Könyvkritika: Marie-Aude Murail – Oh, boy!

Könyvkritika: Marie-Aude Murail – Oh, boy!

6
Oszd meg!

Beleszerettem ebbe a könyvbe. Így, szó szerint. Olyan sok érzést, gondolatot generált bennem, amiért igazán hálás vagyok Marie-Audre Murailnak. Igazából, amikor a kezeim közé került a könyv, nem is hittem volna, hogy ennyire szeretni fogom. Egy kis drámát vártam, ahol három árvának keresnek otthont, aztán valami sokkal több lett belőle. Néhol mosolyogtam, nevettem aztán úgy megsiratott, hogy alig tudtam elolvasni a sorokat. A sztori második felét pedig kábé úgy olvastam, hogy egyik pillanatban patakzottak a könnyeim, aztán már sírva röhögtem. Szó szerint. Utoljára hasonló hatást a Csillagainkban a hiba váltott ki belőlem, de el kell ismerjem, bármennyire is jó John Green könyve, az Oh, boy összetettebb, érzelemdúsabb és talán szerethetőbb. Számomra legalábbis mindenképpen.

borito_oh_boy

A történet kezdetben három árváról szólt. Siméon koraérett, 14 évesen érettségire készül. Morganet nem igazán veszik észre az emberek, míg a kis Venise zabálnivalóan édes. Az édesanyjuk öngyilkossága után egy szociális otthonba kerülnek. Végül a féltestvéreik dönthetnek arról, akarják-e a gyámságot. Egyikük egy jól menő orvos, aki meddő, és kicsit akaratos, míg a másikuk a 26 éves, bohókás Bart, aki amúgy meleg. A sztoriban megismerhetjük a gyerekeket, mindegyikükről kiderülnek olyan információk, ami miatt a szívünkbe zárhajtuk őket. A legnagyobb szerepet mégis Bart kapta, aki nekem a legnagyobb kedvencem lett.

Rég tudtam már ennyire azonosulni egy karakterrel, mint Barttal, aki fiatal, éli az életét, kergeti a pasikat, és igyekszik minél kevesebb felelősséget vállalni. Imádtam azt a változást, ami lezajlott benne, miután megismerte a testvéreit. Csodálatosan végig vezette az írónő az egész folyamatot. Kezdetben Bart nem akar a testvéreivel lenni, nem tudja, hogyan foglalkozzon velük, aztán megismeri őket, felelősséget vállal, és szó szerint felnő a feladathoz.

oh-boy-02

Kíváncsi lettél? 18% kedvezménnyel online megrendelheted –   Papírkiadás

Annyira magaménak éreztem a karaktert, és nem csak azért, mert meleg. Az igazából egy szelete volt az egésznek, a hangsúlyt én a „megkomolyodásra” tenném. Arra a pontra, amikor egy felelőtlen, kamaszként viselkedő emberből végül felnőtt lesz, felelősséget vállal, és meghoz olyan döntéseket, amikről korábban elképzelni sem merte, hogy képes rá. Tetszett ám az is, hogy Bart még a végén sem lett tökéletes. Nem lett hibátlan, de megmaradt igyekvő, jó szándékú pasinak, akit megnevelt az élet és a felelősség. Ami a másság témáját illeti, remekül be lett mutatva. Egy szavam sem lehet, teljesen hiteles volt minden. Mindaz, amit Bart érzett és gondolt, és az is, amilyen hatást kiváltott az emberekből. És olyan jó volt az is, hogy nem ábrázolták „tipikus melegnek”. Ahogyan például állandóan a Tomb Raider videojátékkal játszott, haláli volt. Mint mondtam, rég tudtam már ennyire azonosulni egy karakterrel. Jól esett, hogy most megtehettem.

Az Oh, boy! legnagyobb erőssége pedig az, hogy az összes karakterét remekül bemutatta. Még a csokifüggő bírónőt is, sőt, az ő esendő alakját csíptem a legjobban a hölgyek közül. Az orvos mostoha-féltestvér is szimpatikussá vált, nála nagyon szerettem, ahogyan a narrátor anélkül magyarázta meg a tetteit, hogy akár egy pillanatra is szájbarágósnak tűnjön az egész. Sokkal inkább finom, apró utalások voltak, amik által teljessé vált a kép. Imádom, amikor egy író képes sugallni, érzéseket közvetíteni anélkül, hogy ki kelljen mondania azokat. A három testvér is nagyon a szívemhez nőtt. Nem tagadom, a kis Venise engem is elvarázsolt, annyira jópofa, aranyos gyerek. Morgane is szimpatikus volt, különösen, amikor sírt a rossz jegye miatt. Olyan emberien ábrázolták őt is, öröm volt olvasni. Siméon pedig, hű. Hozzá kötődött a legnagyobb dráma, a legtöbb könnyemet is miatta ejtettem. Pedig annyiszor megnevetetett. Nagy harcot vívott meg, és tulajdonképpen az ő történetszála volt az, ami miatt igazán drámaivá alakult ez a könyv. Nagyon, de nagyon szerettem ezt a kis hőst.

oh-boy-01

Kíváncsi lettél? 18% kedvezménnyel online megrendelheted –   Papírkiadás

Bármennyire is imádtam a történetet, azért egy negatívumot meg kell említenem. Kicsit csapongó éreztem az írónő stílusát. E/3-at használt, azt a félét, amikor az egyik sorban még Venise, a másikban meg már Bart gondolatait közvetítette. Tudom, ez a hagyományos E/3, csak tőlem eléggé távol áll. Mégis, a történet annyira lenyűgözött, hogy még ezt is „meg tudtam bocsátani”. Sőt, ki tudja, talán pont emiatt volt annyira jó, mert az összes szereplő lelki világába betekintést nyerhettem ezáltal.

