Könyvkritika: Karen Fortunati – Semmi súlya

Bipoláris zavar. Mindannyian hallottunk már róla, tuti, hogy láttuk filmben, sorozatban. Netán olvastunk is róla. Én is így voltam vele, de most először értettem meg igazán, mit is jelent, ha ezzel együtt kell élned. És egy biztos: nagyon nem egyszerű.

A kötet végén kiderül az is, hogy az írónő, Karen Fortunati miért tudta olyan hitelesen átadni a bipoláris depressziót: hiszen ő maga is ettől szenved. Az írónő is átélte azt, amit a hősnője, Catherine. Sőt, most is ezzel együtt él, mert a bipoláris depresszió soha nem múlik el, nincs rá gyógymód.

* Kíváncsi lettél a könyvre? Ide kattintva beszerezheted! *

Ha netán valaki nem ismerné, dióhéjban: akinek bipoláris depressziója van, nagyon változékony a hangulata. Amikor a csúcson van, nagyon boldog, energikus, erőteljes. Aztán fokozatosan jön a mély, a depreszió legmélyebb pontja, amit a hősnő a “Semmi”-ként jellemez. És a legboldogabb pillanatok is azért szállnak tova, mert az ember tudja, el fog jönni érte a “Semmi”, ami mindennél rosszabb. Gyógyszer persze van, a hősnő is szed, az segíthet, de nem végleges gyógymód, a napi harcok megmaradnak.

Szóval, a hősnőnk, Catherine bipoláris depresszióval küzd, a barátait már elveszítette, folyamatosan orvoshoz jár, az édesanyja rengeteget aggódik miatta, miután Cath majdnem megölte magát. A lány pedig retteg, hogy megint eljön a “Semmi”, ráadásul a nagymamája halálát sem dolgozta fel. Az orvosa tanácsára egy diákoknak létrehozott önsegítő csoportba kerül, ahol barátnőre lel, a suliban egy srác kezd el közeledni felé, miközben Cath végig azon agyal, hogy még azelőtt megölje magát az eldugott gyógyszerekkel, mielőtt eljön érte a “Semmi”.

Ebből is lehet látni, ez a kötet nagyon komoly témával operál, de nem hasalt el rajta. Laikusként is jól átjött, és értelmezhető az, hogy Cath bipoláris depressziója hogyan tudja befolyásolni egy ember életét. Például az, hogyan vált népszerű lányból kitaszítottá Cath, és ez milyen sebeket okozott benne. Hogy a hétköznapok egyszerű történései mennyivel másként festenek egy bipoláris ember szemében. Az írónő érezhetően beletette a szívét-lelkét a történetbe, és ez sugárzik a lapokról.

Az ausztrál borító

Amit a legjobban szerettem a kötetben, az egyértelműen Cath és a többi szereplő kapcsolata. Az anya – lánya viszony például zseniális volt. Jól átjött az, hogy még egy olyan támogató anya is lehet sok, mint Cathé. Fájdalmas volt olvasni arról is, hogy milyen lelkifurdalása van a lánynak az anyja miatt, és hogy mennyire nehezen beszélnek meg bizonyos dolgokat. De az anya-lánya karakterfejlődés nagyon szépen végbement, imádtam!

A diákok önsegítő körébe tartozott Kristal is, a gyönyörű, gazdag lány, aki bulémiás. Egy ilyen barátság akár mérgező is lehet, hiszen ha bármelyik elgyengül, magával ránthatja a másikat is. Ez a probléma pedig szépen megjelent itt is. Kettejük barátsága adta a legtöbb vicces pillanatot, de olykor komoly példákat is hozott, amik jobbá, érdekesebbé tették a könyvet.

És hát a romantika! Úgy kellett ez ide, mint éhezőnek egy falat kenyér. Michael tényleg az a srác, akibe nem lehet nem beleszeretni. A beszélgetéseik, a jeleneteik annyira jók voltak! Cath félelmeit pedig nagyon át lehetett élni, sőt, szerintem bárki tudott velük azonosulni. Michael családja – élükön a nagyival, Nonnival – pedig mindent vitt. Egek, hogy én mennyit nevettem!  Aminek pedig a legjobban örültem: az útnak, amit Cath bejárt. Biztos vagyok benne, hogy ez a könyv sok olyan embernek jelenthet sokat, akik bipoláris zavarral küzdenek. És nekünk is, hogy igazán megértsük, miért is olyan nehéz ez a harc.

A képen az írónő, Karen Fortunati

Értékelés: 10/10

A Semmi súlya egy komoly és elgondolkodtató regény, ami közérthetően mutatja be, hogy milyen is egy bipoláris lány élete. Vajon más, mint a miénk? Ezt a témát is szépen körbejárja, ahogy örökérvényű igazságokat fed fel, mindezt pedig megfűszerezi romantikával, barátsággal, izgalmas titkokkal és anya-lánya kapcsolattal, és persze zseniális mellékszereplőkkel. A könyv legnagyobb érdeme mégis az, hogy lelke van: és épp ez teszi ellenállhatatlanná.

Hogy tetszik a borító? Először nem bűvölt el, másodszori ránézésre sem. De olvasás után már nagyon bejön, és érzem, ez volt a lehető legtökéletesebb borító a kötethez.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a komolyabb témájú könyveket, mint a Lány, darabokban, akkor ez is tetszeni fog!

[su_heading]SEMMI SÚLYA – BLOGTURNÉ[/su_heading]

  • Október elején jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában a Semmi súlya című regény. A Blogturné Klub négy bloggere mutatja be nektek Cath küzdelmét a bipoláris zavarával, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek belőle három példányt.

  • Történetünk főszereplője bipoláris zavarral küzd, de nem csupán erről a pszichés betegségről olvashattunk az elmúlt évek során. A feladatotok nem más, mint a leírások alapján kitalálni, hogy melyik könyv főszereplőjéről van, és a könyv címét beírni a rafflecopter dobozba.

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    [su_note note_color=”#F0F0F0″]Mostani könyvünk főszereplői az iskola óratornyának keskeny párkányán állva találkoznak, amikor éppen mindketten öngyilkosságra készülődnek. Megrázó történet életről, halálról, betegségről, gyászról és egy kamasz szerelemről.[/su_note]

    a Rafflecopter giveaway

  • 09/24 – Könyvvilág
    09/26 – Sorok Között
    09/28 – Hagyjatok! Olvasok!
    09/30 – Sorok Között
    10/02 – Deszy könyvajánlója
    10/04 – Hagyjatok! Olvasok!