Könyvkritika: Julianne Donaldson – Blackmoore

Könyvkritika: Julianne Donaldson – Blackmoore

0
Oszd meg!

Nem igazán szoktam történelmi romantikusokat olvasni, és éppen ezért nem mertem esélyt adni tavaly az Edenbrooke-nak sem, hiába dicsérték annyian. Most viszont úgy voltam vele, hogy beleolvasok a Blackmoore-ba, aztán ha nem tetszik, félrerakom. És mi lett a vége? Nem tudtam letenni a könyvet, annyira élveztem a történetét, ezzel pedig magamat is megleptem.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a könyvet ide kattintva! *

Julianne Donaldson: Blackmoore
Julianne Donaldson: Blackmoore

No de miről szól a Blackmoore? Az 1820-as években vagyunk, a hősnő, Kate egy elszegényedett, kevésbé nemesi család legszebb leánya. Az anyja ki akarja házasítani, Kate azonban nem akar feleség lenni. Alkut köt az asszonnyal: háromszor visszautasít házassági ajánlatot a baráti birtokon, Blackmoore-on töltött nyár során, és ha sikerrel jár, akkor teljesítheti az álmát, és Indiába mehet a nagynénjével. Ám Blackmoore-ban van a legjobb barátja, Henry is, akibe évek óta olyan szerelmes.

Mielőtt mesélnék a tapasztalataimról, el kell mondanom, hogy elsősorban a nyelvezet miatt félek a történelmi romantikusoktól, mert a kötelező iskolai olvasmányok rossz emlékeket hagytak bennem. Itt viszont, hiába járunk az 1820-as években, ha csak a nyelvhasználatot nézném, biztos nem jönnék rá. A párbeszédek egyáltalán nem tűnnek olyannak, mintha nemesek beszélnének egymás között, és egyáltalán, annyira mai az egész nyelvhasználat, hogy néhol ki is zökkentett. Anno az Ambrózy báró esetei sorozatnál szerettem a gyönyörűen és hitelesen használt nyelvezetet, itt ez nagyon elmaradt, ami lelombozott egy cseppet.

A történetet viszont igazán élveztem, és végtére is ez a lényeg. Kate tipikusan olyan hősnő, aki pár olvasónak fel fogja húzni az agyát. Hebrencs, nehezen dönt, nem látja ami a szeme előtt van, hiába annyira egyértelmű, és néhol túlságosan ragaszkodik az erkölcshöz, máskor pedig simán eldobja azt. A különös viselkedésére én leginkább az emberi jelzőt használnám, és ezért is szerettem Kate-et. Mindig jól tud esni, ha esendő, és nem tökéletesen viselkedő főhősökről olvasok, mert ettől szerintem egy karakter sokkal szerethetőbb.

Ahogy én elképzeltem: Kate | A fotón: Hailee Stenfield
Ahogy én elképzeltem: Kate | A fotón: Hailee Stenfield

A férfi főhősünk, Henry viszont hozta a jól megszokott könyves álompasi stílust. Csodálatosan kedves volt, minden tettében egy igazi úriember, amikor pedig kitört belőle a rakoncátlan kamasz, aki fittyet hány a szabályokra, ott lehetett a legjobban szeretni. Egy pillanatra sem vontam kétségbe, hogy miért szeretett belé Kate, egy ilyen srácról tényleg könnyű lehet álmodozni.

A könyvben szerencsére nemcsak a romantika dominált, engem leginkább a baráti szál kötött le. Érdekes volt a Kate, Henry, és a srác húga, Sylvia közt kialakult barátság. A visszaemlékezések során látni lehetett, hogy leginkább Kate és Sylvia közt mennyire erős volt a kötődés, és mindez hogyan halványult el az évek során. Mindig szomorú elhalt gyerekkori barátságokról olvasni, leginkább akkor, ha az egyik féllel egyszerre szembesülünk vele, hogy a másik már nem a legjobb barátjának gondol minket. Fájóan hiteles volt az egész leírása, nagyon szerettem.

Külön jó ötlet volt, hogy Kate és Henry esetében a barátságuk alakult át a tinivé serdülésük közepette mély szerelemmé. Így sokkal inkább átjött, hogy mennyire odavannak a másikért, ahogy az is, mit jelenthet, ha szerelmet vallanak, és a másik netán nemet mond, vagy másként érez. Nemcsak megaláztatást jelent, hanem akár egy barát elvesztését is, amit az ember nem kockáztat meg csak úgy. Mindennek a kivitelezését nagyon élveztem.

