Home Blog

Blog

Könyvkritika: Axie Oh – XoXo

Nem tartozom azok közé, akik különösebben rajonganának az ázsiai kultúráért, Dél Koreáért vagy éppen a K-Popért. Oké, tuti van egy csomó olyan dal, amit ismerek és szeretek, csak nem tudom, hogy K-Pop dal, de értitek mire gondolok. Én csak és kizárólag azért olvastam el ezt a könyvet, mert imádom az “átlagos lány beleszeret a sztárba…

Ilyen cuki lett az Emily Párizsban éldekorált magyar borítója!

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában érkezik magyarul Catherine Kalengula regénye, ami az Emily Párizsban Netflixes sorozat történetét meséli el regényes formában. Az első rész a Könyvhétre meg is jelenik, ráadásul rögtön négy kiadásban: puha és kemény táblás, illetve éldekorált formában is kapunk puha és kemény táblás kiadást. A borítók szerintem nagyon cukik lettek, és érzésem szerint…

Könyvkritika: Elena Armas – Az ​amerikai szobatárskísérlet

A Spanyol szerelmi átverés után nagy reményekkel vágtam bele ebbe a könyvbe, mert nagyon bíztam benne, hogy sokat fejlődött a szerző, plusz Rosie-t annyira megszerettem az első könyvben, hogy érdekelt az ő saját története. Sajnos Az amerikai szobatárskísérlet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeim, és úgy érzem, egy ideig jegelem is Elena Armas könyveit.…

Íme a kedvenc Benedict Bridgerton idézeteim

Nemrég olvastam el a Tisztességes ajánlatot, a Bridgerton család harmadik kötetét. Nagyon szerettem, ide kattintva el is olvashatod az értékelésem a könyvről. Alább pedig ki is gyűjtöttem a kedvenc Benedict Bridgerton idézeteim, mert ez a srác a könyvekben sokkal édesebb, viccesebb és szerethetőbb, mint ahogy a Netflixen ábrázolják őt. #1 „– Te pedig várj meg…

Könyvkritika: Julia Quinn – Tisztességes ​ajánlat (Bridgerton család 3.)

Be kell valljam, kicsit úgy morcosabban kezdtem bele az olvasásba, mert mint sokan mások, így én is Colin és Penelope történetére vágytam leginkább, de persze sorrendben akartam haladni az olvasással. Ráadásul eddig Benedict nem tűnt úgy ki számomra sem az első két könyvben, sem a sorozatban. Na innen szép nyerni, és ez a könyv bizony…

Jackal: Újabb Rubin Pöttyös sorozat fejeződik be magyarul

Idén megérkezik A férfiak végnapjai duológia záró darabja, a Jackal is a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Az alaptörténetet nagyon szeretem: egy természeti katasztrófa miatt már csak 12 férfi létezik a Földön, akiknek naponta több nőt is meg kell termékenyíteniük. Aztán egyikük szerelmes lesz… Az első rész bár nem volt tökéletes, de nagyon élveztem olvasni, így kíváncsian…

Cafatokban címmel jön magyarul egy új Rázós Könyv

A sötét románc könyvek rajongóinak szuper hír, hogy egy újabb Rázós Könyv érkezik magyarul a Könyvmolyképző Kiadótól. Ráadásul az egy fanfavorit sorozat, a Valós folytatódik az ötödik kötetével. A Ripper: Cafatokbanról fontos tudni, hogy bár egy sorozat része, de önálló történetként is olvasható, hiszen mások a főszereplők. Íme az eredeti borító és a magyar fülszöveg…

Dear Ava: Íme 6 exkluzív idézet az új Rubin Pöttyösből

A Könyvhétre jelenik meg a Balhés brit szerzőjének az új regénye, a Dear Ava. A történet hősnője egy édes szerelmeslevelet kap, és azt kell kiderítenie, hogy kitől… Hoztam is 6 kedvcsináló idézetet a kötethez. Íme! #1 „Tudod, éppen Patrick Swayze-n töprengtem. Elismerem, a Ghost igazi mestermű, ha az ember csípi a korongozást, a szellemeket és…

Pasialapanyag: Új LMBTQ regény a Rubin Pöttyösök között

Szuper hírem van! A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában érkezik magyarul a Boyfriend material (Pasialapanyag) című regény, amivel a TikTokon lehet, hogy már sokan találkoztatok. Személy szerint alig várom, hogy olvassam, és úgy örülök, hogy egy újabb LMBTQ kötettel bővül a Rubin Pöttyösök sora. Íme az eredeti borító és a fülszöveg! Alexis Hall – Pasialapanyag *(Ál)pasi kerestetik…

Íme az első előzetes Az ablakomon át: A tengeren túl filmhez

A Netflixen 2023. június 23-án debütál a nagy sikerű Az ablakomon át folytatása, ami a Tengeren túl alcímet kapta. A történetben visszatér Raquel (Clara Galle) és Ares (Julio Pena). Íme az első hosszú előzetes, ami még többet elárul a történetről, a második videóban pedig az új szereplőket nézheted meg. https://youtu.be/5LvVaQPNqHU https://www.youtube.com/watch?v=w6SRVcdvG0k&ab_channel=NetflixMagyarorsz%C3%A1g

Loading…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.


Follow My Blog

Get new content delivered directly to your inbox.