Könyvkritika: Cassandra Clare – Az angyal (Pokoli szerkezetek 1.)

Könyvkritika: Cassandra Clare – Az angyal (Pokoli szerkezetek 1.)

2
Oszd meg!

Régóta kerülgetem már ezt a könyvet, örülök, hogy végre sort keríthettem rá. Bár olvastam a Magisztériumot, de az Holly Blackkel közös produktum, így bátran állíthatom, hiányzott már Cassandra Clare stílusa, és az árnyvadászok világa is.

cassandra-clare-az-angyal

Nagyon tartottam Az angyaltól, elsősorban a viktoriánus környezet miatt, de szerencsére a félelmeim alaptalanok voltak. Minden hibája dacára szerettem Az angyalt, és kíváncsian vetem rá magam a folytatásra. És igen, annyira függővége volt, hogy a kíváncsi, mint jelző, talán nem is fejezi ki eléggé, hogy mennyire érdekel, miként folytatódik a regény.

No de miről szól Az angyal? A történet 1878-ban veszi kezdetét, amikor az amerikai Tessa Grey Londonba érkezik a bátyjához. Az állomáson a lányt elrabolja két boszorkánymester, a Sötét nővérek, akik megtanítják, hogyan használja Tessa a benne rejlő különleges képességét, amiről korábban tudomása sem volt.

Mielőtt akaratán kívül férjhez adnák, megmentik Tessát az Árnyvadászok, akiknek a vérében angyalvér csörgedez, és akiknek a hivatásuk, hogy megvédjék az embereket a démonoktól. Tessa az Árnyvadászok oltalma alatt elhatározza, hogy bármi áron megtalálja a bátyját, aki veszélyben van, de eközben Tessára is vadásznak…

Ahogy én elképzeltem: Tessa | A fotón: Nina Dobrev
Ahogy én elképzeltem: Tessa Gray | A fotón: Nina Dobrev

Még mindig oda és vissza vagyok a világtól, amit Cassandra Clare felépített. Ebben a kötetben még inkább tágult a világkép, legalábbis én sok újdonságot érzékeltem 5 elolvasott A végzet ereklyéi könyv után is. És miért szerettem a legjobban most ezt a világot? A válasz egyetlen névben rejlik: Jessamine.

Jessamine lett a kedvenc szereplőm a kötetben. Ő egy árnyvadász, nemsokára 18 lesz, és minden vágya, hogy találjon egy pasit, aki kimenekíti az Intézetből, az árnyvadászok közül, és “csupán” annyi dolga legyen, hogy meleg otthont teremtsen az urának. A lány egyszerre testesíti meg a 19. századi sztereotípiát, és a modern, erős nőt, ezt a kettősséget pedig imádtam benne. Igen, Jessamine szerintem sokszor erős, és modern, egy olyan nő, aki tudja, hogy mit akar, és hajlandó tenni is érte, kerül, amibe kerül.

Leginkább azért szerettem viszont Jessamine-t, mert ő volt az első árnyvadász, akiről olvastam, és úgy döntött, meg akarja tagadni az örökségét. Arról, hogy ez helyes döntés-e lehet vitatkozni, de az írónő alapos érvekkel támasztotta alá. Tény, hogy Jessamine nem mindig szimpatikus, de imádom ezt az aprócska, de annál jelentősebb újítást, amit a karaktere jelent: nem akar árnyvadász lenni mindenki, aki annak születik, és ez az élet sokkal nagyobb teher, mint amilyennek az eddigi kötetek alapján tűnt.

Ahogy én elképzeltem: Jessamine | A fotón: Gabriella Wilde
Ahogy én elképzeltem: Jessamine Lovelace | A fotón: Gabriella Wilde

Ebben a kötetben kaptunk egy új főgonoszt, a Magisztert. A vele kapcsolatos dolgok, a nyomozások, a kiderült információk végig érdekesek voltak, és több ízben hozták a WTF faktort, a meglepettségemet alig tudtam leplezni, amikor újabb információk derültek ki. A legtöbbet ki sem tudtam barkóbázni, az egész rejtély-szál magával ragadó és izgalmas volt. Az pedig, hogy a gonosznak jó és hihető motivációi vannak, külön piros pont.

