Filmkritika: Black Widow – Fekete Özvegy (2021)
Már több, mint két éve, hogy bemutatták a mozikban a Pókember második részét. Két éve nem láthattunk új Marvel filmet, ami piszok hosszú idő volt. Hozzáteszem, én már két éve nem voltam moziban sem a vírushelyzet miatt, szóval nekem már csak ezért is nagy élmény volt a Fekete özvegy megtekintése.
Miről is szól a film? Egy rejtélyes csomag miatt Natasha megérkezik Budapestre, ahol találkozik a régen látott testvérével, Yelenával, akitől megtudja, hogy anno Budapesten nem sikerült elpusztítania az Özvegy-kiképző programot Bartonnal, így most Yelenával, az egyik legerősebb fiatal Fekete Özveggyel kel útra, hogy lezúzza Dreykovot.
Őszintén szólva, kicsit kettősség is dúl bennem. A film az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Bosszúállók: Végjáték között játszódik, és tök olyan volt, mint egy kiegészítő regény egy sorozathoz. Jó, élvezhető, felvezet ezt-azt, de végső soron nem ad olyan sokat hozzá a kerek egészhez. Nem mondanám, hogy ez rossz, mert a film szórakoztató és leköt, csak azt sajnálom, hogy nem évekkel ezelőtt mutatták be, időrendben ott, ahová passzol.
Persze, nyilván tök jó volt jobban megismeri Natasha múltját, látni azt, hogyan nőtt fel, még inkább tudni, hogy az özvegy-program mit is tett vele. Szerettem megismerni a második családját is, és maga az ötlet is, ahogy ezt az írók kivitelezték nagyon ötletes volt. Ezzel együtt is, baromira sajnáltam, hogy a korábbi filmekben nem kerül szóba Yelena, még a Végjáték bizonyos jelenetében sem. Szóval mégsem szerette a húgát annyira? Értitek, ez a fő gondom azzal, ha egy kiegészítő filmről van szó: más megvilágításba helyezi a többi filmben történtek egy részét, és ez nem mindig sül jól el.
Yelena bemutatkozása viszont nagyon ütős lett. Florence Pugh nem csak a Kisasszonyokban brillírozott, hanem itt is. Iszonyú szerethető a karakter, imádtam, ahogy kifigurázta Natasha jól ismert szuperhős-pózát, a humorát dettó. Nagyon erősen lett bemutatva a két testvér közötti különleges kapcsolat. Ki mire emlékszik, kinek mit jelentett a múlt, hogyan változott meg tőle, miként próbálja meg felnőttként feldolgozni a feldolgozhatatlant. Annyi potenciál lenne még a két testvér párosában, szomorú, hogy a Végjáték eseményei miatt csak ennyi kalandot kaptunk.
A film viszont megágyazott egy esetleges folytatásnak, illetve, egyértelmű, hogy a képregények után itt is Yelena veszi majd át Natasha szerepét, mint a Fekete Özvegy. A cél pedig sikerült, Yelenát nem lehet nem szeretni, Natasha kapcsán viszont most még szomorúbb vagyok, hogy kész, ennyi, többet nem láthatom őt. Úgy érzem Natasha annyira méltatlanul kezelt karakter volt a Bosszúállók alatt, a halála se kapta meg azt a reflektorfényt, amit megérdemelt volna, mert Tonyval volt mindenki elfoglalva, pedig Natasha önfeláldozása szerintem erősebb lett minden szempontból.
Na de visszatérve a Fekete Özvegyre: kőkemény akciófilmre készüljetek. Nagyon látványos, lehet 3D-ben még jobban is üt, én 2D-ben láttam. Lélegzetelállító harci jeleneteket kaptunk, és ha egyszer túltesszük magunkat azon, hogy Natasha és Yelena halhatatlan és sérthetetlen, akkor nagyon is élvezhető lesz a film.
Érzelmileg közelebb hozza Natashát, jól bemutatja Yelenát a Marvel univerzumban, de a szüleit is, akikkel remélem még találkozhatunk újra, mert szimpatikusak voltak a maguk módján. Szerencsére az akció és az érzelmek mellett a humorból sem volt hiány, de bármennyire is élvezhető az egész, kiegészítő történet szaga van, ami így, a Végjáték után nem nem tud akkorát ütni, mintha az Amerika Kapitány: Polgárháború után mutatják be. Úgy lett volna az igazi. De tényleg.
Szóval, részemről ez 8/10, jobban szerettem, mint ahogy előzetesen számítottam rá, és kíváncsian várom, hogy mihez kezdenek ezután Yelena karakterével. Viszont nem ez lett a kedvenc Marvel filmem.
