A Hallmarkot tavaly nagy botrány érte: egy szülői szakszervezet miatt nem adtak le egy olyan reklámot, amiben egy leszbikus pár is az oltár elé állt. Ennek a fényében pedig még inkább előtérbe került az, hogy az eddigi filmjeikben nem szerepeltek LMBT karakterek. Rengetegen hirdettek bojkottot a cég ellen, így a Hallmark végül döntésre kényszerült.

A One Tree Hill sorozatból ismert Robert Buckley egy éve kereste meg a Hallmarkot egy film ötelttel, amit a saját gyerekkori élményei ihlettek, hiszen ők is teljesen díszparádéba öltöztetik a házukat, aminek a város lakói is a csodájára járnak. A The Christmas House film elkészült, de jó pár oldalon inkább arról lehetett olvasni, hogy ez lesz a Hallmark első LMBT filmje.

Bevallom, a Hallmark filmeket már régebben se nagyon szerettem, mert a legtöbb amit láttam, teljesen kiszámítható volt, sok újdonságot nem adott. A The Christmas House-ra viszont írtó kíváncsi voltam az LMBT vonal miatt. Nos, ha bárki csak azért akkarná megnézni, ne tegye, mert igencsak elhanyagolható az LMBT-szál a filmben.

A The Christmas House egy családról szóló film, a főszereplő Mike, egy tévés színész, akinek úgy tűnik elkaszálják a sorozatát. A szülei hazahívják a fiút vidékre, hogy segítsen karácsonyi puccba vágni a házat, és akkor találkozik Andivel, akibe régen szerelmes volt, és most fellángolnak az érzelmek.

A film abszolút főszereplője a Mike-ot alakító Robert Buckley volt. Ő kapta a jelenetek döntő többségét, a fő romantikus szál is az ő újjáéledő kapcsolata volt a lánnyal, akit egész életében imád. Még Andi kisfiával is tök jól összehaverkodott, miközben boldog is lett, mert valahogy megtalálta a helyét. Mike és Andy történetszála kétségkívül szerethető lett, de túl sokat nem adott. (Kivéve humorban, a tévésorozatos poénok ütöttek).

Fontos szerepe volt a srácok szüleinek is, leginkább az anya karakterét szerettem, akinél egy baromi érdekes témát kezdtek el pedzegetni. Mitévő leszel, ha a gyerekeid már felnőttek, nyugdíjba mentél, a férjed tök jól elvan, te meg nem tudsz mit kezdeni magaddal. Szerintem ez egy nagyon fontos téma, sok nyugdíjast érinthet a tétlenség miatti depresszió, ráadásul nagyon nem mindegy, hogy 0-24 együtt vagy a pároddal, vagy el is jártok dolgozni.

Sajnáltam azt, ahogy ezt a szálat végül kezelték, a feloldása is röhejes lett. Legalábbis az nekem nem happy end, hogy a férj tesz egy-két gesztust és emiatt bizakodóan tekintünk a jövőbe. Nem a férjjel volt a „gond”, ő eleve megtalálta a helyét, itt az anyának kellett volna rátalálnia a nyugdíjazás utáni hivatására. (Spoilerek miatt satíroztam)

Na és akkor mi volt itt az LMBT szál? Mike tesója, Brandon volt a meleg srác, aki a férjével, Jake-kel szintén hazajön puccba vágni a házat, és poénkodnak ezerrel, Jonatban Bennett imádnivaló. Magánéleti szálnak megkaptuk azt, hogy örökbe akarnak fogadni, és várják az ügynökség hívását, és emiatt elég idegesek.

Brandonék életébe abszolút nem másztunk bele, alig derült ki valami róluk, a jeleneteik is egyértelműen Mike történetének az „aláfestésére” szolgáltak, gondolok itt a Brandon – Mike beszélgetésekre. Ez az örökbefogadós szál ígéretes lehetett volna, ha komolyabban kezelik. Sokkal inkább tűnt itt gesztusnak az LMBT karakter, mintsem komoly próbálkozásnak, hogy valami jót kapjunk. Az egyetlen amit pozitívként kiemelnék, hogy a heteró Mike volt a szentimentális, az érzelmesebb, míg pl. a meleg srácok szereltek árampara után, így legalább a sztereotípiák kaptak egy pofont.

Értékelés: ??/10

Őszintén, nehéz pontszámmal értékelni ezt a filmet. A karácsonyi hangulat azért ezerrel átjött, és sikerült tök jó színészeket is kiválogatni, akik még a gyengébb forgatókönyvet is úgy-ahogy életre keltették. Viszont teljesen kiszámítható volt az első perctől az utolsóig.

Bennem viszont van némi csalódottság, mert én úgy ültem neki, hogy ez lesz a Hallmark első LMBT karácsonyi filmje, de nem igazán azt kaptam, amit vártam. Persze minden kezdet nehéz, és legalább már elindultak a valódi diverzitás útján, szóval már haladunk, az is hosszú idő volt, mire a Hallmark be mert vállalni olyan filmet, ahol az egyik főszereplő színes bőrű. Szóval, legalább elindultunk…