Vannak olyan írók, akikről az ember már évek óta hallja, hogy mennyire jó, de valamiért még sosem olvasott tőle. Na nálam ilyen alkotó V.E. Schwab. Valahogy egyik eddigi köteténél sem éreztem azt, hogy „ez kell nekem„, aztán megláttam az Addie LaRue láthatatlan élete gyönyörű borítóját és a történet rövid leírásátt, és rögtön elvesztem. Tudtam, hogy a hossza ellenére el fogom olvasni.

A történet főszereplője Addie, egy fiatal lány, aki az 1700as évek elején született, és egy kis faluban, Villonban él. Jó kapcsolatot ápol az apjával, és modern a lelke: nem akar férjhez menni, családot alapítani, jobban érdekli őt a művészet, az alkotás. Az minden vágya, hogy szabad legyen. 23 éves, amikor férjhez akarja őt kényszeríteni az apja, Addie pedig kétségbeesésében alkut köt egy ősi Istennel (akit később Lucnek hív majd a Lucifer becézéseként), és nem is sejti, hogy ennek az alkunak milyen ára lesz…

A történet váltakozva mutatja be Addie 2014-ben játszódó jelenét, és a lány múltját, így rajzolódik ki előttünk, hogy Addie miként él ma, és hogyan tanult meg együtt élni az átokkal évszázadokkal ezelőtt, és miként formálódott azzá a nővé, akit ma megismerhettünk. De mi is az átok? Addie megkapta a szabadságot, nem öregszik, nem sebesül meg tartósan… és szó szerint mindenki elfelejti őt, ha egy ajtó kerül közéjük, vagy véget ér a nap. Pár „apróság” is kíséri az átkot, a lánynak például nem igazán lehet saját tulajdona, a létfenntartáshoz is folyamatosan lopnia kell.

Érdekes volt ahogy az író bemutatta Addie múltját és jelenét. A múltban szerettem azt, ahogyan Addie alkalmazkodott a helyzethez, ahogy szépen-lassan megtanulta kitágítani az átok határait, előnyére fordítani a dolgokat. A múltban folyamatosan találkoztunk Luckkel is, és ezeket a jeleneteket imádtam, hiszen egy macska-egér játékot kaptunk, amiben Luc próbálta begyűjteni Addie lelkét, de a lány annyira makacs, és úgy szeret élni, hogy egyáltalán nincs könnyű dolga az ősi ördögnek.

A jelenben sokáig nem tűnik fel Luc, itt inkább arra koncentrál az író, hogy miként él a lány a hétköznapjainkban, de persze jön egy fordulópont, úgy a könyv közepén, amit nem akarok lespoilerezni, mert nekem is jó meglepetés volt olvasás során. Imádtam ezt a fordulatot, és utána lett igazán tétje a történteknek, és valahogy a fordulópont után még jobb és szerethetőbb lett az egész regény.

Leginkább persze Addie személyisége, és Schwab sodró lendülete volt az, ami előre vitt az olvasás során. Egyszerűen imádtam ezt a lányt. Mindegy mennyit szenvedett, mennyire volt nehéz a sorsa, ő bizony mindennek tudott örülni, a felkelő napnak, a művészetnek, egy olyan egyszerű dolognak, minthogy beüljön a moziba megnézni egy filmet. Addie életszemlélete példa lehet mindannyiunk számára, mert ő tényleg az a lány, aki ki akarja élvezni az élete összes pillanatát, és ezt mi is megtehetjük.

Persze, átjött Addie szenvedése is a sorok között, hiszen Luctől egy nagyon durva átkot kapott, elképzelni sem tudom milyen rossz lehet ilyen magányosan élni. Rengeteg olyan jelenet volt, amikor a szívem szakadt meg, a legelső ilyen pofon talán a Rémys pénzes jelenet volt, azt (is) annyira jól átadta az író. Mégis, annyira átjött az üzenet a történetben. Az élet szeretete, a boldog pillanatok megélésének a fontossága. Ez olvasás után is velem maradt.

A művészet szerepe is tök érdekes volt a történetben. Tök jók voltak a gagek, amikor kiderült, hogy mely híres alkotókkal kötött alkut Luc, de nem ez vitte el a hátán, hanem az, hogy Addie számára mit jelentett a művészet. Az, ahogyan megtalálta a kiskaput arra, hogy nyomot hagyjon, csak egy újabb pontja volt annak a csodának, ami Addie LaRue volt saját maga.

Ami a történet végét illeti, mit mondjak, nem erre számítottam a csavar után. Volt egy elképzelésem, hogy mi is lesz majd itt, de Schwab bevitt az erdőbe, és olyan fordulatokkal, ötletekkel és lezárással lepett meg, amit jó ideig nem fogok elfelejteni.

Értékelés: 10/10

Most már értem miért szeretik ennyien V.E. Schwab könyveit. Az Addie LaRue láthatatlan élete nagy kedvenc lett, imádtam a történetét, az írásmódot, a karaktereit és az üzenetét is. Köszönöm az élményt!

Hogy tetszik a borító? Elképesztően gyönyörű, a nemzetközi borítók közt is a legszebb. És tökéletesen passzol a történethez is. A szeplőket külön imádom!

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted az igényesen megírt történeteket, ne hagyd ki! És igen, több, mint 600 oldal, de szerencsére nem ült le a történet sehol, nem voltak unalmas részei, és ez igazi teljesítmény.