Azért a sorozat többi szereplőjét is szerettem ám. Tessa egy erős, bátor női hősnő, akiben imádtam, hogy bármennyire is nehéz dolgokat dobott felé az élet, sosem tűnt úgy, hogy fel akarná adni, vagy behódolna a nehézségeknek. Ami pedig a szerelmi háromszögét illeti (úgy tűnik ez elkerülhetetlen), éljen, hogy megúsztuk az önmarcangoló, bőgő hősnőt. Helyette kaptunk egy olyan szerelmi szálat, ami leginkább sejtetéseken alapul, ahol nincs a képünkbe tolva az érzelem, hanem finoman utalva van. Ezt pedig nagyon szerettem.

A két srác közül Jem áll közelebb a szívemhez, és nem csak a gyengeségei miatt. Egyszerűen szeretem az ilyen nyitott, kedves karaktereket, akikben ott tombol a jóság és a szeretet, mindannak dacára, amit a múltban átélt. Jemnek bőven lenne oka arra, hogy szemét legyen a világgal, de mégis, mintha a napos oldalt nézné, ez pedig méltóvá teszi Tessára.

Ahogy én elképzeltem: Will | A fotón: Matthew Daddario
Ahogy én elképzeltem: Will Herondale | A fotón: Matthew Daddario

Ami Willt illeti, nagyon nehéz volt megkedvelnem a srácot. A dumái néhol furák voltak, a magabiztos beszólásai dettó, viszont ami a legfájóbb, hogy Will egy az egyben Jace A végzet ereklyéiből. Oké, hogy ő az őse, de azért némi különbség lehetne kettejük között a haj és a szemszínükön túl. Bízom benne, hogy a folytatásban árnyalva lesz a karakter.

Amit még nagyon sajnáltam, az maga a nyelvezet. Elviekben 1878-ban járunk, de a kötetben ennek kábé semmi nyoma nincs. Nem csak a dialógusok voltak teljesen maiak, de sokszor még a viszonyrendszerekben sem jelentkezett az a tiszteletteljes távolságtartás, ami például az Ambrózy báró esetei sorozatban adott. Ezt a részét egyszerűen slendrián munkának érzem Clare-től, leginkább azért, mert néhol jelét adta, hogy tud ő az akkori viszonyoknak megfelelően is fogalmazni dialógust, de erre érzésem szerint nagyon ritkán került sor.

Egy dolgot még nagyon furcsálltam, és e-felett nehéz is volt úgymond “szemet hunynom”. A múltban járunk, a főgonosznak pedig frankón robot hadserege van. WTF. De tényleg, rendes robotok, akik beszélnek, emberi külsejük van és társai. (Ez már a könyv elején hamar kiderül). Hiába steampunk, nagyon furcsa volt mindez számomra a múlt köntösében, de tény, hogy maga az ötlet, és amit ezek a robotok jelentettek, az bejött, és az is, amit mondtak, avagy, amivel fenyegették az Árnyvadászokat.

Ahogy én elképzeltem: Jem Carstairs | A fotón: Jamie Campbell Bower
Ahogy én elképzeltem: Jem Carstairs | A fotón: Jamie Campbell Bower

Értékelés: 8/10

Az Angyal egy nagyon könnyedén olvasható, remek világot bemutató sorozat első kötete, aminek az utolsó százötven oldalán együltő helyemben kiolvastam, mert annyira izgalmas volt. Kétségkívül szerethető, persze nem tökéletes, de rengeteg benne a potenciál. Kíváncsian várom, mit tud még mutatni!

Hogy tetszik a borító? Nagyon figyelemfelkeltő, nem tudok belekötni ebbe a gyönyörű külsőbe.

Kinek ajánlom elolvasásra? A Young Adult, fantasy kedvelő olvasóknak mindenképpen! És bár ez A végzet ereklyéi spin-off kötete, de az originál sorozat ismerete nélkül is tökéletesen érthető és szerethető a Pokoli szerkezetek, a világ felépítése is el van rendesen magyarázva. Éppen ezért bátran kezdjen bele az is, aki nem olvasta még A végzet ereklyéit.

CASSANDRA CLARE – POKOLI SZERKEZETEK – BLOGTURNÉ

  • pokoli-btk

    Az Árnyvadászok anyja, Cassandra Clare nem csak a jelenben, hanem a múltban is megmutatta, miként éltek az Árnyvadászok, A végzet ereklyéiben megismert főszereplők ősei.

    A történet ezúttal Viktória királynő uralkodásának az idejébe kalauzol minket, a hősnőnk pedig Tessa, a különös képességekkel bíró lány, akit két jóképű árnyvadász, Will és Jem is védelmez.

    A Blogturné Klub három bloggere a teljes trilógiát bemutatja, ti pedig mindhárom kötetből nyerhettek 1–1–1 példányt! Tartsatok velünk!

