Könyvkritika: Jaymin Eve – A sárkány jele
Miért van olyan kevés sárkányos NA/YA könyv? Oké, pontosítok. Miért jut el hozzánk ezekből kevés? Mert szerintem pont a sárkányok az egyik legérdekesebb természetfeletti lények. És ez a tézis ebből a könyvből is bőven kiderült. És úgy olvasnék még sárkányos YA történeteket!
* Kíváncsi lettél? Akkor szerezd be ide kattintva a könyvet! *
A Sárkány jele legnagyobb előnye kétségkívül a világ felépítésében rejlő alapötletek és gondolatok. A főhőseink ugyanis alakváltók, vámpírok, mágusok, tündék, féltündék, és így tovább. Ők mind egy nagy közösségben élnek együtt, a maguk törvényeivel, szabályaival. Oké, a világ kidolgozása itt-ott kicsit lazának tűnt, de alapvetően tetszettek az ötletek.
A kedvenceim természetesen az alakváltók voltak, mint amilyen a hősnőnk, Jessa is, aki farkassá tudott átváltozni. Szerettem az ötletet, ahogy leírta az írónő, hogy az „állati” és az „emberi” én miként egyesül a személyben, és hogyan tudja valaki a maga hasznára fordítani mindezt. Érdekes volt az is, hogy ezek az állati jegyek hogyan mutatkoznak meg a társadalomban, mint amikor a medveváltó agresszív bunkó volt, szerencsétlen nyusziváltókat meg lenézték. Maga az ötlet – és itt-ott a kivitelezés – nagyon tetszett a könyvben.
Érdekesek voltak a szereplők is. Jessa ugyanis a természetfeletti közösség tanácsának a lánya, ő lesz majd a jövendőbeli vezető, akárcsak a legjobb barátai, a pofátlanul szexi négyes ikrek, a Compass fivérek. Ez a nagy barátság a négy srác és Jessa között érdekes volt, különösen ahogy Jessa nagyon hirdette, hogy ő az alfa, miközben mind a négy srác jóval erősebb volt nála. A közös jeleneteik alapvetően jók voltak, ügyesen átjött a testvéri szeretet a sok ugratáson, szívatáson át.
Természetesen romantikus rész is akadt a kötetben, az egyik Compass fivér, a sárkánnyá átalakulni tudó Braxton ugyanis totál bele van zúgva Jessába (meg szerintem a vámpír-tesó Maximus is). A lány viszont nagyon nem akarja észrevenni Braxton érzelmeit, így megvan annak a szépsége, ahogy kerülgetik egymást, bár a kötet vége felé már kissé sok volt a jóból, mert annyira érezhető volt, hogy a vonzalom kölcsönös, vártam, hogy mikor kezdenek vele valamit.
A könyvvel nekem igazából az volt a bajom, hogy nem igazán volt történet. Nem véletlenül nem kezdtem az értékelést a sztori bemutatásával, mert itt nem nagyon volt egy átfogó történet, egy fő dramaturgiai szál, amire az egészet felhúzták volna. Persze, akadtak fordulatok, a főhőseink például ki-be jártak a természetfeletti börtönbe, akadtak verekedések, nehézségek, még a bíróságra is eljutottak vádlottként.
A háttérben azért kezd kibontakozni egy szál, ami alapvetően érdekes, csak egyszerűen nem éreztem azt, hogy ez a regény jól fel lenne építve. Nem volt meg az összekötő kapocs a történetszálak között, olvasás közben pedig olyan érzésem volt, mintha az írónő az írás során nem látta volna a történet végét, csak pár főbb csúcspontot dolgozott ki, csak hiányzott a kohézió.
Értékelés: 7/10
Ez a könyv nem rossz. Mert a szereplőket szerettem, a Compass fivérek a maguk tinis jellegével elbűvöltek, a felépített világ is nagyon jó és ötletes. A sárkánykirályos háttérszál tetszik, érdekesen kezelte az írónő a Jessa életében történő változásokat, a múltja is jó volt, és a függővég is ütött. Csak egyszerűen nem éreztem kerek egésznek a történetet. Nagyon hiányzott ide egy erős kezű szerkesztő. Ennek dacára a folytatást tuti elolvasomt.
Hogy tetszik a borító? Szerintem nagyon passzol a könyvhöz, a nőalak is nagyon Jessa, és kifejezetten szeretem a cím mellett megjelenő sárkány szimbólumot.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha csíped a sárkányos, természetfelettis YA sztorikat, akkor ez a könyv is nagy kedvenc lehet. És az írónő ígérete szerint a második kötet már inkább NA lesz, remélhetőleg kapunk némi Jessa – Braxton akciót.
* Kíváncsi lettél? Akkor szerezd be ide kattintva a könyvet! *
-
Sárkányok, farkasok, vámpírok, tündék és megannyi mágikus lény keveredik a legújabb Zafír Pöttyösben, amit a Parázs társszerzője, Jaymin Eve jegyez.
A vicces és izgalmas kötetről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, és ha velünk játszol, 1 példányt meg is nyerhetsz a kötetből.
A kötetben számos természetfeletti fajt megismerhetsz, így a játékunk során is erre koncentráltunk. A feladatod egyszerű: sorolj fel legalább 1 olyan könyvet, amiben találkoztál az adott állomáson lévő fajjal.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Mely könyv(ek)ben találkoztál az én fajommal:
TROLLa Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js10.09. – Sorok Között extra állomás
10.10. – Kelly & Lupi olvas
10.11. – Deszy könyvajánlója
10.13. – Ambivalentína
10.14. – Sorok Között
10.15. – Könyv és más



