Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Rebecca Ross – A királynő koronázása

Az első részt nagyon szerettem, így nem is volt bennem kérdés, hogy el akarjam-e olvasni a duológia lezárását. Ez se volt rossz, sok mindenen elgondolkodtatott, és végig nagyon pörögtek az események, de azért sajnos itt-ott némi hiányérzetem.

A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Brienna próbál beilleszkedni a McQuinn ház életébe, de nem egyszerű, hiszen mindenki tudja róla, ő egy ellenséges család lánya. Cartier a lepusztult Morgane birtokon van, gyerekkori örökségén, és ott próbál életet lehelni a kastélyba, eközben a Lannonok kivégzésére, és a királynő koronázására készülnek.

Mi történik, miután megnyeri valaki a háborút? Ez volt tulajdonképpen az egyik fő kérdése a könyvnek, és nagyon szerettem, hogy ezzel foglalkozunk, mert a legtöbb esetben ott ér véget egy sztori, hogy (a jók) győztek, de az igazi munka pont „a rendszerváltás” és a változtatások megkezdése. Szerettem, ahogy ezeket taglalja a történet, és külön érdekes volt az is, ahogyan a királynőtől és a mágiájától sokan féltek, mert ez akár valahol jogosnak is tűnhetett.

Ó, a mágia! Annyira örültem, hogy most is foglalkoztunk vele, szerettem volna sokkal többet megtudni róla, leginkább az egyik mellékszereplő kapcsán. Sajnos sok információt nem kaptunk meg, illetve itt-ott akadtak olyan dolgok, amiket nem teljesen értettem, ezt sajnáltam is. Viszont az erkölcsi résznél nagyon erősen foglalkozott vele a szerző, ahogy azt taglalta, nem-e veszélyes, ha egy mágiahasználó ül a trónon, mekkora pusztítást hozhat a mágia, miközben ellenpólusként meg ott volt a jó hatás, például a gyógyítás képessége. Jól körbejárta az írónő ezt a dilemmát.

Szerettem azt is, ahogyan a főszereplőit kezelte a szerző. Briennánál a családi szálat imádtam, azt, ahogyan a lány megpróbált beilleszkedni, és ahogyan feszegették nála a „vér kérdést”. Mi határoz meg jobban? A véred, vagy a neveltetésed? Netán az, aki lenni akarsz? Fontos kérdések, és Brienna kapcsán mindezt végig szépen is jártuk. A fali szőttes ötlete zseniális lett, és a kivitelezése is mindent vitt. Az alapgondolatot is nagyon szerettem, és az ezzel kapcsolatos utolsó jelenet, na az zseniális lett.

– Nem akarom lenyakaztatni Keela Lannont – mondta a királynő. – Csak egy süldőlány, és retteg. Életben akarom hagyni, hogy meggyógyuljon, és szépséges hajadonná érhessen. Ám az igazság az, hogy… hogy a nép az összes Lannon vérét követelni fogja. És ha életben hagyom az unokákat, és kicsírázik a bennük növekvő harag, amiért ők az utolsó hajtások a családfán? Akkor mi lesz? Elfogadja őket a többi ház, vagy utálni, kerülni fogja? Tartozhatnak-e majd valaha is valahova? Nem fajul-e valami sötétebbé a bennük növekvő harag, amely most ítél bennünket újabb háborús évtizedekre?

Cartier most kapott saját nézőpontot, amit először különösen fogadtam, de végül örültem neki, mert érdekes volt belelátni az ő életébe, a háza működésébe, és persze a múltjába is. Sok érdekesség történt nála is, a WTF pillanatot családi szálon imádtam, és a Dechlannal való beszélgetései is mindent vittek, leginkább az, ahogyan Cartier kezelte mindezt. Ami pedig a kis Tomasszal való kapcsolatát illeti, na azt szerettem a legjobban.

Úgy érzem ebben a részben a romantika nagyon alul volt reprezentálva, ami mondjuk valahol érthető, a szereplőknek komolyabb magánéleti drámáik voltak, de azért hiányoltam az édes, szerethető közös jeleneteket Brienna és Cartier között. Amiket viszont kaptunk, azok csodálatosak lettek, leginkább a könyv vége felé ütöttek nagyot.

A könyv nagyon sok mellékszereplőt mozgatott most is, emiatt iszonyúan résen kellett lenni, de végül pont ettől vált izgalmassá a történet, különösen mikor megindult a rejtély szál és az esetleges Lannon-támogatók felkutatása. Szerettem ezt a szálat, izgalmassá tette a könyvet. Briennában olyan klassz, hogy okos és ravasz, rajta aztán nehéz kifogni, és ettől csak még jobb lett maga a történet.

Egy dolgot sajnálok, egy logikai bukfencet, amitől a szememben kevésbé lett jó a könyv. Nem akarok spoilerezni, így csak annyit mondok, már az elején nyilvánvaló volt, hogy a Lannonok kapcsán mit és miért nem lép meg a szerző, és az később milyen következményekhez vezet majd. És ettől valahogy megcsúszott nálam a könyv élvezeti faktora.

Értékelés: 8/10

A világ, a mágia, a főszereplők, a történet még mindig remek és tanulságos, szerettem, hogy el is gondolkodtatott a regény. Élveztem az olvasást, és erős volt a lezárása is, végre egy fantasy történet, ami megáll két résznél. Itt-ott akadt pár apróbb problémám, de magát a könyvet szerettem, ahogy az üzenetét is: egy világ tökéletes működéséhez női vezetők kellenek. Bárcsak nálunk is csak nők lennének hatalmon!

Hogy tetszik a borító? Egyszerűen imádom. A színeit, a mintáit, a tipográfiát. Az első rész mellett különösen jól mutat.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szeretted az első részt, akkor ezt se hagyd ki, én úgy érzem nem fogsz benne csalódni.

A királynő koronázása blogturné

  • A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Rebecca Ross The Queen sorozatának befejező részét A királynő koronázása címmel. A győztes csata és a bűnösök elfogása után még nem jött el a megbékélés ideje, újabb szökésekkel, ármányokkal és cselszövésekkel kell hőseinknek szembenézniük. Érdemes követni az öt állomásos blogturnét, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk helyes megfejtői között.

  • Arra számítunk, hogy olyanok játszanak, akik ismerik az első részt, és a második részbe is beleolvastak a kiadó weboldalán.
    Minden állomáson kaptok egy kérdést, amit be kell írnotok a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Otthon érdemes a keresztrejtvényt lerajzolva kitölteni a sorokat, mert a középső vastagon kiemelt függőleges sor adja ki a bónusz megoldást, ami növeli a nyerési esélyt.
    Minden kérdésre egy-egy szó (név) a válasz, amelyek könnyedén megfejthetők, ha elolvastátok a beleolvasót.
    A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

    Ennek a háznak a lordja fogadta örökbe Briennát.

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • Blogturné Klub
    08.12 Kelly és Lupi olvas
    08.15 Sorok között
    08.18 Csak olvass!
    08.21 Dreamworld
    08.24 Readinspo

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading