Könyvkritika: Ashley Elston – 10 vakrandi, hogy megtaláld a nagy Őt
Meg kell mondjam, kissé sajnálom, hogy nem karácsony előtt olvastam el ezt a könyvet, ugyanis egy édes, romantikus karácsonyi történetről van szó. Persze januárban is kellemes olvasmány volt, és kissé vissza is idézte számomra az ünnep varázsát, ami nagyon jól esett.
A történet főszereplője a tizenhét éves Sophie, aki szeretné a karácsonyt a barátjával tölteni, mert a szülei a terhes nővéréhez utaznak, hogy segítsenek neki a szülés előtt. Egy házibulin viszont Sophie meghallja, hogy a Griffin nem biztos a kapcsolatukban, így dobja őt, és a családjához menekül egy másik városba, ahol a nagymamája kitalálja, hogy szilveszter estig, tíz napon át vakrandizzon egy sráccal, hogy elfelejtse a nehézségeket, a fiúkat pedig a családtagjai választják ki…
Na és akkor beszéljünk a könyv legfőbb erényéről, az pedig a család. Nonna, a nagyi vagy nyolc gyereket szült, akiknek szintén sok a gyerekük, az író pedig egy hatalmas olasz családot körített a regényhez, akikhez Sophie kvázi egyedül érkezik, mert a szülei és a nővére egy három órányi autóútra lévő városban vannak. Na de a családi hangulat így is ezerrel megvolt, én pedig nem tudtam nem imádni ezt az őrült famíliát, a szokásaikat. Hát a karácsony reggeli ajándékbontás előtti pillanatok voltak a kedvenceim, szinte láttam magam előtt, ahogy Nonna lassan kortyolja a kávét, a gyerekek meg alig várják, hogy kibontsák az ajándékokat.
Olyan feelinget adott a könyv, amitől egyből azt érezted, hogy „wow, de jó lenne ehhez a családhoz tartozni„. És erre rátett egy lapáttal a vakrandis dolog, amik nyilván családi fogadásokhoz vezettek, az egész pedig egyszerre volt abszurd és elképesztően szórakoztató is. Utóbbi igaz a randikra is, akadt amin sírva röhögtem, másnál meg olyan jó volt a hangulat, miközben a randihelyszíneket is sikerült sokoldalúan kiválogatni. A fényfüzér fesztiválra például szívesen elmennék én is, de ez a ronda karácsonyi pulcsis parti is valami egészen elképesztő volt. És hála az erős családi jelenlétnek, tök jól átjött a könyvből a karácsonyi hangulat is.
Bár a könyv bájos volt, könnyed és szórakoztató, mégis érintett nehezebb, keményebb témákat is. Az én kedvencem a felnövés és a családtól való eltávolodás volt. Szerintem ezzel a legtöbben tudunk azonosulni: gyerekkorunkban egy csomót látjuk az unokatestvéreinket, aztán szétszéledünk a világban, és kábé csak a közösségi médiából értesülünk arról, hogy kivel mi van. Ezt az állapotot mutatta be nagyon erősen a könyv, hogy Sophie miért és hogy távolodott el a családjától, és hogyan lehet ezt megfelelő kommunikációval helyrehozni, amennyiben mindkét oldalról megvan erre a szándék. Ezt pedig imádtam a történetben.
Komolyabb témaként megkaptuk Margot terhességét is, hiszen komplikációk léptek fel, így az aggodalom és a félelem végig kíséri a történetet. A szerző szerintem ezt nagyon jól kezelte, és annyira ügyesen megjelent benne az is, hogy a családi szeretet miként tud átsegíteni a nehezebb pillanatokon is. Azért hogy némi negatívat mondjak, a Bestiák szálán vártam némi lezárást, magyarázatot, sajnálom, hogy az nem jött meg.
Ami a romantikus részt illeti: nyilván volt egy bizonyos srác, akinek már az első pillanattól lehetett drukkolni, így a randik is más felfogást kaptak az ember szemében. Ezzel együtt tök érdekes volt, ahogy Sophie a szerelmi életét, és eleve a randikat kezelte. Illetve, a Grifinnel való párkapcsolatából is szerintem egy csomó ember tud tanulni, hiszen minden kapcsolat ellaposodhat, a kérdés az, hogy miként változtatjuk meg a másikat, és ez jó-e, illetve akarunk-e változtatni. Ezt a részt szerintem jól átadta a kötet.
Értékelés: 9/10
Ez egy végtelenül szórakoztató és szerethető karácsonyi romantikus, amin sokat dobott a karácsonyi hangulat. Érdekes volt a vakrandis ötlet, imádtam ezt a zakkant családot, és külön örülök, hogy a komolyabb témákat is belecsempészte a szerző a történetbe.
Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, és tökéletesen passzol a könyvhöz. Őszintén, az eredeti borítóknál is jobban bejön, még ha nincs is tőle karácsonyi hangulatom.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha keresel egy üdítő, szerethető karácsonyi romantikus komédiát, válaszd ezt!
-
A Maxim Kiadó gondozásában jelent meg Ashley Elston 10 vakrandi, hogy megtaláld a nagy Őt c. könyve tavaly év végén. A szívmelengető történetben a 17 éves, szakításon túlesett Sophie-nak a családtagjai szerveznek 10 vakrandit a karácsonyi körüli napokban, hogy jobban érezze magát. A randik alkalmával a lánynak nemcsak arra nyílik lehetősége, hogy magát ismerje meg jobban, hanem családjával is újra szoros kapcsolatot alakíthat ki. Ha felkeltettük érdeklődéseteket, tartsatok velünk, és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért.
Mostani játékunkban karácsonyi, romantikus ifjúsági könyvekből idézünk minden állomáson. A feladat, hogy megfejtsétek, mely könyvből származik az idézet, és beírjátok a könyv szerzőjét és címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
“– De, tudod mit? Az otthon az otthon. Az mindig az a hely marad, „ahonnan jössz”, ezen nem tudsz változtatni. Úgy gondolsz rá, mint valami fizikailag körülhatárolható bázisra, mint a helyre, ahol mindig minden elkezdődik. Lehet, hogy azt kellene csinálni, hogy úgy gondoljunk rá, mint egy érzelmi bázisra, ahol minden elkezdődött.”
01.10. Könyvvilág
01.12. Csak olvass!
01.14. Sorok között
01.16. Dreamworld
