Szerettem a Slammed-et, kellemes kis regény volt, amit szívesen olvastam, különösen a második felét, amikor igazán beindult a történet. A második részt viszont szkeptikusan fogadtam, nem tudtam, hogy el akarjam-e olvasni. Olyan jól le volt zárva a Slammed, sejtettem, hogy ha tovább fűzik Will és Lake sorsát, abból nem sülhet ki túl sok jó. Mindenesetre az esélyt meg akartam adni. Hát, nem kellett volna.

A történet: Julia halála után már Lake is egyedül neveli az öccsét, akárcsak, szerelme Will, akivel nem költöztek össze. Az életük amúgy harmonikus, már számolják az órákat, hogy mikor fekhetnek le végre egymással. Naná, várják az aktust, mert úgy tűnik még a pettingig sem jutottak el, megragadtak a csókok szintjén. Fel vannak izgulva rendesen, már egy éve együtt járnak, de percenként elmondják, hogy szerelmesek egymásba, így talán nem telnek olyan kínzóan a percek. Ám eljön a bonyodalom, amikor bizonyítaniuk kell, hogy nem a körülmények miatt szerelmesek, és nem csak úgy mondják, mert jól esik, hanem ez egy mélyről jövő érzés. És persze nagyon várják már a szexet is.

Kellett ez a folytatás? Nem. Egyértelműen nem érzem létjogosultságát ennek a kötetnek. Értem Hoover alapkoncepcióját, szerette volna, ha Lake és Will rádöbben arra, hogy nem azért szerelmesek és vannak együtt, mert egyiküknek sincsenek szülei, és a kistesóik a legjobb barátok. A probléma azonban az, hogy ez nekem már az első kötetben teljesen világos volt, egy percig sem kételkedtem abban, hogy ők tényleg szerelmesek. Fel sem merült bennem, hiszen keményen megküzdöttek egymásért. Ennek így, mármint a folytatásnak túl sok értelme nem volt.

Pedig jó is lehetett volna: Bizony, ha Hoover másként nyúl az alapanyaghoz, akkor ez tényleg egy élvezhető és szerethető folytatás lehetne, aminek tényleg van létjogosultsága. A kulcs a mellékszereplőkben rejlik. Most úgy éreztem, hogy átszaladtunk rajtunk, és hiába kapott Eddie egy komoly történést, nem foglalkoztak vele eleget. Engem érdekeltek volna a srácok, az, hogy ők miként dolgozzák fel a tragédiákat. Egy-egy mélyebb beszélgetés a gyerekekkel, kimutatni, mennyire nehéz nekik ez a családmodell, és eleve milyen kihívásokkal néz szembe Lake és Will, hiszen a 19 évesen kell gyereket nevelniük. Ezek a problémák viszont nem kaptak különösebb jelentőséget, egyszerűen ment minden, és csak két dologra koncentráltak: hogy mikor izélnek már végre, és most akkor ez milyen szerelem.

Ami azért tetszett: Azért szerencsére ilyen is volt. Hoover stílusa továbbra is nagyon olvasmányos, gyönyörű idézetek vannak a könyvbek, Julia csillagocskái pedig igazán megmosolyogtattak. Az új mellékszereplők, Kiersten és az édesanyja nagyon hamar a szívembe lopták maguk, örültem minden egyes jelenetnek, ahol feltűntek. Bár a regény első két harmada felesleges volt, az utolsó harmad azért odacsapott. Aki olvasott már Colleen Hoovert pontosan tudja, a végén mindig izgalmas dolgok történnek, és ez most sem volt másként.

Értékelés: 5/10
Nem adott sokat hozzá a karakterekhez, önismétlő volt az egész. Nem a realista problémákat domborította ki, hanem a bolhából kreált elefántot. Én legalábbis így láttam, de pasiként azért másként látok egy-egy romantikus sztorit. Kicsit csalódott vagyok, de szerencsére voltak olyan részei a könyvnek, amit élveztem.

Kinek ajánlom elolvasásra? Őszintén szólva fogalmam sincs. A Slammed önmagában is megállja a helyét, tökéletes a lezárása.

• 12/04. – MFKata gondolatai
• 12/07. – Media Addict
• 12/09. –Angelika blogja
• 12/11. – Deszy könyvajánlója
• 12/13. – Kristina blogja
• 12/15. – Dreamworld
• 12/17. – Kelly & Lupi olvas