Hihetetlen, de igaz: már a negyedik részénél jár a sorozat, és bár ez is egy 900+ oldalas monstrum volt, mégis nagyon élveztem az olvasását. Kevés olyan író van, aki képes ezt elérni nálam, de Tracy határozottan az egyikük.

A szokásos könyvkritikáimtől eltérően íme 5 gondolat a könyvről, és az élményről, amit adott:

1 – Csupa izgalom! Ha Wolff stílusát jellemeznem kéne, az izgalom lenne az első szó, ami eszembe jut. Soha, egy pillanatra sincs megállás, mindig történik valami, és a tétek egyre csak nőnek. És bár ha épp ésszel próbálok belegondolni a történetbe, akkor hiteltelennek tűnik, hogy egy csapat tizenéves így helyt álljon az ezerévesnél idősebb természetfeletti lények között, de mégis működik, mert jók a karakterek, helyén van az erkölcsi morál és valahogy átjön az, hogy ezek a gyerekek tényleg ilyen erősek.

2 – Ó, micsoda romantika! Részről részre egyre jobban bizonyítják, hogy Grace és Hudson mennyire jó páros. Így volt ez most is, nagyon szeretem őket együtt és külön is. Grace karakterfejlődése csillagos ötös, és imádtam, ahogy Hudsonnál végre megértették velünk, hogy mit jelent számára, ha használja az erejét, és ez mennyire fáj neki. Olyan szépen árnyalták a két karaktert, és ezt sikerült összehozni a romantikus résszel. Csillagos ötös.

3 – Cyrus, te rohadék! Nagyon ritkán olvasni egy ennyire zseniális és jól gyűlölhető főgonoszról, mint Cyrus. Már-már Dolores Umbridge-magasságokba emelkedett ebben a részben, ahol diákokból szívja ki az erőt, és a múltja se semmi. Öröm azért drukkolni, hogy egy ilyen mocsok megkapja azt, amit érdemel.

4 – Helló, Isadora! Ismét kaptunk nagyon jó új szereplőket, közülük Isadora lett a kedvencem. Nagyon badass lány, és végig vártam, hogy legyen egy pálfordulás, és többet fedjen fel magából. Zseniális volt a karakter, várom, hogy többet olvassak róla.

5 – Tracy, te kicsinálsz engem! A kötetben brutálisan nehéz próbatételek elé állította Wolff a karaktereket, ugyanis a történet egy pontján egy olyan gyógyító szérumot kell megszerezniük, aminek a próbái közepette már párezer természetfeletti meghalt. És bár ez a próba baromi izgalmas volt, de sajnos haltak meg karakterek a könyvben, és olyanok is, akik nagyon fájtak. Akikért megszakadt a szívem. Kellett mindez, mert ettől válik valóságossá minden fenyegetettség, de attól még fájt. Nagyon is.

Értékelés: 8/10

Mindent egybevéve én nagyon szerettem ezt a kötetet, és továbbra is rajongok a sorozatért, szóval jöhet a folytatás. Olyan brutális függővéget most nem kaptunk, de érdekel az új élethelyzet, és kifejezetten örülök, hogy végre kiugrunk abból a furcsa időkezelésből, miszerint alig hét hónap telt el az első és a negyedik rész cselekménye alatt.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, baromi jók a színei, és a minták jól hasonulnak a Kőszörnyudvarban látottakhoz. Egyébként azok brutál jó jelenetek voltak!