Könyvkritika: Katherine McGee – Felséges titkok

A tavalyi megjelenések közül a Felséges titkok volt az, amit a Maxim Kiadó kínálatából a legjobban vártam, mert annyira szerettem az első részt. Szerencsére az író a második résszel sem okozott csalódást, még úgy sem, hogy egy meglehetősen merész gondolattal írta tovább a történetet.

* Figyelem! Az értékelésem enyhe spoilereket tartalmaz, ha erre érzékeny vagy, ne olvass kérlek tovább *

Egy romantikus regénytől az az alapelvárás, hogy megismerünk egy párost, megszeretjük őket, és aztán azért drukkolunk, hogy örökkön örökké együtt legyenek. Az ilyen kötetekben nem igazán fordul elő az, ami a valóságban: hogy a nagy szerelmek jönnek és mennek, néha az érzelmeinket túl nagynak érezzük, netán olyan szinten megváltozik a világunk, a gondolkodásmódunk és az érzelmi világunk, amihez már egy másik ember passzol jobban. A Felséges titkok azért volt számomra felejthetetlen kötet, mert felismerte mindezt, és meg merte lépni azt, amire a valóságban olyan sokan képesek vagyunk.

Persze van azért ennek a realista megközelítésnek egy árnyoldala is, hiszen ezzel a kvázi “mindenki lecserélhető” hozzáállással nehéz elkötelezettnek maradni egy-egy páros mellett, és ezzel azt is sugallja az író, hogy egy-egy páros csak a pillanatnak szól, és bármikor bejöhet egy olyan ember a sztoriba, aki mellett jobban ki tudnának teljesedni. Így kvázi elvész az az illúzió, ami a romantikus kötetek sajátja, ami elhiteti velünk azt, hogy a szerelem örökre szól. És bár utóbbinak a veszélyeit is értem, sőt, megértem, számomra nagyon inspiratív és tetszetős volt ez a megoldás, amit az író választott.

De hogy a történetről is meséljek: ott kezdődik a sztori, ahol az előző véget ért. Immáron Beatrix Amerika első királynője, az uralkodó. Imádtam végigélni a Beatrix lelkében bekövetkező változásokat, ahogy a lányból egy erős nővé válik, aki pontosan tudja mi a sorsa, mire rendeltett és ki az a férfi, aki hozzá való. Bár én Connort is nagyon szerettem, de úgy érzem Teddy az, aki igazán illik Beatrixhoz, aki olyan szinten is megérti és támogatja, amire Connor már csak a származása miatt is képtelen lehet.

Samantha is egy hatalmas jellemfejlődésen esik át a kötetben, hiszen most már ő a koronahercegnő, a kvázi “tartalék”, így most már tényleg fel kell nőnie a feladatokhoz, és be kell bizonyítania a világnak, hogy ő sokkal több egy bulizó hercegnőnél. Az író nagyon szépen és finoman adagolta a jellemfejlődést, annyira őszintén átjött, hogy miért érzi magát így jobban a lány, és mi az, amit ő igazán Amerikának adhat. A romantikus szálát is nagyon szerettem át a kötetben, szerintem iszonyúan passzoltak a sráccal. Nevet nem mondok, hogy ne spoilerezzek.

Daphne az a karakter, akit bár utálni kéne, de én képtelen vagyok rá, mert roppant szórakoztató és valahol bakker tisztelem is azért, ahogy törtet előre és bármit elér. Ne értsétek félre, de amikor valaki ennyire okos, rafinált és célratörő, nem tudok nem drukkolni neki legalább egy picit. McGee pedig arra is figyelt, hogy Daphne karaktere ne erről szóljon, most még inkább előjött a szülői nyomás, a legjobb barátnőjével való jelenetek és csaátrozás is mindent vitt, ráadásul egyre erősebb a lelkében dúló fájdalom a céljai és a vágyai között. Az utolsó jeleneténél a szívem szakadt meg, nagyon nem így képzeltük el ezt a pillanatot… Most már kezdem azt érezni, hogy ez a lány is megérdemelné a boldogságot, azt, amit a szíve mélyén akar.

Nina az a karakter, akivel érzésem szerint az író nem tudott mit kezdeni ebben a kötetben. Most, hogy már nem jár együtt a herceggel, sokat nem ad hozzá a sztorihoz. Persze, az ő romantikus szála érdekes volt, és szerettem azt, ahogy megmutatta az író mit is jelent igazán úgy felnőni és élni, hogy a királyi család egyik tagjának a barátja vagy átlagemberként, de pont ezek a baráti kapcsolatok voltak azok, amik megkoptak, és amikből alig mutattak most valamit, így még ez a rész se működött nekem igazán. Nem bánnám, ha a folytatásban Nina már nem lenne főszereplő.

Amit még ki kell emelnem, az a kötet feminista üzenete. Ez volt az egyik kedvencem olvasás közben. Előjött ugyanis az, hogy Robert, a befolyásos főkamarás és még jó pár politikus lenézi nem csak Samanthát, de még Beatrix királynőt is, és próbálják őket dróton rángatni csak azért, mert fiatal, hajadon nők. Finoman lett ez a szál is kezelve, sokáig tartott, mire a lépni mertek a lányok, de amikor előbukkant a girlpower, ott aztán csak mosolyogni tudtam. A durva pedig az, hogy nem kell királyi vérnek lenni ahhoz, hogy egy fiatal lány lenézést kapjon a felnőtt férfiaktól csak a neme és a kora miatt. Elég például Dörner Csenge esetére gondolni, aki fiatal közgazdász lányként a youtube-ra készít tartalmat, de rendszeresen megtalálják őt a pasik, hogy kioktassák. Hiszek abban, hogy az ilyen könyvek, mint ez, ha csak kicsit is, de segíthetnek abban, hogy kiálljanak magukért az elnyomottak. Remélem ez a történet is erőt ad majd annak, akinek szüksége van rá.

Értékelés: 9/10

Nina történetszála sajnos nem ragadott annyira magával, ettől függetlenül imádtam ezt a könyvet, a karaktereit, és eleve azt a bátorságot, amit McGee a romantikus szál kapcsán művelt. Ezek után pedig csak még jobban várom a harmadik részt, remélem ennél nem kell két évet kihúzni a megjelenésig.

Hogy tetszik a borító? Részemről ez a meh-kategória. Nem ronda, ízléses, szép, de nem figyelnék fel rá a könyvesboltban, elsétálnék mellette, mert annyira jelentéltenek számomra.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted az izgalmas és szappanoperásabb történeteket, és érdekel milyen egy amerikai királyság története, ne hagyd ki ezt a sorozatot.