Ahogy én elképzeltem: Henry | A fotón: Douglas Booth
Ahogy én elképzeltem: Henry | A fotón: Douglas Booth

Nem is tudom mikor drukkoltam ennyire két emberért, hogy “jöjjetek már össze“, vegyétek észre, hogy az érzés kölcsönös! Ezt a részét szerintem jól építette fel az írónő, külön szerettem, hogy miként formálódnak az akadályok a páros körül, és milyen jó ötletekkel érte el az írónő, hogy olvasóként szinte “belehaljak”, hogy végre boldognak láthassam őket. Így kell igazán bevonni az olvasót a történetbe és a szerelmi szálba, a kivitelezést jár a csillagos ötös.

Amit még nagyon szerettem a könyvben, a hiteles és kidolgozott mellékszereplők. Henry anyja hiába volt hárpia üzemmódban, minden tette megalapozott, és néhol érthető volt. Kate anyját is csak utálni lehetett, de valahogy nála is éreztem az okokat, és ez szerintem a negatívabb karaktereknél nagyon fontos. Sylviánál a kétértelműségét szerettem, és tök jól átjött, hogy mennyire alkalmazkodik a kor hagyományaihoz, akárcsak Ms. St. Clare (vagy hogy kell leírni a nevét). A legnagyobb favorit azonban a zeneszerző volt, imádtam a pasit.

Bár kissé bíráltam a nyelvhasználatot, de a Blackmoore stílusa ettől függetlenül tetszett. Olyan kis aranyos, könnyen lehet haladni vele és magába bolondítja az olvasót. A madaras – kalitkás hasonlatért is jár a pacsi, ahogy Blackmoore-t, a kastélyt is igazán szerettem, egy élmény volt Kate-tel együtt felfedezni a titkait. A könyv végén pedig van egy szuper “üzenet” az írónőtől, amiben a helyszínről mesél, hát azt valami gyönyörűség volt átolvasni, mindig jó látni, ha egy írónak ennyire fontos a könyv, amit írt.

Ahogy én elképzeltem: Kate & Henry | A fotón: Hailee Stenfield és Douglas Booth
Ahogy én elképzeltem: Kate & Henry | A fotón: Hailee Stenfield és Douglas Booth

Értékelés: 9/10

Könnyedén olvasható, és szerethető regény a Blackmoore, amibe én is hamar beleszerettem. Jó a történet, ezerrel serceg a kémia a főhősök között, akiket minden hibájuk dacára külön-külön is csak szeretni lehet. Örülök, hogy megadtam az esélyt a könyvnek, kár lett volna lemaradni.

Hogy tetszik a borító? Szerintem álomszép. Ami pedig külön piros pont, hogy Blackmoore-t is pont ilyennek képzeltem el.

Kinek ajánlom elolvasásra? A történelmi romantikusok kedvelőinek mindenképp, Jane Austen fanoknak pláne, és a hozzám hasonló, “szeretem a romantikus könyveket” típusú olvasóknak is.

JULIANNE DONALDSON: BLACKMOORE – BLOGTURNÉ

  • blackmoore_banner

    Julianne Donaldson az Edenbrooke-kal mindenkit elvarázsolt. Az a történet bájos volt és szeretnivaló, így a Blogturné Klub tagjai nagy elvárásokkal vágtak bele az újabb regénybe – ami a közhiedelemmel ellentétben nem folytatás.
    De vajon ezt is szerettük annyira, mint az Edenbrooke-ot? Tarts velünk hét állomásos turnénkon, és derítsd ki! És ha ügyes vagy, a három Blackmoore kötet egyike is a Tiéd lehet.

  • A regényben fontos szerepet kap egy énekesmadár és India is. Arra gondoltunk, ötvözzük ezt a kettőt, és Indiába invitálunk minden ifjú ornitológust.
    Azaz: a turné minden állomásán megtaláljátok egy Indiában is élő madár fotóját, és nincs más dolgotok, mint kitalálni, pontosan melyik madárfajról van szó.
    A helyes megfejtők közül 3 szerencsés a könyv egy példányával lesz gazdagabb.

    Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    a Rafflecopter giveaway

1472 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás