Itt a válasz! Így fonódik össze a Hat varjú és az Árnyék és csont a Netflix sorozatban!
Azt már jó ideje tudjuk, hogy a Shadow and Bone – Árnyék és csont tv-sorozat a címével ellentétben nem csak Leigh Bardugo Árnyék és csont könyvsorozatát adaptálja, hanem érkeznek a Hat varjú duológia főszereplői is. De ezt mégis hogy oldják meg? Hiszen a Hat varjú regények 2 évvel a Grisa trilógia lezárása után játszódnak.
A sorozat kreátora, Eric Heisserer egy interjúban elárulta, hogy miként oldották meg mindezt. Heisserer kiemelte, hogy nem szeretnék megbontani Leigh Bardugo idővonalát, éppen ezért döntöttek úgy, hogy a Hat varjú szereplői előzménytörténetet kapnak, tehát a Hat varjú cselekménye nem kerül be a sorozatba, de a főszereplői igen.
Az eddigi hírek alapján Kaz, Inej és Jesper kiemelt szerepet kap a Hat varjú karakterei közül, mellettük pedig Nina és Matthias is biztosan feltűnik a sorozatban. Igen, van hiányzó, Wylanről eddig nem volt még szó, de remélhetőleg előbb-utóbb vele is találkozhatunk majd (akár már az első évadban).
„Elgondolkodtál már azon, milyen lenne egy szemtől-szemben találkozás Kaz Brekker és az Éjúr között? Csaknem egy ki…ott Batman vs. Superman pillanat kerekedne ki belőle? És ki távozna onnan élve? Nos, én talán tudom” – nyilatkozta Eric Heisserer, majd hozzáfűzte: – „És milyen lenne Alina és Inej találkozna? Mit gondolna Inej Alináról, a nőről, akiről elnevezte a kését? És egyáltalán, honnan szerezte a kést? Miért nem beszélünk mi erről?”
A sorozat tehát összehozza a két könyvsorozat karaktereit, az új trailer pedig el is árulta a megoldást: Kazék megbízást teljesítenek, 1 millió kruge üti a markukat, ha elrabolják Alinát.
Ez az előzménysztoris megoldás egész érdekesnek hangzik, hiszen így lehetőség lesz rá, hogy akár egy későbbi évadban láthassuk A Hat varjú cselekményét, másfelől még jobban megismerhetjük a karaktereket is. Azt pedig ne felejtsük, hogy a sorozat egyik executive producere maga Leigh Bardugo, ez a szememben egy garancia arra, hogy a sorozat méltón kezeli majd a Hat varjú-karakterek előzmény történetét.