  • Cassandra Clare igazi birodalmat épített ki az Árnyvadász-kötetekkel, amikből itthon is rengeteg megjelent már.

    A mostani játék során 1-1 idézetet találtok az Árnyvadász-kötetekből, nektek pedig a Rafflecopter doboz megfelelő kell beírni az adott könyv címét, amiben megtalálható az idézet.

    A Pokoli szerkezetek trilógia mindhárom részéből 1 könyvet sorsolunk, a kiadó sajnos csak belföldre postáz. A győzteseket e-mailen értesítjük majd, és ha 72 órán belül nem reagál, új győztest kell sorsolnunk. Sok szerencsét a játékhoz!

    – Minek a telefon, Alec? – Csak szükségünk van rá – felelte Alec türelmetlenül. – Izzy… – Ha Magnusnak akarsz SMS-ezni, hogy „szvsz kúl vagy, LOL”, akkor megöllek.

    a Rafflecopter giveaway

  • Pokoli szerkezetek 1. – Az angyal
    08.01. – Sorok Között
    08.04. – Cbooks
    08.07. – Letehetetlen

1970 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

2 Hozzászólások

  1. Nekem az automatonok simán beleillettek a steampunk környezetbe; mindig a Doctor The Girl in the Fireplace c. része ugrott be róla. 😀 (Oké, hogy ott másik faj, időutazás stb. is bejátszott, de a szerkezetek megvalósítása – a lehetetlenségükkel együtt – belepasszolt a 18. századi francia udvar díszletébe.)
    Ebben a trilógiában engem éppen ez vonzott, a steampunk, a viktoriánus London hangulata, ami végig nagyszerűen érvényesül, szerencsére.

    A főszereplők viszont csalódást jelentettek. Tessa… Tessát főshősként kimondottan utáltam, (mint mellékszereplővel ellenben nem szokott bajom lenni vele). Jem egy pont után már túl jó volt, Will mindig is túl Jace – csak szürkébb kiadásban (egy megfáradt másolat), akinek kevésbé működtek a poénjai, és hiába voltak érdekes elemei a karakternek, amint kiderült a nagy titka, összedőlt az egész, kipukkadt, mint egy lufi (szerintem legalábbis, persze, más meg biztos másként látja).
    És akkor velük szerelmi háromszög… :-/ Egyébként se vagyok a híve mint történetelemnek, de itt különösen borzasztó élmény volt olvasni, több okból is, amit most spoileres lenne kifejteni. Mindenestre nem tetszett, ahogy Clare kezelte.

    Akik miatt mégse bántam meg, hogy elolvastam a trilógiát – a miliő mellett – azok a mellékszereplők. A Lightwood-fivérek, Sophie (őt imádtam), Branwellék*, Woolsey Scott. És Jessamine, akit nem kedveltem meg ugyan, de tényleg érdekes színfolt, amiatt, ami a kritikában is szerepel róla. Tökéletesen egyetértek a jellemzéssel.
    (* Még akkor is, ha Henryről mindig Arthur Weasley jutott eszembe, és akkor is, ha Clare-nél unalmas sztereotípiává válik a későbbiekben, hogy akit érdekel a tudomány, ne adj Isten, zseni, az élből egy ön- és közveszélyes, bogaras holdkóros, mert más nem is lehet, ugye. :-/)

    És azzal is, hogy túl kényelmes megoldás volt azt mondani, az árnyvadászok világa szabadosabb, nem kötik a konvenciók és a társadalmi előírások (legalábbis annyira, mint a mondének mindennapjait). Jó, legyen, végül is van benne logika, de ezzel együtt is, lehetett volna jobban érzékeltetni (igen, beszédmóddal pl.), hogy ez attól még a 19. század és ezek a figurák, hiába van meg a saját, zárt világuk, mégiscsak a 19. század társadalmának a tagjai.

    • Részemről a “steampunk”, mint műfaj, teljesen ismeretlen fogalom, nem olvastam ilyet (vagy csak nem tudok róla), éppen ezért a robotokkal (automatonoknak is hívhatjuk őket 😀 ) részemről még mindig teljesen kilógnak, pedig már a 2. részt olvasom. De hát, ez már csak ilyen sztori.

      A kötet mellékszereplőit én is nagyon szeretem, pláne akiket említesz. Sophie óriási favorit 🙂

      Köszi, hogy megírtad a véleményed, jó volt olvasni 🙂