Body Wrapper


Könyvkritika: Colleen Hoover – November 9

Bár Colleen Hoover újabban megjelent könyveit is jó volt olvasni, azért meg kell mondjam, nagyon kellett az a feeling, amit a November 9 adott. Tudjátok, az az igazi hamisítatlan hangulat, ami CoHo sajátja, ami miatt annak idején a Hopeless-ben beleszerettem az írónőbe.

Az alapötlet ismét zseniális. Fallon egy volt tévésztár, aki két éve egy tűz esetben balesetet szenvedett, és csúnyán megsérült a teste es az arca is. A lány a baleset évfordulóján ismeri meg egy étteremben Bent, a cuki, nagydumás srácot. És meglepetésére Ben nagyon is vonzódik hozzá. Pechjére Fallon pont aznap költözik New Yorkba.

Viszont nem akarnak elválni egymástól örökké, így Ben és Fallon megbeszélik: minden év november 9-én találkoznak, és a köztes időben nem veszik fel egymással sehogy a kapcsolatot. Fallon ugyanis szeretné megtalálni önmagát, erős, bátor lánnyá válni, és Bennek is van mit megoldania a múltjából. Az alapgondolat érdekes, és izgalmas volt a kötet elrendezése is úgy, hogy öt éven át csak november 9-én találkoztunk a szereplőkkel.

Olvasás közben viszont valahogy azt is éreztem, hogy amennyire jó az ötlet, annyira elcseszett is. Fallon például elvakultan akarta követni az anyja tanácsát, aki azt javasolta neki, huszonhárom éves kora előtt ne legyen szerelmes, mert úgy sosem fog tudni kiteljesedni. A karakterek mintha azt felejtették volna el, hogy a szerelem mennyi mindent adhat kettejüknek. Nyilván a távkapcsolat gáz, de már az első pillanattól lehetett látni, hogy odavannak egymásért, így díjaztam volna, ha megpróbálják.

Tudjátok, vannak azok a könyvek, ahol ezerrel drukkolsz, hogy a főszereplők összejöjjenek végre. Na ez az a könyv. Tényleg baromi erős a kémia a szereplőknél, olyan jók együtt, imádtam a beszélgetéseiket, az évődéseiket, és azt, amit kihoznak a másikból. A romantikus vonal működött, és azok a plusz ötletek, nehezítések, gondolatok is, amiket az írónő bevetett, hogy minél egyedibb legyen minden november 9-e. Végső soron tehát egyszerre imádom, és kissé utálom is az alapötletet, de az fix, hogy nagyon egyedi, és ez a könyvet is azzá varázsolta.

A férfi főhős, Ben egy nagy reményű író, és a kapcsolatuk elején el is döntik, hogy Ben megírja a történetüket. Nagyon szépen beleépítette a kötetbe ezt a vonalat Hoover, és tök jó volt minden egyes könyv ihlette beszélgetés, évődés, játékosság, amit az írónő a kötetbe csempészett. Szerintem minden könyvrajongó örülhetett ezeknek a soroknak, én legalábbis odavoltam értük.

A kedvenc karakterem amúgy Fallon lett. Annyira erős és kitartó ez a lány, imádtam végigélni a sorsát. Nehéz lehet, ha fiatalon eléred az álmaid, aztán huss, kirántják a lábad alól a talajt. Fallon arcát és a testét a tűz torzította el, és nagyon szépen végigvezette az írónő, hogy nem kell szégyelni a külsőnket, mert nem az a megoldás. Ezt a vonalat is nagyon értékeltem a kötetben, de emellett Fallon személyisége, a gondolatvilága és a viselkedése is baromi szimpatikussá tette a lányt.

Ben hozta a szokásos cuki könyves álompasi feelinget, de nem éreztem ennél többet, a titka kiderülése után sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volnna jó róla olvasni 🙂 A családja pedig mindent vitt, különösen mert feltűntek az Ugly Love szereplői is, azaz Tate, Miles és Ian. Jó volt őket újra látni.

Értékelés: 9/10

Hamisítatlan Hoover regény, tele zseniális ötletekkel, gyönyörű gondolatokkal és imádni való főhősnőkkel, akik között tökéletes a kémia. Nagy élvezettel olvastam, és a fordítás is jó lett.

Hogy tetszik a borító? Mivel én terveztem, nekem bejön xd

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted az ötletes romantikus könyveket, amik érzelmileg is megmozgatnak, akkor ez a könyv neked való. Hoover fanoknak meg egyenesen kötelező.

NOVEMBER 9 – BLOGTURNÉ

  • Újabb könyv érkezik novemberben Colleen Hoovertől a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. A tehetséges írónő ezúttal is egy különleges szerelmi történetet álmodott meg, ráadásul nem mindennapi szerkezetben. Ha felcsigáztuk az érdeklődéseteket, tartsatok velünk, és játsszatok a November 9. három példányának egyikéért.

  • A mostani játékunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek Colleen Hoovert és a munkásságát. Minden állomáson találni fogtok egy állítást az írónővel kapcsolatban, a feladatotok pedig az lesz, hogy megállapítsátok, hogy az állítás igaz vagy hamis, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Vigyázzatok, néhol a válaszok becsapósak lehetnek.
    Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    Az írónő első regénye, a Slammed 2012-ben jelent meg.

    a Rafflecopter giveaway

  • 11.07. Flora the Sweaterist
    11.08. Sorok Között
    11.09. Dreamworld extra
    11.10. Könyvvilág
    11.11. Sorok Között extra
    11.12. Fanni’s Library
    11.13. Deszy könyvajánlója
    11.14. Sorok Között extra
    11.15. Csak olvass!
    11.16. Readinspo
    11.17. Never Let Me Go
    11.18. Kelly és Lupi olvas
    11.19. Dreamworld