Az itthon is megjelent Sweet Thing – Te édes szerzője, Renée Carlino a minap kapott egy kritikai észrevételt egy olvasótól, amire reagált is Instagramon. Íme, erről van szó.
Az olvasó a levelében kábé ezt írja: “Oké, szóval, sosem vettem volna meg a Wish You Were Here könyvedet, ha tudom, hogyan ér véget. Sőt, ami azt illeti, vissza is fogom vinni. Mi az ördögért… nem kedvelem… a srác egy barom“. (ki volt satírozva pár szó).
És mi volt erre az írónő válasza: “Itt az ideje, hogy éld az életed bébi!” Amikor megláttam, csak pislogtam nagyokat. Mert valahogy nem érzem normálisnak, hogy egy író így reagáljon egy kritikai észrevételre.
Ismerem ám mindkét oldalt. Megjelent két regényem, a Fogadj el! és a Túl szép, amik kaptak a pozitív mellett negatív véleményeket, nyilvánosan és privátban egyaránt. És igen, az embernek persze, időnként rosszul esik a negatív vélemény, de ha írsz valamit, benne van a pakliban, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. Ilyenkor érdemes tanulni a kritikából, és hagyni, hadd töltsön fel erővel a pozitív.
Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy így reagálnék egy olvasónak, pláne nyilvánosan. Szerintem ez kimeríti a megalázás fogalmát. Az olvasónak nem tetszett a könyv vége, nem azt az élményt kapta, amit várt. Most ebből azt a következtetést kéne levonni, hogy nem éli az életét? Vagy éppen a könyvekben él?
Szomorúan szemlélem a dolgot, ahogy igazából a kommenteket is, mert többségében az olvasót alázzák, és bár jött pár “rude” komment, nem tudni, hogy az írónőre, vagy az olvasóra értik. Márpedig itt szerintem pont az olvasót nem kéne bántani. Más élményre vágyott, nem szerette a könyvet, ennyi, nincs itt olyan, ami bármelyikünkkel ne esett volna meg.
Egy dolgot viszont nem szabad elfeledni: az amerikai és a magyar mentalitás eltérő lehet. Simán benne van a pakliban, hogy Renée ezt viccesnek szánta, csak magyar szemmel nem tűnik annak. Vagy csak én vagyok érzem ennyire durvának ezt az egy mondatot?
