Home Film és Sorozat kritika Filmajánló: Ezt a 4 filmet láttam nemrég a moziban

Filmajánló: Ezt a 4 filmet láttam nemrég a moziban

Mióta újra lehet járni moziba, én megtáltosodtam, és egyre jobban beleszerettem a moziba járásba, így igyekszem a lehető leggyakrabban menni. Pláne mert hozzám közel van a Sugár mozi, ahol sok filmet 890 forintért vetítenek, és szerdánként minden film ára (a premier filmeké is) csak 990 ft, ezeket az akciókat pedig ki is használom. De ez nem a reklám helye volt.

Az utóbbi három hétben ezt a négy filmet láttam, és gondoltam mesélek róluk röviden, hátha megjön valamelyikhez a kedvetek.

Moonfall (7/10)

A történet szerint a Hold egyre közeledik a Földhöz, még az is kiderül róla, hogy mesterséges, a háttérben pedig bonyolódnak a dolgok, miközben Halle Berry próbálja megmenteni a világot. Igen, a sztori elég kusza, a dramaturgiai megoldások dettó, teljesen megértem, hogy a kritika miért temette a filmet, ráadásul tudományos alapon is para amit állítanak itt.

Nézőként én mégis baromi jól szórakoztam a film nézése közben. Egyrészt szeretem a katasztrófa filmeket, mindig érdekel mi történik itt ilyenkor. Másrészt bedobott a film pár klassz csavart, gondolok itt például a Hold keletkezésére és pár dologra, amit spoilerveszély miatt nem írok le.

Igen, a Moonfall nem az a film, ami megváltja a világot, tényleg sok hibája van, de baromi szórakoztató, és ciki vagy sem, én élvezettel néztem végig.

Morbius (5/10)

Akárki is kérdezi, hogy milyen volt a Sony új Marvel filmje, ugyanazt a választ kapja: mehh. Nem volt se rossz, se jó. Akadt benne olyan dolog, ami tetszett, például Jared Leto alakítása, a gonosz eredettörténete, a Leto – Matt Smith páros dinamikája és a történetük alakulása.

A CGI viszont botrányosan rossz volt, a film cselekménye is olyan sterilnek és kiszámíthatónak érződött, és ami a legfontosabb, érzelmileg nem fogott meg, hiába dobtak be olyan húzásokat, amiktől a szívemnek kellett volna megszakadnia. Egyszerűen kívül maradtam, mert olyan semmilyen volt.

Így én azt tanácsolom, hogy várjátok meg, amíg felkerül a Netflixre és/vagy az HBO Max-ra a film, mert tényleg nem éri meg a pénzt. Azt hittem a monumentalitás és a CGI miatt a moziélmény dob majd rajta, de inkább csak csalódás volt a nagyvásznon látni a bénaságukat.

Uncharted (8/10)

Tom Holland film, naná, hogy látni kellett. Baromi jól is állt neki a nagyvászon, az akciójelenetek, a látványvilág nagyon ütött. Pár fordulat azért kiszámítható volt, de akadt jó pár WTF-faktor így is a végére.

Régen kifejezettem szerettem Az elveszett ereklyék fosztogatói sorozatot, ezt a filmet is ahhoz tudnám hasonlítani. A főhősök egy régi kincs után kutattak, nyilván volt sok veszély, árulások, szövetségek, amit el lehet képzelni. Kellemes popcorn mozi volt, ami kikapcsolja az ember fejét. Jól esett.

Tom Holland rajongóknak különösen ajánlom, imádnivaló volt ebben a filmben is, a mozis vászon pedig sokat hozzáad a filmhez, különösen amikor ütnek a poénok. És itt azért ütöttek!

Vegyél el! (9/10)

Jennifer Lopez romantikus filmjeit mindig is imádtam, és ez sem volt kivétel. JLO itt egy olyan énekesnőt alakított, aki élő adásban jön rá, hogy a vőlegénye (Maluma) megcsalta, ezért a színpadon egy random csávóval házasodik össze, majd szeret bele.

A film tök erősen bemutatta azt, hogy mi is a sztárvilág, milyen nehézségei akadhatnak a híres embereknek, emellett kifejezetten szerettem Owen Wilson karakterét, aki pedig a félénkségéből kellett kirángatni. És hát, mekkora már, hogy egy sztár bejár egy átlagos iskolába, mert ott dolgozik a férje? És annyi szép párbeszéd is elhangzott a főhősök között a szeretetről, magáról az életről. Egyszerűen megérintett ez a film, sokkal többet ad, mint amire először számítanál.

Ha tetszett a Sztárom a párom, akkor ezt is látni kell, mert ez még annál is cukibb volt hála a gyerekeknek. Na és JLO dalai a filmben, wow, nem győzöm hallgatni őket, annyira klasszak.