcot kettejük között.

A másik karakter, akit nagyon csíptem, Julian volt, az előző királynő testvére, mellesleg Mare tanítója. Egyrészt a közös jeleneteik, a beszélgetéseik mindent vittek, másfelől gyönyörű volt még olvasni is arról a meseszép testvéri szeretetről, amit az elhunyt húga iránt érzett, és ami még most is irányította a tettei jelentős részét.

A könyvben van ám a lázadós szál is, vannak páran, akik meg akarják dönteni az Ezüstök hatalmát. Az egyik ilyen akcióban elhozták azt, amit amire nem is számítottam. Bemutatták, hogy az átlagembereknek mit jelent egy-egy ilyen lázadás, hogy mennyi ártatlant büntetnek meg, ölnek meg akik hatalmon vannak, mert féltik a pozíciójukat, és mindenkiben ellenséget látnak. Ezektől a jelenetektől még nagyobb jelentőséget kapott a lázadás, még inkább átértékelődött minden tett, és szerencsére nem csak én láttam így, hanem Mare is.

A regény tele volt WTF pillanatokkal, de arra, ami a könyv végén volt, senki sem tudott volna felkészíteni. Spoiler-veszély miatt nem írom le mi az, de javaslom mindenkinek, hogy az utolsó száz oldalba csak úgy kezdjen bele, ha együltő helyében végig is tudja olvasni, mert olyan meglepetések és WTF pillanatok érkeznek, hogy még inkább letehetetlenné válik a kötet.

Értékelés: 10/10

A Vörös királynő egy tökéletes disztópia, amibe egyszerűen nem tudok, és nem is akarok belekötni. Minden egyes oldala kincset ér, és már alig várom, hogy elolvashassam a folytatást is.

Hogy tetszik a borító? Álomszép, úgy örülök, hogy a kiadó átvette az eredetit.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Ne hagyjátok ki a Vörös királynőt, mert ez a regény tényleg annyira jó, mint amilyen a híre. Plusz ezt fiúk is bátran olvashatják, kellően izgalmas!