Mint sokakat, engem is elsősorban a borító és az alaptörténet vonzott, amikor a kötet elolvasása mellett döntöttem. Plusz tényező volt az is, hogy Julia Dippel most az egyik legnépszerűbb szerző Németországban, ahol az Izara is hatalmas siker. Most, hogy elolvastam, igazából meg is tudom érteni, hogy miért szeretik ennyien.

„Atyaég, de jól néz ki!
Ó, istenem!
Ó, uramatyám!
Vajon hallotta ezt?
Gondolj valami másra…
Fehér póni zöld mezőn, fehér póni zöld mezőn.”

A kötet egy igazán klasszikus young adult fantasy, és ezt a lehető legjobb értelemben mondom. Hősnőnk, Ariana, egy teljesen átlagos lány, aki egy előkelő iskolába jár, de igazából szegény, és pincérnőként dolgozik. Aztán az élete fenekestől felfordul, megjelenik körülötte egy szexi démon, aki igazából meg akarja őt védeni azoktól, akik meg akarják ölni, Ariana ugyanis egy különleges erővel bíró lány, amit persze nem tudott magáról eddig, és ahogy telik az idő, úgy döbben rá, hogy egyre nehezebb lesz életben maradnia…

A leírás alapján is sejthető szerintem, hogy ez egy klasszikus ya fantasy, na de mi az, ami annyira magával ragadóvá teszi? Egyértelműen a két főszereplő, ugyanis mindketten nagyon szerethető karakterek. Azon túl, hogy Ariana egy szimpatikus „szomszédlány” típusú karakter, sok helyzetben kifejezetten okosan és bátran viselkedik, jópárszor megmutatja a kötetben a humoros oldalát is, és egyszerűen annyira jól kezeli a leglehetetlenebb helyzeteket is, hogy az ember olvasás közben nem tud nem drukkolni neki, vagy éppen együttérezni vele.

„– Ne csináld ezt, Ari – vágott a szavamba halkan. Elhallgattam. – Elnyomhatod, amit irántam érzel. De ne mondd meg nekem, hogy én mit akarok. Ugyanis fogalmad sincs róla. Annyira félsz, hogy összetöröm a szívedet, hogy fejvesztve keresed az indokokat, miért ne bízz meg bennem.”

A kötet atombombája viszont egyértelműen a démon, Lucian, aki több, mint imádnivaló. Tudjátok, ő az a rosszfiú, akinek nagyképű dumái vannak, aki pofátlanul vicces és persze elképesztően szexi is. Persze Lucian nyilván többet rejteget a felszín alatt, a múltja, a titkai viszik sokszor előre a történetet. Sokszor éreztem vele együtt, és amikor egyre jobban bonyolódott a Thanatos szál, ott értettem meg igazán, hogy milyen ember is Lucian. Szerencsére baromi jól működik a kémia Arianával, és ez az egész „a testőröd vagyok, megvédelek és egymásba is szeretünk, holott nem lenne szabad” történetszál annyira jól működik köztük, mert brutál erős a kémia, és olvasóként nincs olyan, hogy ne szeress bele Lucianbe. Elképzelhetetlen. Imádnivaló az a srác.

A kötet nagy gyengesége viszont a világteremtése. Az író egyértelműen ebbe tette a legtöbb energiát, sok érdekességet kitalált, tetszett, ahogy átformálta azt, hogy mit is gondoljunk mondjuk a démonokról, de sajnos az információátadás nehézkesen működött. Sokszor azt éreztem, mintha egy történelemórán lennék, ahol három oldalban ledarálták a tananyagot, nekem pedig a későbbi történések érdekében mindenre emlékeznem kellene, de hát, ez sajnos nem jött össze, mármint, az emlékezés. Máskor pedig úgy jártam, hogy csak röviden fejtettek ki valami fontosat, de lehet, hogy minden a korábbi tudásanyagra épült, én pedig csak élvezni akartam a történetet, nem pedig megtanulni a phalanxok és a primusok történelmét ahhoz, hogy mindent megértsek. Viszont azt ki kell emelni, hogy a karakterek és eleve a világ múltja kifejezetten érdekes és sokrétű, Dippel pedig tele volt jó ötletekkel.

„Hiszen mindig is arra vágytam, hogy különleges legyek, nem? Hogy elmenkülhessek a szürke hétköznapokból.
Az ember jobban tenné, ha óvatosabb lenne a kívánságaival.”

Értékelés: 8/10

Az Izara egy abszolút szerethető történet, amit szó szerint elvisz a hátán Lucian, a szexi könyves álompasija. Emellett szerencsére izgalmas és fordulatos a könyv, sokszor csak kapkodtam a fejem, amikor egy váratlant húzott az író. Ráadásul a mellékszereplői is szerethetőek, Lizzie-t, és a testvérét kedveltem a legjobban.

Hogy tetszik a borító? Egyszerűen tökéletes! Imádom a betűtípust, a színeit, a mintát a lány hajánál, és a modell is szimpatikus. A kemény táblás kiadás is valami gyönyörű, amivel megkaptuk a történetet.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted az olyan klasszikus természetfeletti YA sorozatokat, mint mondjuk a Luxen, akkor ezt se hagyd ki, szerintem nem fogsz csalódni!