Könyvkritika: Brigid Kemmerer – A Heart So Fierce and Broken – Harcos, megtört szív
A Sötét, magányos átok lett az egyik kedvenc A Szépség és a szörnyeteg feldolgozásom. Éppen ezért vártam nagyon a folytatást, kíváncsi voltam, hogy mit hoz majd ki Kemmerer a történetből. Azt kell mondjam, sok-sok minden tetszett ebben a részben, de nem nyújtott olyan maradandó élményt, mint az első rész.
* Elolvasnád? Szerezd be kedvezménnyel a kiadótól! *
A főszerepben ezúttal Grey áll, akiről ugye tudjuk, hogy ő a titokzatos trónörökös, aki jog szerint Emberfall királya kellene, hogy legyen. A másik főszereplőnk Shyl Shallow hercegnője, Lia Mara. Az anyja, Karis Luran szövetségre akar lépni Rhen ellen, és szeretné, ha Grey elvenné a lányát, a trónökös Nolla Verint, de naná, hogy a hosszú út során Grey és Lia Mara között kialakulnak az érzelmek.
A fenti a történet csak egy nagyon rövid kivonata, a lényeg itt igazából a karakterek fejlődésén volt. Grey évszázadok óta katona, és nagyon erős kapocs fűzi őt Rhenhez is, így naná, hogy különösen áll ahhoz, hogy ő a jogos trónörökös, és ez sok mindent megbolygat benne lelkileg. Tetszett az út, amit Grey végigjárt, amíg felmérte, hogy mi lenne a jó Emberfallnak, milyen is a kapcsolata a testvérével, és egyáltalán, amíg elfogadja önmagát és azt, hogy bizony ő is mágiatudó, az erejét pedig ugyanúgy használhatja jóra is, mint rosszra.
Lia Mara esetében is a karakterfejlődésen volt a hangsúly. A lány tudja, hogy a húga, Nolla Verin lesz a királynő, mert azokat az értékeket képviseli, amiket az anyja: tud kegyetlen és erőszakos lenni, míg Lia Mara inkább a diplomatikusabb, erőszakmentesebb megoldás híve. Szerettem, ahogy Lia Mara karakterén át megmutatta az író, hogy mit is jelent „a csendes erő”, mennyire fontos tud lenni a kitartás, és mi is a testvéri szeretet. A két testvér kapcsolatának az ábrázolása zseniális, annyira érzékletesen és érthetően bemtuatta az író, hogy egy erőszakos anya viselkedése hogyan formálhatja két testvér szeretetét. (És ezt nagyon hiányoltam Rhen és Grey esetében sajnos)
A romantikus szál se volt azért semmi, tegyük hozzá. Grey és Lia Mara közt lassan alakult ki a kapcsolat, persze a vonzalom hamar megvolt, de ide az kellett, hogy ne rohanjanak egymás felé őrült mód. A kötet második felére jutottak így az édesebb, romantikusabb jelenetek, de azoknak emiatt igazán nagy súlya lett, hiszen addigra már érezhetővé vált, hogy ez több, mint testiség, és egymás szeretete és tisztelete is csak mélyebbé teszi a kapcsolatukat. Olvasóként imádtam drukkolni nekik, és alig vártam már, hogy bevallják egymásnak az érzelmeiket.
A regény szerencsére pörgős volt, nem éreztem azt, hogy leállt volna a történet. A háborús helyzet lehetősége végig adta az alapizgalmat, az új karakterek is nagyon sokat hozzáadtak a történethez. Most a regény jelentős része afféle „road trip” volt, amíg egyik királyságból eljutottak a másikba, így jól megismerhettük mindkét országot, a lakóikat, a hétköznapi emberek problémáit is. Ez nagyon kellett, sokkal emberközelibbé tette az alapkonfliktust is, met beszélhetünk itt arról, hogy Rhen vagy Grey lenne a jó uralkodó, de addig emberek veszíthetik el az életüket. Ennek a súlyát pedig Kemmerer jól átadta.
