Élménybeszámoló a 2016-os Csillagszóró KönyvKarácsonyról

Élménybeszámoló a 2016-os Csillagszóró KönyvKarácsonyról

4
Oszd meg!

A Könyvmolyképző Kiadó egy szuper programot eszelt ki idén: a Csillagszóró KönyvKarácsonyt. Ezt úgy képzeljétek el, mint a Könyvfesztivált. Egy zárt (és jól fűtött 😀 ) helyen mindenféle könyvbemutatók és könyves események (pl. kerekasztalbeszélgetés) volt, lehetett könyveket venni, ajándékot nyerni, és rengeteget beszélgetni. Az esemény két napos volt, én csak a szombatin vettem részt, ma már nem tudtam sajnos felutazni, de az élmény így is teljes.

20161217_164020

Őszintén bízom benne, hogy lesz még hasonló rendezvény, mert őrültjó hangulata volt az egésznek. Igazából mindent megadott, amit a könyves eseményeken szeretek. Összehozta a könyvszerető embereket egy kulturált helyre, ahol órákon át lehetett beszélgetni, és izgalmas, érdekes programokon részt venni. Külön öröm, hogy több olyan emberkével is találkozhattam és beszélgethettem, akikkel eddig jobbára online társalogtunk.

Szuper volt például annyi év után Bartos Zsuzsával diskurálni, nagyon örültem Beninának és Okváth Annának is. Külön vicces volt összefutni Bessenyei Gáborral is. Épp a második könyvét olvastam a buszon reggel, és minden bajom volt, amikor felértem Budapestre, mert le kellett tenni a könyvet. (Este pedig mivel a buszon nem volt világítás, zseblámpával olvastam tovább – hát ilyen az, ha jó a könyv). Szóval, jó volt az íróval magáról a könyvről is beszélni, de pl. Beninával is szuper volt írásról, történetekről, és eleve a New Adult műfajáról csacsogni.

Olvasókkal is egy élmény volt. Bár, az felháborító, hogy Anna nem engedte, hogy lefotózzam (igazából nem is akartam, csak vicces volt úgy tenni). Ünige és Ada párosa már megint felvidított, sőt, kaptam egy szuper karácsonyi ajándékot is, amiért nem lehetek elég hálás. Új embereket is megismertem ám, ő volt például Zsuzsanna, akinek az egyik sztoriján még ma is sírva röhögtem.

A neveket sorolhatnám amúgy napestig, elnézést kérek, ha valaki kimarad. Manninak külön köszönöm a kedvességét, Szöllösi Kristóf humorát, Helena Silence és Kemese Fanni mosolyát, Tavi Katának pedig a pár perc beszélgetést. A szegedi Könyvmolyképzősöknek pedig aztán mindent, nem lehetett semmi egy heti munka után két napig ott állni – kitartás! (A kimaradóktól pedig tényleg elnézést).

A renezvényen íróként is produkáltam magam, egy Aranymosásról szóló kerekasztalbeszélgetésen vettem részt Laura Arkanian, Felkai Ádám és Róbert Katalin társaságában. A színpadon a kezdeti zavar után jól éreztem magam, utána pedig zseniális élmény lett dedikálás. Volt olyan lány, aki már kétszer (!) is elolvasta a Túl szépet, ráadásul találkozhattam két olvasómmal, Laurával és Flórával is, akiknek nagyon örültem. (És persze Katának is, menő, hogy még gipsszel is bevállaltad az utat. Meg ugyanez igaz mindenki másra is, aki gipsz nélkül jött 🙂 ).

Ó, és hát izé. Naná, hogy vittem magammal tollat. No, mennyire hihető? Annáék már azzal nyúztak, hogy azon lepődnének meg, ha egy dedikálásomra ténylegesen hoznék otthonról magammal íróeszközt. De hé, lesz még Könyvfesztivál!

Mindent egybevéve egy szuper nap volt, rengeteg nevetéssel, vidám beszélgetéssel írásról, olvasásról, életről. Örültem mindenkinek, akivel összefutottam, köszönöm mindenkinek, hogy ilyen szép szombatot varázsoltatok nekem. Karácsonyi ajándéknak is tökéletes volt 🙂

810 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

4 Hozzászólások

  1. Nagy öröm volt találkozni. Régóta nézegettem, hogy mikor lesz már végre dedikálásod. Azt a megtisztelést pedig köszönöm, hogy megemlítettél a cikkben, valamint, amit írtál a könyvekbe. 😊Remélem lesz még alkalmunk találkozni.

  2. Sajnálatos módon nem tudtam szombaton ott lenni, és nagyon fáj a szívem, amiért lemaradtam a dedikálásról, pedig iszonyú boldog lettem volna, ha sikerül alá íratnom a könyvem veled. Azt hiszem minden ismerősöm napokig ezt hallgatta volna.
    Nagyon nagyon érdekel az Aranymosásos beszélgetésetek (mostanában többször gondolkodom az aranymosáson), nem készült róla esetleg videó, ha igen elérhető valahol? 🙂

    • Szia, ó, nagyon sajnálom, hogy nem tudtál eljönni, de lesz ám még Könyvfesztivál és Könyvhét is, ott remélem találkozunk 🙂
      A beszélgetést pedig kerestem, de sajnos nem találom 🙁