1963. november 22-e az egyik legsötétebb nap az amerikai történelemben. Nekünk ez a dátum nem sokat mond, és lefogadom, hogy a Kennedy név sem. Én legalábbis így voltam vele. Persze, tanultam róluk, tudom, hogy miért is a Kennedyk Amerika egyik legbefolyásosabb családja. Tisztában voltam a J.F. Kennedy gyilkossággal is, a teóriákkal, de akkor sem tudtam eddig közel érezni magamhoz a tragédiát. Soha nem fogok úgy érezni emiatt, mint egy amerikai, de a könyvnek köszönhetően most már kezdem kapisgálni, miért is rázta meg Amerikát a gyilkosság.

A Mrs. Kennedy és én nem egy szokásos memoár. Kicsit más, mint amihez eddig hozzá voltam szokva. A történet mesélője Clint ügynök, egy fiatal, feltörekvő titkos ügynök, aki éppen a második ciklusát éli, miután megválasztották Kennedy elnököt. Clint egy ideig morcos, amiért – szerinte – lefokozták, és Jackie Kennedyt kell védenie, az elnök feleségét és a gyermekeit. Később rájön, ez nem lefokozás, hiszen az elnök rábízta azokat, akik számára a legfontosabbak a világon. Gyönyörű gondolat.

A könyv Clint ügynök visszaemlékezése, de a memoár megírása közben több segítője is akadt: emberek, akikkel együtt dolgozott és persze az írásos archívum. Mindez a sok elem segített, hogy egy hiteles és szerethető memoárt kapjunk, amiből megismerhetjük Kennedyéket, átélhetjük velük együtt a tragédiát, és kirajzolódik az olvasó előtt egy csodálatos asszony képe, Jacquline Kennedyé, az asszonyé, aki Clint ügynök szívét is meghódította, (no nem romantikus értelemben).

A Kennedy családon túl azért is volt számomra érdekes a könyv, mert bemutatta, milyen kemény a titkos ügynökök élete. Amikor Clint ügynök leírta, hogy távol kellett töltenie a családjától a karácsonyt, és többet látja az elnök gyerekét, mint a sajátját … sajgott a szívem. Együtt őrlődtem Clinttel, aki imádta a munkáját, megszerette Kennedyéket, a gyerekeiket, de a saját családjából nem kapott eleget. És az, ahogy teljes odaadással és szeretettel viszonyult Kennedyék felé, ahogy mellettük állt, támogatta őket és a Kennedy gyerekkel bánt, hát bámulatos volt.

Nagyon jó volt még az is, hogyan megismerhettem az adott korszakot. Így, ötven év elteltével hajlamos vagyok azt hinni, hogy akkoriban száz százalékig más volt a világ. És igen, a technikai felszereltség más volt, és talán a hangulat is, de a család fontossága, az újságírók elleni menekülés, a gázos rajongók nem hiszem, hogy olyan sokat változtak. Jó volt kicsit elmerülni a ’60-as években és hagyni, hogy magával ragadjanak az érzelmek. Mondanom sem kell, az utolsó hetven oldal nagyon megszorongatott érzelmileg.

Értékelés: 8/10

Nagyon szerettem a könyvet és jó volt a történet is, de néhol vontatottnak éreztem, illetve sok ponton voltam vele úgy, hogy Hill direkt fényezi önmagát, és vélhetően nem volt ő mindig olyan kis tökéletes, mint amilyennek ábrázolja magát. Minden apró hibájával együtt ez egy értékes, szerethető könyv, örülök, hogy elolvashattam.

Kinek ajánlom elolvasásra? A történelem és a politika iránt rajongóknak mindenképpen, ahogy azoknak is, akik szívesen bekukkantanának a kulisszák mögé. Korosztálynak inkább a felnőtt olvasókat lőném be, de a törit szerető tinik is vessék rá magukat nyugodtan 🙂

• 07.21. – Media-Addict.hu
• 07.24. – Szembetűnő
• 07.27. – Cbooks
• 07.30. – Tekla könyvei