Ritkán olvas az ember annyira szép könyvet, mint A ház az égszínkék tengernél. Igen, a szép jó szó, mert annyi gyönyörű gondolattal van tele az életről, az elfogadásról és arról, hogy mit is jelent embernek lenni, együtt élni a félelmeinkkel vagy éppen változtatni az életünkön, bármennyire is nehéz.

Ez tipikusan az a történet, ami gondolkodásra sarkall, ami által egy kicsit színesebben, szebben látjuk a világot. Persze, érzékeltem én is, hogy kicsit sok volt benne a bölcsesség, néhol különös volt mindezt hat-tíz éves gyerekek szájából hallani, de azt kell mondjam, nem zavart. Egyszerűen azért, mert olyan jó élmény volt olvasni ezt a könyvet. Különleges és egyedi hangulata van, ami beszippantott és magával ragadott, és annyira szépnek érződött, hogy minden hibáját elnéztem. Mint azt, hogy az író kissé körülményesen fogalmaz itt-ott, sok a szóismétlés, és a könyv eleje elég lassúnak érződött, ami miatt nehezen haladtam vele. De miután a főhősünk megérkezett a szigetre, már beleszerettem a könyvbe – nem is kicsit.

Jó, jó, de miről szól a könyv? Főhősünk, Linus egy olyan szakember, aki árvaházakba látogat el, és az ottani élethelyzeteket vizsgálja ki, például azt, hogyan bánnak a gyerekkel. Márpedig ezek nem hétköznapi, hanem varázsolni tudó gyerekek, netán különleges fajúak, például tündérek. Linus kissé robot üzemmódban végzi a munkáját: mindig pontos és precíz, a munkahelyén nincs lehetőség arra, hogy kilógjon, hogy egyénisége legyen. Egyedül él egy kis házban, a macskája sem igazán szereti, nincs sok öröme az életben. Ekkor kap egy különleges megbizatást: egy messzi szigeten lévő árvaházban kell megfigyelőnek lennie, ahol igencsak speciális gyerekek laknak.

Na a könyv azután lett igazán érdekes, hogy Linus megérkezett az árvaházba, és megismerkedett a gyerekkel, például egy gnóm kislánnyal, vagy egy kisfiúval, akinek a faja meghatározhatatlan, úgy néz ki, mintha zselé lenne, és az álma, hogy egy hotelben dolgozzon. Vagy ott van a hat éves kisfiú, aki amúgy maga az antikrisztus. Szó szerint. Egyszerűen imádtam Linus reakcióját a gyerekekre! Azt, ahogyan először szó szerint elájult a félelemtől, ahogy megtudta ki Lucy, aztán bumm, idővel megismerte és megkedvelte a kisfiút.

Annyi szépség van ebben a könyvben! Leginkább az fogott meg, amit mesélt. Hiszen itt van Linus példának: félt a gyerekektől, mert igencsak mások, még a szokotthoz képest is, de csak egy kis idő kellett hozzá, és megszerette őket, amint lehetőséget kapott rá, hogy megismerje őket. Hát nem erről szól a másság elfogadása? Sokszor az embereknek fogalma sincs arról mit jelent az, ha valaki transznemű, ha betegsége van, ha valamiben más, mint ő. Egyszerűbb félni, elítélni, támadni, de Linus példája megmutatja, mi történik, ha megismered azt, aki más, és egyetlen, önmagát jelentéktelennek érző ember változása milyen hatással lehet sokakra. (De itt nem megyek ám bele a spoilerekbe).

Linus, mint főszereplő szerintem telitalálat volt, mert felnőttként nagyon lehet vele azonosulni. Abban, milyen érzés, ha kiégtél a munkádban, ha az életed nem a legjobb, és nem tudod min és hogyan változtass. Vagy az, hogy Linus tudja magáról, hogy nagyobb darab, és változtatni akarna rajta, de mi marad neki a szomorú életében, mint az apró örömök, amiket a kaja ad? Annyira együtt tudtam érezni Linusszal! Megértettem őt, hogy miért nehéz neki változtatni, és milyen rossz az, ha olyan falak közé kerül, amiket ő húzott fel saját magának. Az utazás jót tett neki, nem is kicsit, és átélni azt, ahogy kivirult, megerősödött, és készen állt tenni a saját boldogságáért, igencsak inspiráló volt. Hiszem, hogy sokan találnak majd példaképre Linusban.

Talán már hallottad, hogy ez egy LMBTQ könyv. Nos, egy kicsit igen. Az árvaházat ugyanis egy Arthur nevű férfi vezeti, akinek több titka is van, az egyik az, hogy meleg, akárcsak Linus, és kialakul köztük egy lassan bontakozó szerelmi történet. Nem ezen van a hangsúly, de mégis, annyi plusz üzenetet átad az, ahogy ez a két férfi nemcsak egymásba szeret bele, hanem társközösséget alkotva próbálnak boldog életet biztosítani annak a hat árva gyereknek, akik nem kellenek a világnak, akik nélkülük nem ismernék meg mi az, hogy család és szeretet. És igen, Arthur és Linus párosa imádnivalóan cuki, lehet nekik drukkolni, de a könyvben nem a szerelmükön van a hangsúly, ez csak egy apró mellékszál. És ez pont így volt jól.

Értékelés: 10/10

Tudom, hogy ez a könyv nem hibátlan. Tudom, de nem érdekel, mert arra koncentrálok, hogy milyen sokat adott nekem ez a történet, milyen sokáig járt a fejemben, és mennyire a szívembe zártam a szereplőit. Őszintén remélem, hogy az ajánlóm sok ember kedvét meghozza majd az olvasáshoz, mert ezt a könyvet kézbe kell venni. (Igyekeztem ám, hogy ne legyek spoileres, ezért sok mindenre ki se tértem).

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, jók a színei is, és pont így képzeltem a szigeten lévő kis házikót.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! De tényleg, minden egyes ember kezébe odaadnám, de leginkább a rasszistáknak, hátha elgondolkodtatja őket arról, hogy a család az család, és attól, hogy valaki más, még nem kell gyűlölni…