Vakon vágtam bele ebbe a könyvbe. Megfogott a borító, láttam a címkéket, és tudtam, hogy külföldön hatalmas népszerűségnek örvend a regény. Plusz, szerettem volna kicsit kiszakadni az angolszász környezetből, és valami nagyon újat olvasni. Meg kell mondjam, nem csalódtam.

Egy dolgot viszont érdemes tudnia mindenkinek: az Ezer éjszaka egy „hangulat-könyv”. Itt nem az izgalmak, vagy a pörgős esemény visz előre, hanem az a zseniális stílus, és az eszeveszett jó arabos hangulat, ami miatt ennyire különleges és egyedi lett a regény.

Persze azért a történet se kutya. Adott egy démonunk, aki megszállta az uralkodó fiú testét, és így ő lett a király. Amúgy gyarapítja a birodalmat, jó király, csak szereti megölni a feleségeit, hogy nőjjön az ereje. Már háromszáz lányt megölt, és a hősnőnk a következő felesége. A lány annyira szereti a nővérét, hogy őt megmentve lett a démon felesége. Viszont nem hal meg az első éjszakán, sem a sokadikon. Mert ő is különleges…

Lehet-e úgy regényt írni, hogy egy karakternek sincs neve? Mert itt bizony nincs, hiszen Lo-Melkhiin testét a démon uralja. És hihetetlen vagy sem, nagyon működött, méghozzá E/1-es stílusban. Nagy írói bravúr kellett ehhez, és a fordításért is emelem a kalapom, Tóth Patrícia kiváló munkát végzett. Így, hogy a karaktereknek nem volt neve, még egyedibb lett a sztori.

Az arab világ persze önmagában sajátos ízt adott. Elég nehéz volt ám időnként olvasni, látni, hogy a nőket sokszor milyen sanyarú sorsra kényszeríti ott az élet, hogy második feleségek vannak és az apa dönti el, kihez mehetsz hozzá, meg társai. De a női vonalat végül zseniálisan kezelte az írónő, átjött belőle az, hogy itt semmi sem az, ami látszik, és néha az hordja a nadrágot, akin szoknya van… És ez, mint üzenet nagyon kellett.

Magát a helyszínt pedig a végére megszerettem. Félelemmel és borzongással vegyes csodálattal olvastam, hogy milyen is az ott élők élete, hogy a sivatag milyen szépségeket és borzalmakat tartogat, és ehhez miként alkalmazkodnak az emberek. Mert hiába telt el több ezer év, van egy olyan érzésem, hogy annyira jelentősen nem változott meg az ott élők élete. Üdítő volt kiszakadni az angolszáz világokból, és tényleg valami unikumot látni.

Ha volt nevük, ha nem, a karaktereket így is megszerettem. A hősnő mindent vitt. Imádtam a csípős nyelvét, az erejét, és leginkább azt, hogy mennyire okos, és az esze a sivatag, az állataik és a családja miatt lett ennyire éles. De leginkább a testvérével való kapcsolatát szerettem, és azt, hogy miként csavarták meg ezt a szálat nagyon ügyesen a könyvben.

Lo-Melkhiin kapcsán érdekes erkölcsi dilemma bontakozott ki a könyvben. A férfiak többsége inkább odaadja a saját lányát, csakhogy fenntartsa a békét és a jólétet, amit elődeivel ellentétben Lo-Melkhiin meg tudott teremteni az országban. Tényleg ilyen sokat érne mindez? Jobb a már ismert rossz ami hoz némi jót is? Ennyire féljük az újat, ami akár csak jó is lehet? Szerettem ezen dillemázni, és tetszett, ahogy a szereplők időnként megteszik.

Ami a cselekményt illeti, ez tényleg nem egy pörgős könyv, néha húsz-harminc oldal telik el azzal, hogy a hősnőt megfürdetik, megfésülik, aludni küldik, és kezdődik a rutin elölről. De mindez engem tényleg nem zavart, mert kaptunk sok visszaemlékezést, ráadásul a természetfeletti erők jól csatlakoztak be a történetbe.

Amit kicsit sajnáltam, az a könyv lezárása volt, kissé hirtelennek éreztem az egészet. Magával az ötlettel nem volt gondom, a kivitelezéssel annál inkább. De azért így is jó szájízzel fejeztem be a regényt.

Értékelés: 9/10

Rég olvastam ennyire különleges hangulatú, egyedi módon megírt regényt. Nagyon szerettem, ahogy a karaktereit és a történetét is. Remélem a folytatást is elolvashajtuk majd.

Hogy tetszik a borító? Az eredetibe lettem szerelmes, az szerintem szebb, de ezzel a magyarral sincs gondom, mert jók a színei, és gyönyörű a cím tipográfiája.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szeretnél valami egyedit olvasni, amire a legjobb szó a különleges, akkor ez a te könyved!