Részről részre egyre izgalmasabb ez a sorozat, Rick bácsi aztán nem hagy minket unatkozni! Ebben a részben kaptunk több új főbb szereplőt is, akiknek gyanítom nagy jelentősége lesz még a későbbiekben, és sikerült is mindegyiküket a szívembe zárnom.
* Elolvasnád? Szerezd be kedvezménnyel a kiadótól! *
A sztori szerint Annabethet elrabolják, Percy pedig az álmaiban meglátja, hogy emiatt is Luke a felelős. Percy a barátaival úgy dönt, hogy megmenti a lányt, Groover mellett ott harcol az oldalán Thalia is. Feltűnik a színen Artemisz istennő és a vadászai is, akik közül kettő is együtt harcol Percyékkel, miközben az orákulum egy kemény, fájdalmas próféciát adott át nekik, amiből kiderül, súlyos veszteségekre készülhetnek…
Kezdjük az új szereplőkkel, mert most talán rájuk vetült a legnagyob rivaldafény. Kíváncsi voltam, hogy Riordan miként mutatja majd be Tháliát, és hogy kezeli a karaktert. Hogyan lehet helyrejönni abból, hogy valaki éveken át egy fa volt? Mit jelent neki az, hogy a prófécia akár róla is szólhat, és ő lehet az Istenek bukásának az okozója? Mindezt a szálat tök jól megmutatta az író, szerettem Thalia jellemét, az indulatosságát, azt, ahogy titkolja a gyengeségeit, és azt a hatalmas erőt, ami benne volt, amivel próbált szembeszállni a rosszal. Tök jó jelenetei voltak Percyvel, nagyobb köztük a hasonlóság, mint elsőre hinnénk. Az pedig, ahogy kezelték a Thalia – Luke szálat (hiszen régi barátok) külön jó volt, a köztük lévő jelenet és feszültség mindent vitt.
Érdekes volt, ahogy behozták Artemisz karakterét és a vadászokat is. Bevallom, a vadászokról, mint mitológiai alakok nem hallottam, így nekem ez az egész nagyon érdekes volt. Az istennőt nagyon megszerettem, plusz általa jó volt találkozni Apollónnal is (bár a humora néha kisütötte az agyam), mindenesetre róla van külön könyvsorozat, amire most már száz százalék, hogy benevezek. Ebben a kötetben még több istent és egyéb mitológiai lényt ismerhettünk meg, amit én mindig örömmel fogadok, mert Rick bácsi olyan érdekesek és érthetően tanít, miközben végig szórakoztat is.
Zoé, a vadász karaktere igazi telitalálat, pláne ahogy egyre többet megtudtunk a múltjáról, például hogy mi köze is volt neki réges rég Percy kardjához. Nicóról hallottam már korábban is, tudom, hogy fanfavorit karakter, nem is lep meg, imádnivaló ez a kissrác, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog még történni vele. A testvérét, Biancát is megkedveltem, és tök érdekes volt az is, hogy milyen múltjuk van, milyen titkokat hordoznak magukkal az ikrek.
Meg kell mondjam, Rick bácsi alaposan meglepett ezzel a kötettel. Én nem vettem igazán komolyan az orákulum jóslatát, így kaptam pár gyomrost, de úgy érzem ez így volt jó, végső soron nagy tétekkel játszunk. A kalandok is nagyon izgalmasak voltak, egyre erősebb szörnyeket kapunk, a humor is teljesen rendben volt, és külön pirospont jár azért, ahogy Thalia döntését végigvitte az író a kötet során.
Azért az feltűnt ám, hogy Rick bácsi mindent elkövet, hogy a falat kaparjuk a folytatásért. Most is ez van, olyan függővéget lökött elénk, hogy csak lestem. Eleve izgalmas volt a finálé, az utolsó csata, a beszélgetés az istenekkel, na de amire utána rájött Percy, és amilyen döntést meghoztak a srácok, hát wow. Az Athéné – Percy beszélgetést pedig kétszer is visszaolvastam, mert úgy érzem ennek lesz még jelentősége a folytatásra nézve… Arra pedig extrán kíváncsi vagyok, hogy mi a helyezet Luke-kal, hogyan is volt képes megtartani az eget, és társai. Kronosz iszonyú kemény ellenfél, és az már most látszik, hogy Percy hiába nyeri meg a csatákat, a háborúban úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt a titán eltervezte. Nagy izgalmak várnak még ránk!
Értékelés: 9/10
A sorozat továbbra is baromi izgalmas, Percy Jackson karakterfejlődése és az igazi hőssé válásának az útja pedig egyre érdekfeszítőbb. Csak azért nem tudom maximálisra értékelni a kötetet, mert nagyon hiányzott nekem Annabeth (és Percy évődése). Oké, aláírom, az új karakterek is nagyon szerethetőek lettek, csak hát na, Annabeth igazi kedvenc, azért is drukkoltam ezerrel, hogy sikerüljön megmenti őt.
Hogy tetszik a borító? Igazából nem tudok beszólni, mert nem csúnyák, de nem estem velük szerelembe.
Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Olvassatok Percy Jacksont!