Amit nagyon szeretek az író könyveiben az, hogy nem hanyagolja el a karakterei lelki dilemmáinak a bemutatását. Például az, hogy megmutatta milyen PTSD élményeket jelentett Lilith fogsága akár Rhen, akár Grey életében, nagyon kellett ahhoz, hogy még jobban lehessen érteni a karakterek döntéseit. És ami itt a jó, hogy nem láttam magam előtt gonosz karaktereket, csak embereket, akik meghozzák azt a döntést, amit az adott helyzetben, a meglévő életszituációikban jónak éreznek. És persze, ezt kívülről meg lehet, és bizonyos esetekben el is kell ítélni, de Kemmerer megmutatta, hogy a világ nem fekete és fehér, ez pedig kellett a történetbe.
Pár dolgot azért sajnálok. Az E/1-es történetmesélés miatt a karakterek hangja nagyon egyformának érződött szinte végig. Greynél is olyan hirtelennek éreztem azt, hogy megtanulta használni az erejét, és a Rhennel való kapcsolata is több finomításra szorult volna. Ráadásul a könyv vége nekem egy kicsit káosz volt, gondolok itt például arra a bizonyos Karis Luranos nagy jelenetre, és az előtte lévő „ide teleportálok meg amoda” intermezzóra. Kétszer kellett visszaolvasnom, hogy értsem mi történik itt. De leginkább a könyv végi csavart sajnáltam, mert Lilith visszatérése, és a „szövetség” egy gyenge és olcsó írói húzás, de hátha a harmadik kötetben jól kifejti majd Kemmerer. Egy biztos: ott leszek, hogy elolvassam.
Értékelés: 8/10
Izgalmas lett ez a rész is, a romantikus pillanatait szerettem, de leginkább a karakterábrázolások miatt zártam a szívembe a történetet. Na és Jake és Noah miatt is, mert őket extrán szerettem ebben a részben, és ezt ki kell emelnem. A kötet vége azért kicsit csalódásra adott okot, de remélem, hogy a trilógia lezárása szerelem lesz.
Hogy tetszik a borító? Gyönyörű, akárcsak az első részé. Annyira megragadja az embert, elég ránézni és az első gondolat az, hogy „kell!”.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha te is imádtad az első részt, semmiképpen se hagyd ki a folytatást! Különösen akkor csapj le rá, ha Grey szimpi karakter volt!
* Elolvasnád? Szerezd be kedvezménnyel a kiadótól! *
-
Bár Brigid Kemmerer magával ragadó fantasy sorozatának első kötete, a Sötét, magányos átok csak idén tavasszal jelent meg, a Könyvmolyképző már el is hozta nekünk a következő részt. A sorozat alaphelyzetét a Szépség és a Szörnyeteg ihlette, de a Harcos, megtört szívben már nem a jól ismert történet átiratát olvashatjuk, hanem Kemmerer fantasy világának hatalmi harcai kerülnek előtérbe. Kövesd a turnénkat, hogy megtudd, mit gondolunk a folytatásról!
Mivel a sorozatot a Szépség és a Szörnyeteg ihlette, játékunkban olyan filmek kerülnek a főszerepbe, amelyek szintén ezt a mesét dolgozzák fel. A ti dolgotok annyi, hogy kitaláljátok, melyik konkrét adaptációra gondoltunk, és válaszoljatok a hozzá kapcsolódó kérdésre. A megoldás megtalálásában segítségetekre lehet a Harcos, megtört szív turnéja is.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A férfi vagy női főszereplő a Szörnyeteg a Penelope című feldolgozásban?
12.08. Csak olvass!
12.10. Sorok között
12.12. Fanni’s Library extra
12.14. Readinspo
12.16. Utószó
12.18. Hagyjatok! Olvasok! extra
12.20. Hagyjatok! Olvasok!
12.22. Fanni’s Library
