Május óta meg akartam nézni ezt a filmet, de igazából csak halogattam magam előtt. Hiába tetszett a trailer, voltak szimpatikusak a színészek, és láttam, hogy mennyien szeretik a filmet, egyszerűen elrettentett a könyv. Igen. A könyv.
Még évekkel ezelőtt olvastam a film alapjául szolgáló regényt, és nem igazán maradtak róla jó emlékeim. A hősnő idegesített, sekélyesnek éreztem az egészet és túlzottnak. Na de a kérdés adott: milyen lett a film? Hát gyerekek, minden elismerésem az alkotóknak, amiért egy ilyen gyenge könyvből ennyire jó filmet tudtak csinálni! Egyszerűen sikerült átemelniük a sztori értékeit, a jobb fordulópontokat, a remek színészi játék pedig még Elle-t is szerethetővé tudta tenni. Nem is kicsit!
A sztori nagyon egyszerű. Elle és Lee egy napon születtek, a legeslegjobb barátok. Aztán Elle belezúg Lee szexi bátyjába, Noahba, holott szabály tiltja mindezt, Lee előre megkérte Elle-t, hogy ne nézzen soha úgy a testvérére. Naná, hogy ez bonyodalmakhaz vezet. Igazából ennyi az alap, de nagyon szépen játszottak a szituációval.
Ami nekem a könyvben a legjobban tetszett az Elle és Lee barátságának az ábrázolása. A fiú-lány barátság olyan ritkán jelenik meg, legtöbb esetben azt társítjuk hozzá, hogy valakinek mélyebbek az érzései. Na ez itt nem volt, és szerencsére olyan jól átélhető lett nézőként is, hogy Elle és Lee barátsága mennyire mély, milyen tartalmas és hogy ők igenis sokat jelentenek egymásnak, de “csak” barátként.
Persze, beszélhetünk arról is, hogy Lee miért nem akarja, hogy Elle a bátyjával legyen, tulajdonképpen ez a fő bonyodalom is. És wow! A könyvben nekem a kifejtés nagyon nem jött át, de itt igen, és annyira szépen megjelenítették mindhárom szereplő gondolatait, érzelmeit, és a cselekvéseik okait. Egyszerűen megértettem mindenki nézőpontját, és egy ilyen általánosnak hitt bonyodalmat is úgy tudtak előadni, hogy abból egy színes, átélhető, és fontos dolgot kreáljanak, amivel könnyű azonosulni. De ígérem, nem spoilerezek!
Oké, aláírom, a sekélyes részek azért megmaradtak itt is. Mármint, Leeék baromi gazdagok, volt itt fürdőmedence, kocsik, luxusházak, temérdek pénz. Mindez csak háttér volt persze, de például sajnáltam, hogy a szülői kapcsolatok nem kerültek elő komolyabban, Molly Ringwald jelenléte is fájóan kevés volt. Szóval ja, lehetett volna ezen még kicsit dolgozni, de így is hatalmas munka lehetett ezt a könyvet egy ennyire élvezhető, fontos, és szerethető filmmé varázsolni, így nem nyafogok.
Amiben erősnek éreztem még a filmet, az a színészi játék. Baromi erős volt a kémia Elle és a srácok között, és ennek Joey King volt a kulcsa. Az a lány úgy játszott az arcával, a szemeivel, a testével, hogy egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ő most egy színésznő. Úgy átlényegült a karakterévé, amit csak ritkán látni filmekben.
És a srácok, hát hű. Helyesek voltak az tény, de szerencsére ennél többet is hozzáadtak. Imádtam Noah és Elle jeleneteit, annyira sistergett közöttük a kémia, Jacob Elordi pedig baromi jól hozta a helyes, szexi, laza srácot, akit belül azért széttépnek a kételyek és a félelmek. Igazából Joel Courtneynél is ezt szerettem a legjobban, hogy Lee karakterének minden szegmenség jól adta elő.
Értékelés: 9/10
Persze senki ne gondolja, hogy most ez egy Oscar-díjat érő film volt, mert az nem igaz. A Kissing Booth egy nagyon szerethető romantikus komédia, jó karakterekkel, szerethető színészekkel és érdekes történettel. És ennyi nekem most bőven elég volt, nem is vágytam többre.
Tökéletes kikapcsolódás volt, éppen ezért ha egy jó romkomot kerestek, akkor ez is kerüljön fel a listátokra.
