Könyvkritika: Stephen Chbosky – Egy különc srác feljegyzései

Könyvkritika: Stephen Chbosky – Egy különc srác feljegyzései

0
Oszd meg!

egy_kulonc_srac_feljegyzeseiBátran kijelenthetem, hogy a Most jó! mellett szerintem a The Perks of Being a Wallflower volt 2012 legjobb filmje, éppen ezért voltam már nagyon régóta kíváncsi arra, hogy milyenek könyvben. A Most Jó-hoz (Amíg élünk) még nem jutottam hozzá, de a héten kiolvastam az Egy különc srác feljegyzéseit. Mondanom sem kell, hogy imádtam! Mindaz, ami a filmben tetszett, sokszorosan átjött a könyvben, és azok a kérdések, amikre a filmben nem kaptam meg a választ, megadatottak a könyvben. Ezzel tényleg teljessé vált a fejemben a történet, így ismét csak ugyanazt mondhatom el: úgy érzem, hogy több/jobb lettem eme regény elolvasásától. Nagy elvárásokkal ültem ám le, miközben olvastam, és annyira örülök, amiért mindet beváltotta a szerző!

A történeten túl ami a legjobban tetszett, az a stílus. Amit most leírok, talán hibának hat, de én bóknak szánom, hiszen pont emiatt (is) szerettem bele a könyvbe. Szóval, ami a stílust illeti: tényleg elhittem azt, hogy ezt egy tizenhat éves fiú – azaz Charlie, – írta. Rövid, szinte tőmondatokból állt az egész, néhol tele volt szóismétlésekkel. A szerkesztés során korrigálható jelzők, mint a “volt/vagy/hogy/és” szintén sokszor benne maradt. Emellett mégis akadtak nagyon szépen megfogalmazott szavak és gondolatok, és pont ez volt a lényeg. Száz százalékosan elhittem az írónak, hogy ezt nem ő írta, hanem Charlie. Tényleg. Ilyen velem szinte még sosem fordult elő, de a könyv “hétköznapias” jellege elhitte velem, és így még jobban átjött a történet és a tanulság. Mondom, ezt páran hibaként róhatják fel, de én – a történet mellett, – pont emiatt szerettem annyira bele. Mert emberi volt, nem nyakatekert, körmönfont irodalmi mondatokkal tűzdelték tele, hanem olyan egyszerű mondatokkal, amiket akár mi is írhatunk egymásnak a leveleinkben, és pont emiatt lett annyira élő az egész. Aki olvasta a regényt, az tudja mire gondolok.

“Bill ezekkel a szavakkal nyújtotta át a könyvet:
– Szkeptikusan kezeld ezt a könyvet. Nagyszerű olvasmány. De inkább szűrő legyél, mint szivacs.
Szerintem Bill néha elfelejti, hogy még csak tizenhat éves vagyok. De azért nagyon boldog vagyok, hogy elfelejti”

Ami a történetet illeti, itt is nagyon ütött. Adott Charlie, aki egy problémás tizenöt éves fiú. Gyászolja halott nénjét, Helent és a legjobb barátját, Michaelt, aki öngyilkos lett. A fiúnak emiatt beilleszkedési problémái vannak, gyakran sírórohamok törnek rá. Amikor megismerkedik Sammel és Patrickkel, a testvérpárral hirtelen kinyílik előtte a világ, különösen amikor beleszeret Sambe. Utóbbi, mármint Sam és Charlie szerelme sokkal jobban átjött a könyvön. Akadt pár olyan gyönyörű beszélgetés kettejük között, amikből szerettem volna idézni nektek, de azzal azt hiszem lelőttem volna a poént, hiszen a könyv végén nagyot ütnek azok a mondatok, így csak annyit mondok, hogy sok volt a (pozitív) változás a filmhez képest. Ó, mielőtt elfelejtem. A könyv sokkal reálisabban ábrázolja a kamaszokat. Charlie cigizik, időnként drogozik, akárcsak a többiek. Ettől is igazibbnak tűnt számomra az egész.

“Nem üldögélhetsz tétlenül, nem helyezheted mások életét a sajátod elé, és nem gondolhatod, hogy ez a szerelem. Ez egyszerűen nem megy. Cselekedned kell.”

Apropó, változások. Annak ellenére, hogy a film forgatókönyvét is a könyv szerzője, Stephen Chbosky írta, tényleg sok volt a változtatás a könyvhöz képest. Utóbbi nem feltétlenül probléma, sőt, még örültem is neki, hiszen így jobban átlátom a kerek egészet, a képet, amit a szerző elém tárt. A változások egyébként Sam és Charlie kapcsolatán túl mást is érintenek. Például a filmben Charliet csak egyszer csókolja meg Patrick, a könyvben azonban többször smárolnak. Nem mintha Charlie akarná, de Patrick barátja akar lenni/maradni, ezért nem ellenkezik. Pont emiatt válik a könyv valahogy hihetőbbé, érthetőbbé, mint maga a film. Szintén sok változás van amúgy Charie nővére esetében is.

“Azt hiszem, ha lesznek gyerekeim, és mérgesek lesznek valami miatt, nem fogom azt mondani nekik, hogy az emberek éheznek Kínában, vagy valami ilyesmit, mert ettől nem nyugszanak meg. És még ha valaki másnak sokkal rosszabbul is megy a sora, ez semmit sem változtat azon, hogy neked az jutott, ami. Jó és rossz egyaránt.”

Amire mindenképp ki kell térnem, az Helen Néni. Hiába láttam a filmet rövid időn belül kétszer, mégsem értettem teljesen a dolgot. A könyv azonban gyönyörűen elmagyarázta, hogy miért is szerette annyira Charlie a nőt, és az mennyit is ártott neki. Most fehér betűvel spoileres dolgokat fogok írni. Szóval, az, ahogy kiderült, hogy Helen néni titokban molesztálta Charliet, akkora egy WTF dolog volt, hogy valami hihetetlen. El sem tudtam volna képzelni, de mégis. Leginkább Charlie reakciója tetszett a végén, miszerint nem tudja kit hibáztasson, Helen nénit? Annak a szüleit? Saját magát? Istent?

“Csak azt szeretném, ha Isten, vagy a szüleim, vagy Sam, vagy a nővérem, vagy valaki más végre elmondaná, hogy mi a baj velem. Ha megmutatnák, hogy legyek értelmes módon másmilyen. (…) Azzal is tisztában vagyok, hogy a dolgoknak először rosszabbra kell fordulniuk, mielőtt javulhatnának, mert ezt mondja a pszcihiáterem is, de ennyi rosszat már nem tudok elviselni”

Olyan szép gondolatok voltak megfogalmazva ebben a könyvben, és nem csodálkozom azon, hogy sok helyen kötelező olvasmány. Azt hiszem ezt tényleg mindenkinek el kellene olvasnia, és talán egy picikét más színben látná a világot. A szerző nagyon szépen végigvezette a történetet, a leveles megoldás pedig nagyon jó volt. akárcsak azok a tényleg mély gondolatok, amik megfogalmazódtak benne. Nem vicceltem, amikor azt írtam, hogy többnek érzem magamat azért, mert elolvastam ezt a könyvet. Pár év múlva újra a kezembe fogom venni, kíváncsian várom, hogy akkor milyen érzelmeket csalogat majd ki belőlem.

527 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás