Az első, aki meghal a végén kulisszatitkok Adam Silverától
Adam Silvera a napokban egy Instagram posztban elárult pár érdekességet Az első, aki meghal a végén című regénye kapcsán.
Az író elmesélte, hogy eredetileg két új Halál-hírek regény ötlettel pályázott. Az egyik Paz és Alano főszereplésével egy romantikus thriller, a másik pedig egy előzményregény, ahol akkoriban még a főhősök nevével sem volt tisztában Silvera.
„Az hatalmas csavarral az ügynököm, a szerkesztőm és a kiadómnál mindenki az előzmény regény mellett tette le a voksát. Eleinte hezitáltam, mert szó szerint azt se tudtam kik a főszereplők, és végül hónapokat vett ifénybe, hogy rájöjjek ki is Orion és Valentino a történet elején, de megláttam az értéket abban, hogy bemutassuk a Halál-hírek történelmi első napját.”
Az eredeti cím is változott, ugyanis a The Chosen Ones Die at the End (A kiválasztottak meghalnak a végén) címet felülírta a marketing osztály, ők ugyanis azt javasolták Silverának, hogy inkább Az első, aki meghal a végén legyen a cím. Silverának ez nagyon tetszett, de emiatt a történetben is változások történtek, ugyanis ahelyett, hogy egy csoportra koncentrált volna, akik megkapták a Halál-hírek hívását, inkább egyetlen srác, és az ő halála állt a középpontban.
És megkapjuk-e végül Silvera másik Halál-hírek regényét? A válasz szerencsére igen, ugyanis Amerikában 2024. szeptember 4-én jön a harmadik Halál-hírek kötet, az a bizonyos romantikus thriller Paz és Alano főszereplésével. Alig várom!
