Kifinomult, jól megírt és lehengerlő a Mara Dyer trilógia. Nem véletlen, hogy ilyen nagy népszerűségnek örvendenek a kötetek. A második rész engem is elbűvölt, nehéz volt félretenni a könyvet, ha éppen más dolgom volt, és nem tudtam folytatni az olvasást.

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért. Megtudjuk, hogy Jude mégis él, Mara egy pszcihiátriai intézetbe kerül, ahol találkozik Jamie-vel is. A lánynak csak Noah hisz, és a fiúval közösen kell felderíteniük, hogy miért vannak különleges képességeik, és együtt kell megállítaniuk Jude-ot, aki szemmel láthatóan ártani akar Marának.

Isteni látni, hogy Michelle Hodkin mennyire okos, művelt és tanult nő. Az egész regény ezt sugallja, különösen a pszcihológiai részek, amikor betekinthetünk az elemzésekbe, a legújabb módszerekbe, vagy csak egyszerűen egy-egy terápiára „kerülünk olvasóként”. Nagyon hitelesnek tűnt minden, örültem, hogy az írónő nem aprózta el, sikerült jól átadni ezt a bonyolult ágazatot.

A történet végig izgalmas maradt, egy pillanatra sem volt megállás. Annak dacára, hogy a főhős a megbízhatatlan narrátor kategóriába sorolandó, végig egyben maradt a sztori, jókor jöttek a dramaturgiai csúcspontok, és vált egyre érdekfeszítőbbé. Felmerültek bennem a kérdések: mit akar Jude? Megtanulja-e Mara kezelni a képességeit? Sikerül-e túljárnia a pszcihológusok eszén? Ki az a kislány, aki időnként saját fejezetet kapott? Szerencsére érkeztek válaszok is!

A főhősök közül leginkább Mara ragadott magával. Hihetetlenül erős lány, aki a legnehezebb pillanatokban sem adja fel, és az olyan érzelmileg megterhelő pillanatokban is képes kontrollálni magát, amikor más sikítófrászt kapna. (Mint amikor ébredés után a fürdőben a tükörre vérrel írt szöveggel szembesül). Emellett viszont megmaradt a lány humora is, időnként nagyon jókat lehetett nevetni a könyvön.

Felüdülés volt számomra, hogy Jamie ismét feltűnt a könyvben. Ritkán látni fekete karaktereket, biszexuálisakat meg aztán pláne, Jamie viszont nem emiatt volt kiemelkedő a számomra, hanem az egyéni, szarkasztikus humora, és a csodás beszólásai miatt. Marával minden jelenete a regény legjobbjai közé tartozott, ha őket összeeresztik, abból csak jó sülhet ki.

Szerettem Mara, és a testvére Daniel közös pillanatait is. Amikor Daniel felolvasta a lánynak írt levelét, ott ciki vagy sem, majdnem eltörött nálam a mécses, annyira megható és szeretettel teljes pillanatot teremtett meg az írónő. Hovatovább, felmerült bennem az is, hogy én is hasonlóan vélekedem a saját nővéremről, de valamiért sosem mondom ki hangosan, és milyen ostoba dolog ez, hiszen rengeteget tud számítani, ha biztosítjuk a szeretteinket a szeretetünkről. Ideje nekem is olyan bátornak lennem, mint Danielnek!

A regény másik központi eleme Noah és Mara szerelme lett volna. Itt sajnos nem igazán jöttek át számomra a mély érzelmek. A srác részéről igen, de Maránál valahogy mást dekódoltam. Sokkal inkább úgy tűnt, hogy Mara nem Noah-ba, hanem a szerelembe szerelmes, a srác testébe és a lehetőségbe, hogy van, aki megvédje őt, aki higgyen neki, aki hozzá hasonlóan különleges képességekkel rendelkezik, és akivel emiatt közösséget alkothat.

No de miért éreztem mindezt? Hát Noah külső jegyeinek a leírásai miatt. Indokolatlanul sok volt, nem is akadt olyan jelenet, ahol Noah feltűnt, és ne sorolta volna fel Mara, hogy mennyire földöntúli szépség a srác. A belső tulajdonságairól viszont kevésbé áradozott, nagyon a külső jegyekre ment rá, amit furcsállottam, hiszen egyenrangú partnerekről beszélünk, Mara is egy szépségkirálynő. Mindent egybevéve nem láttam a mindent elborító szerelmet, maximum azt, hogy ezt akarná érezni.

Noah karaktere viszont kárpótolt, mert a srácot nagyon csíptem, tényleg ilyen egy igazi könyves álompasi, hiszen Noah érzelmes, intelligens, bárkivel össze tud haverkodni, nagyon jólelkű és brutálisan okos. Egy ilyen srácnak nem is kell Zac Efronként festenie. Leginkább azokban a jelenetekben szerettem őt, amikben szóba került a múltja, a naplóját olvasva pedig tényleg egyértelműen kirajzolódott, hogy receptre kéne felírni Noah Shawt minden olvasónak! (De oké, azt is megértem, ha valaki inkább Jamie-t kérné. Valóban nem egyszerű a döntés, még jó, hogy Mara nem került szerelmi háromszögbe, és neki nem kell választania 🙂 )

Értékelés: 8/10

A regény izgalmas, a Jude-rész miatt félelmetesen jónak is nevezhetném. A hősnő egyedi, a barátaival és a családjával lévő közös jeleneteit pedig imádtam. Rengeteget gondolkodtam a könyvön, volt, ahol érzelmileg nagyon mellbe vágott (de jó értelemben). Egyedül a romantikus szál nem jött át teljesen, de ez talán nem is gond.

A Mara Dyer változása sokkal több, mint egy szerelmi történet, és pont emiatt szerettem annyira.

Hogy tetszik a borító? Gyönyörű! Amúgy is imádom a víz alatti borítókat, ő pedig különösen szép.

Kinek ajánlom elolvasásra? Young Adult kedvelőknek és azoknak, akik szeretik az intelligensen megírt könyveket, amikről ordít az író szakmai profizmusra való törekvése.

Kíváncsi lettél? Rendeld meg a kiadótól!