A Vörös királynő sorozat szerelem volt első olvasásra, és nagy szerencsémre a második kötet, az Üvegkard sem okozott csalódást. Adott viszont egy olyan hatalmas cliffhangert, ami miatt már most remegve várom a harmadik kötetet, és egyben remélem, hogy akárcsak a Párválasztó esetében, itt sem kell majd sokat várni.

Zsong a fejem az Üvegkard gondolatoktól, úgyhogy, most kérlek, nézzétek el, de összefüggő értékelés helyett íme, pár gondolat a könyv kapcsán. Lesz köztük egy spoileres, azt külön jelölni és színezni fogom.

– A kötet pont azt adta, amit vártam tőle: bejárhattam a világot, bővebben megismerhettem a vörösek és az ezüstök életét, és ez már önmagában izgalmassá tette az Üvegkardot.

– Külön szerettem, hogy a könyvben többször felmerült, az ezüstök sem olyan gonoszak, mint amilyennek láttatni szeretnék magukat. Tulajdonképpen van, aki őket is elnyomja, erről szól a hatalom, amit a királyi család képvisel. És ez a felfedezés okozott egy csomó morális és etikai problémát a főhősöknek, leginkább Calnak, aki tulajdonképpen a saját népe ellen harcolt. Tetszett.

– Kifejezetten szerettem a Mare és Kilorn közti jeleneteket. Nagyon durván megváltozott a barátságuk természete, az erőviszonyok igencsak átalakították, de mégis, jó volt olvasni róluk.

– Mare és a családja is imádnivaló volt, leginkább Shade. Annyira megszerettem a srácot, tényleg ő az a báty, akire mindenki vágyik. A közös jelenetek a család többi tagjával pedig szuperek lettek, a maguk keserűségével együtt.

– Néhol kicsit soknak éreztem Mare nagy érzelmi kinyilatkoztatásait, vagyis, amikor az írónő nem megmutatta, hanem a szánkba rágta a lányt ért változásokat.

– Azért viszont jár a pacsi, hogy ennyire jól le volt vezetve Mare jellemfejlődése, és megmutatta az írónő, miként változott a lány személyisége az átélt traumák miatt. És igen, még mindig imádom a lányban, hogy amikor kell, képes meghozni a kemény döntéseket, és csak később enged utat a lelkifurdalásnak.

– Ó, a fene hitte volna, hogy ennyire megszeretem majd Farleyt. A múltja és a titkai még izgalmasabbá tették a karaktert, a romantikus szála is nagyon megfogott. Kíváncsi leszek, hogy azután, ami a végén történt vele, mihez kezd majd a nő. Izgalmas helyzetben hagytuk el szegényt.

– Szerencsétlen Cal… Annyira sajnáltam a pasit, máskor pedig úgy tudtam utálni egy-egy döntése miatt. Viszont Mare-ral közös kémiát imádtam, és kíváncsi leszek, hogy lesz-e köztük valamilyen komolyabb romantikus szál, vagy a lány még mindig azt a Mavent szereti, akinek látni akarta a srácot.

– Ebben a kötetben Maven elkezdte kimutatni a foga fehérjét, és basszus, tényleg nagyon durván elszállt a srác. A levelei, a gonoszkodásai, és egyáltalán, már a jelenléte is felhúzott, de igen, pont ettől jó a karakter. Ugyanúgy, ahogy Mare-t, engem is totál megvezetett, és egyszerűen alig hittem a szememnek, hogy tényleg ilyen a valódi természete.

– Több harcjelenet is volt a részben, egyik izgibb volt, mint a másik. Az összecsapások leírásaiért odavoltam, és úgy egyáltalán, szuper izgi részt kaptunk.

– És akkor most jön a spoileres rész. Ha még nem olvastátok a könyvet, görgessetek lejjebb! Az olvasás során alig vártam már, hogy felbukkanjon végre Elara királynő. Igen, tudom, igazi szemétláda a nő, aki ha felbukkan, ott kő kövön nem marad, de imádom a beszólásait. A végén megjött, hozta a szokásost, de a fenébe is, a halála nagyon meglepett. Iszonyúan hiányozni fog, de egyben ideges is lettem emiatt az írónőre. Mare életének eddigi talán legdurvább tette, hogy megölte a rettegett királynőt. Erre meg, nem kaptunk leírást, csak annyit, hogy elkezd harcolni, aztán elájul, és mire felkel, bing, bang, the witch is dead. Szerintem megérdemelte volna minden olvasó, hogy lássa a hatalmas csatát kettejük között… Mondjuk, emiatt reménykedtem, hogy netán az alakváltó nagyi halt meg, akit Elarának hittek, de nem, mert a nagyi később felbukkant. Szóval, szomorúság a köbön. A spoileres rész véget ért.

Értékelés: 9/10

A spoileres részen említetten kívül nagyon szerettem az Üvegkardot, és a brutál függővég miatt pedig még kíváncsibban várom a következő részt, vagy az előzmény kötetet.

Hogy tetszik a borító? Továbbra is gyönyörűnek tartom, a mintázatát imádom, ahogy a kék hátteret is.

Kinek ajánlom elolvasásra? A Vörös királynő az egyik legjobb disztópikus sorozat, amihez valaha szerencsém volt, így szerintem aki szereti a műfajt, mindenképpen olvassa el.