A héten hatalmas lehetőséget kaptam: részt vehettem Deszyvel együtt egy Stephenie Meyer beszélgetésen. A Könyvmolyképző Kiadó kiválaszthatott ugyanis két rajongót, akik kérdéseket tehettek fel az írónőnek. Első körben Deszyre esett a választás. A második hely a kiadó bloggeres csoportban lett meghirdetve, és mivel senki sem jelentkezett, örültem, hogy az ölembe hullt a lehetőség 🙂
A beszélgetésre végül kedd hajnal háromkor került sor (vagy ez már szerda hajnal három?), mindenesetre gondolhatjátok, nagyon fáradt voltam már szerdán a kevés alvástól. Maga a beszélgetés úgy zajlott, hogy zoomon keresztül kellett egy azonosítóval és jelszóval bejelentkezni. Előzetesen lehetett küldeni kérdéseket, az írónő azokból válogatott, az ügynöke olvasta fel neki a kérdéseket. Illetve még a beszélgetés alatt lehetett beküldeni kérdéseket.
Én egy kérdéssel készültem előzetesen, hogy tervez-e az írónő LMBT karaktereket a Twilight könyvekbe, hiszen még kettőt tervez megírni. Ahogy várható volt, sajnos erre a kérdésemre nem felelt Meyer 🙁 De egy másik kérdésemre igen, ott a kedvenc borítójáról kérdeztem, és elárulta, hogy a Twilight borítója a kedvence, mert annyira ártatlan, mégis utal az Ádám & Éva történetre a Bibliából, illetve akkoriban ez újdonságnak számított.
Megosztotta azt is, hogy a Midnight Sun borítóján eredetileg az lett volna a koncepció, hogy Edward keze látszódjon, amint rácsap egy gránátalmára, ami így szétloccsan, de végül ezt túl erőszakosnak találták, így született meg a végleges borító, amivel maga az írónő nagyon elégedett (a rajongók, köztük én is, mondjuk kevésbé).
A beszélgetés legnagyobb részét nyilván a Twilight és a Midnight Sun tette ki, ekapcsán a legérdekesebb számomra az volt, amikor az írónőtől megkérdezték, hogy lesz-e Midnight Sun film. Erre nagyon különös választ adott, olyat, ami nekem magamtól eszembe sem jutott volna. Ugyanis ő nagyon szeretné, ha a Midnight Sun-ból animációs film készülne, példaként a Pókverzumot hozta fel, azután kezdett el komolyan gondolkodni azon, hogy nem csak gyerekeknek szólhatnak az animációk.
Meyer úgy érzi, a történetet Edward szemszögén át így lehetne igazán jól elmesélni. Illetve, kiemelte azt is, hogy akár nem is filmként, hanem egy limitált sorozatként is boldogan látná. (Bár Meyer nem említette, tegyük hozzá, animáción kívül máshogy nem is igazán lehetne elmesélni a történetet, hiszen Stewart és Pattinson sem tűnik már 17 évesnek.)
A másik nagyon fontos infó, ami elhangzott, hogy Meyer megerősítette, a következő 2 Twilight regény már Renesméé szemszögű lesz, A Twilight mellékszereplőinek a háttértörténete, mint Alice és Jasper vagy Emmett és Rosalie története biztosan nem lesz külön elmesélve. (Itt amúgy nagyon egyértelmű nevetéssel jelezte, hogy meglepi, hogy bárki kedveli Rosalie-t 🙂) Számára ezek nem érdekes történetek, nem a múltat szeretné elmesélni, hanem a jövőre koncentrálna, és ezért mesélne Renesméé-ről.
Nagyon érdekes volt az is, hogy amint Bella átváltozott vámpírrá, Meyer már elvesztette vele a kapcsolatot, nem tudott úgy kötődni hozzá, mint előtte, hiszen nehéz volt elképzelnie egy szuper erős, vérszívó karaktert. Azért is lett Bella terhes, hogy Renesméé megszülethessen, aki erősebb, mint egy átlagos ember, de a vámpírok közé sem illik, ezt érdekesnek tartja, olyan karakternek, akiről aztán írhat, és akivel tud azonosulni.
Meyer tehát már nagyon régóta készül az újabb kötetekre. Ezt erősíti meg az is, hogy ő az elmúlt tíz évben a Midnight Sun-on is folyamatosan dolgozott, mindig, amikor eszébe jutott valami, felskiccelte, ezt a beszélgetésben is elmondta, ő sosem hagyta el az Alkonyat világát.
Egy kérdést szerettem még nagyon, ott arról volt szó, hogy az elmúlt tíz év YA karakter-változásai kapcsán megváltoztatna-e bármit Bella, vagy más női karakter ábrázolásán, ugye emiatt kapott sok kritikát. Meyer válasza az volt, hogy nem változtatna, mert mindenféle főszereplőnek lennie kell a könyveknek, olyanoknak is, akik olyan döntéseket hoznak, amikkel nem értenek egyet. Minden nő különböző, és ezt a könyvekben is meg kell jelenítenie.
Ami engem illet, én nagyon jól éreztem magam abban a bő egy órában, és bármennyire is fáradt voltam, az írónő lelkesedése, az őszinte és nyílt válaszai és persze a sok elhangzó infó után csak még jobban várom a Midnight Sun hazai megjelenését, mert jó lesz annyi év után újra elmerülni a Twilight világában.
UPDATE: Deszy kiírta a kérdéseket és a válaszokat, itt megnézhetitek 🙂
Jön magyarul az új Twilight regény, a Midnight Sun – Íme minden, amit tudni lehet!