Értékelés: 10/10
Elgondolkodtató, szerethető és a végletekig megható és megnevettető ez a könyv. Talán a borítója alapján nem gondolnátok, de ez a regény igazán megérdemli a figyelmet. Nagyon boldog vagyok, hogy elolvashattam. Remekül szórakoztam, igazi élmény volt. A címet illeti, az Oh, boy kifejezést Bart használta állandóan, afféle „Ó, nemár” formában. Sírva röhögős volt minden ilyen alkalom. A sírva röhögést pedig tessenek szó szerint értelmezni. Mert a könyv is ilyen, különösképpen a második fele.

Kinek ajánlom elolvasásra? Elsősorban a Csillagainkban a hiba rajongóinak. Igaz, itt nem szerelem van, hanem mindent elsöprő szeretet. Mindazonáltal biztatok mindenkit, hogy vegye a kezébe ezt a könyvet, igazán nem fogja megbánni.

BLOGTURNÉ EXTRA – A FILMRŐL

2008-ban tévéfilm készült Murail könyvéből, amit Thierry Binisti rendezett, a forgatókönyvért Véronique Lecharpyt illeti a dícséret. Ahogy látom pár átalakítás nyakon csípthető, például a bírónőből bíró lett. Sajnos ettől sokkal több információval nem szolgálhatok, ugyanis több Oh, Boy! c. film is van a palettán. Találtam azért egy jelenetet a filmből, illetve néhány képet. Nézzétek csak 🙂

A BLOGTURNÉ TOVÁBBI RÉSZTVEVŐI

 

357 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

6 Hozzászólások

  1. Na, ez jónak hangzik !!! 🙂
    Szerintem a nyáron kiköt majd nálam a regény valamikor, mert meghoztad hozzá a kedvem. Aztán jövők majd visszajelezni, tényleg tetszett-e vagy sem 🙂

  2. Na, most jutottam el az olvasásig, de megérte várni rá.

    A kritikádban tényleg le is írtál róla mindent, amit tudni érdekes, egy dolgot hallgattál el: szégyentelenül rövid a könyv. Annyira jó a történet, annyira szerethetőek a karakterek, olyan nagy ívet ír le egy-egy karakter fejlődése, hogy megérte volna jobban kibontani a történetet.

    Josiane-ról például iszonyú keveset tudunk meg. Oké, a regény szempontjából fontos tényeket igen, de nagyon szűkmarkú az írónő a karakter érzelmi világával. Nekem nagyon egysíkúnak tűnik az, hogy egy 37 éves nő végig azon picsogjon (már bocs), hogy jaj vajon, miért szereti mindenki jobban Bartot, miközben egy meddő nő lelkében ennél sokkal érettebb gondolatok vannak – más olvasmányaim alapján.

    A gyerekek és Bart valóban jól voltak ábrázolva, bár érdekes, hogy azt mondod, hogy a mássága is jól volt leírva, mert engem meglepett, amikor a bírónő vagy a szoc.munkás csaj melleit bámulva nem tud odafigyelni annak mondanivalójára. Persze ez apró nüansz, amit feledtet az, hogy Bart egyszerűen lökött. De tényleg felnő a végére, és még szerethető is marad. 🙂

    Szóval lehetett volna még árnyalni a történetet, megismerhettük volna kicsit jobban a lányok hétköznapjait Josian-nál, szívesen olvastam volna arról, hogyan illeszkedik be Morgane az új osztályába, milyen is Josain férje, és Mauvasain (nem biztos, hogy így kell leírni, de ugye a dokiról van szó) érzelmi hátterébe is szívesen beleolvastam volna, szóval nagyon sok rést hagyott nyitva az írónő, amiért nagyon kár, mert többet megért volna a szituáció, a karakterek és az ő fejlődésük is.

    Az ajánlást köszi, örülök, hogy olvashattam a könyvet 🙂

    • Nagyon örülök, hogy elolvastad a könyvet, és a hibái ellenére tetszett is 🙂 A hossz pedig, hát igen, lett még volna miről beszélni, tényleg lehetett volna hosszabb is, nem vitatom. Mindenesetre engem így is elvarázsolt, és ahogy látom, téged is 🙂

  3. Szóval, ha imádtam a Csillagainkban a hibát, akkor ez is tetszeni fog? 🙂
    Már sok jó véleményt hallottam róla! 🙂