Be kell vallanom, sokáig nem mertem John Green könyvet olvasni. A Csillagainkban a hiba olyan magasra tette a lécet, hogy nehéz volt elhinnem, az író megütheti újra azt a lécet. De aztán jött a Papírvárosok film híre, én meg úgy voltam vele, üsse kavics, adjuk meg az esélyt. És milyen jól tettem! A Papírvárosok fantasztikus könyv, egy élmény volt elolvasni!
Ez a történet azért volt számomra különleges, mert nem a szerelemről szólt. Lehet, hogy annak tűnik első blikkre, de véleményem szerint nagyon nem az. A Papírvárosok egy fiú, Quentin története, aki mire véget ér a könyv férfivá válik. Quentin mindig is jó fiú volt, kiváló tanuló, aki nem jár az iskola mellé. Aztán egyszercsak a gyerekkori barátja, akivel már régóta nem beszélt, egy esti kalandra hívja. Margo másnap világgá megy, Quentin pedig úgy dönt, megkeresi, mert újra akarja látni a lányt.
Azért szerettem annyira a könyvet, mert ez egy fejlődéstörténet volt, a legtöbbet pedig Quentin fejlődött. A nyomozás során legyőzte a félelmeit, olyan kalandokban, élményekben vett részt, amikre örök életében emlékszik az ember, és a barátaival annyira mély kapcsolatot tudott kialakítani a Margo-ügy miatt, amit egyszerűen pótolhatatlan. Mielőtt Margo világgá ment volna, Quentin csak egy fiú volt, átlagos gondolkodással, átlagos élettel. A regény végére pedig tényleg férfivá vált, aki helyén kezeli az érzéseit, képes legyőzni önmagát, a félelmeit és meghozni olyan fájdalmas döntéseket, amikkel aztán együtt kell élnie.
Persze, kezdetben a szerelem volt Quentin fő mozgatórugója, amiatt akarta annyira megtalálni Margót, mert érzett valamit a lány iránt. És itt a valami a lényeg. Isteni volt, ahogy ez a valami folyamatosan formálódott a srácban, hol szerelem, megszállottság, kíváncsiság vagy netán vágy formájában jelentkezett nála. És ahogy az érzéseket megtanulta különválasztani, lehatolni a lelke mélyébe, hogy felszínre hozhassa őket, az igazán különleges folyamat volt. Quentin az egyik legszimpatikusabb, legjópofább, legkedvesebb férfi főhős, akivel valaha könyvben találkoztam.
Margót viszont már kevésbé tudtam megérteni, annyira elvont számomra az a lány. Azt nem mondanám, hogy megkedveltem, sőt, elég bunkónak tartom, de nem gond, mert mindez kellett ahhoz, hogy minél egyedibb lehessen a szituáció. Q barátaiért viszont oda meg vissza voltam. Ben beszólásain sírva röhögtem, a világ legnagyobb fekete mikulása poénok ragadósak voltak, Lacey pedig olyan gyönyörűen változott meg a szememben hülye picsából imádlak csajjá, hogy öröm volt olvasni. A könyv egyik legjobb részét a srácok barátsága jelentette, a beszólásaik, viccelődéseik, vagy az, ahogy kiálltak egymásért és ott voltak a másiknak. Jó volt ezt látni, hogy egy könyvben nem is feltétlenül a szerelem a legfontosabb, hanem a barátság.
Értékelés: 10/10
Egyedi, szerethető és remekül felépített könyvként marad meg bennem a Papírvárosok, ami megmutatta, milyen csodálatosan le lehet írni egy kamaszfiú férfivá válását, és a karakterfejlődés mennyire csodálatosan végbemehet. Nagyon élveztem a könyv olvasását, egyedül talán a nyomozás tűnt hiteltelennek, de a regény végén arra is “magyarázatot” kaptunk, így simán jár a maximális értékelés! Alig várom már a filmet, kíváncsi leszek miként fest majd a vásznon a történet.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha tetszett Gayle Formantől a Csak egy nap, akkor ezt is imádni fogod, amúgy meg korosztálytól és nemtől függetlenül bárkinek bejöhet a cucc.
