Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Mackenzi Lee – Loki: ​A csínytevő sorsa

Bár kedveltem Loki karakterét a Marvel filmekben, valahogy sosem lett olyan ultimate kedvenc, mint sokaknál. Egyszerűen nehéz volt Lokira koncentrálni, Thor (khm, Chris Hemsworth) mellett. Bár a Loki sorozatot szerettem és élveztem, de éreztem, hogy kell nekem ez a könyv, hogy jobban megértsem Loki karakterét, és én is bele tudjak szeretni, ahogy kábé a fél világ tette.

Ezúttal egy eredettörténetet kaptunk, vagyis, valami olyasmit. Párszáz évvel vagyunk az első Marvel-film cselekményei előtt, Odin pedig azon tanakodik, hogy Thor vagy Loki örökölje a trónt. Loki ekkor kezdi el igazán felfedezni a varázserejét, a tanulásban segítségére van Amora, akit arra képeznek ki, hogy Asgard főmágusa legyen. Egy jóslat viszont nem várt bonyodalmakhoz vezet, Loki pedig a földön találja magát, ahol olyan haláleseteknek kell utánajárnia, ami úgy tűnik élőholtakat eredményezett.

Ami a legjobban eladta a számomra a könyvet, azok a karakterek voltak. A legfontosabb cél sikerült, már én is teljesen megkedveltem Lokit, mert itt nagyon erősen átjött az, hogy mennyire nehéz élete van. Durva lehetett a mindig tökéletes Thor árnyékában felnőni, aki amikor hibát vét, még abból is jól kijön, eközben pedig őt mindenki lenézi. Itt nem egyszerű testvérrivalizálást kaptunk, ahhoz Thor nem is szerepelt eleget. Egyszerűen Lee megmutatta azt, mit is jelent „b-választásnak” lenni, és a testvéred árnyékában felnőni, tudni, hogy nagy eséllyel nem te öröklöd meg a trónt, hiába éreznéd magad jobbnak az uralkodásra.

Loki személyiségét tök jól ábrázolta a kötet, kifejezetten szerettem az Amorával való kapcsolatát is. Amora egy makacs, a hatalmától megrészegült nő volt, aki mindenáron feljebb akart törni, és többet elérni, mint ami jutott neki. Szerettem, hogy ennyire ambíciózus és kiszámíthatatlan, és érdekes volt a Loki és Amora közti interakció, ahogy a lány próbálta irányítani Lokit, és a köztük lévő romantikus szál is meglehetősen egyedire sikeredett.

Tök jó volt látni Loki földi létét is. Jókat mosolyogtam, ahogy rácsodálkozik a világunkra, avagy éppen elszörnyed azon, amit itt tapasztal. A legjobban mégis a kapcsolatát szerettem az emberekkel, gondolok itt például Mrs. Sharpra. Volt egy nagyon erős beszélgetés köztük a könyv vége felé, az szerintem mindenkinek bele fog égni a gondolatai közé, aki olvassa. Leginkább azért, mert ennek a beszélgetésnek hála tök jól előjön az, hogy Odin viselkedése, és az, hogy ő mennyire szar apa milyen durván képes volt eldeformálni Loki személyiségét.

A kedvenc mellékszereplőm naná, hogy Theo volt, a rossz lábú, okos könyvmoly, aki meleg is, és a szíve teljesen a helyén van. A szívem szakadt meg, amikor az egyik beszélgetésében Lokival azt említette, hogy nem is az Asgardban lévő varázslaton lepődött meg, hanem a tényen, hogy létezik egy hely az univerzumban, ami elfogadja a melegeket és nem taszítja ki. Komolyan, annyira fájdalmas volt ezt olvasni, hogy összeszorult a szívem. De a nők jogainak az eltiprását és fájdalmasan jól bemutatta a könyv. A Theo és a Loki közti kapcsolat is legalább annyira érdekes lett, mint Amorával, de megnyugtatok mindenkit, nem volt itt szerelmi háromszög.

A karakterek lelki ábrázolása tehát bejött a könyvben, de a cselekményvezetésben éreztem problémákat. A legnagyobb gondom a random előkerülő fontos információk voltak, leginkább a vége felé, amikor Loki csak úgy a semmiből előadta magát, és mi csak pislogtunk, hogy ez meg hogy, és itt durván fontos dolgokról volt szó. Nem szeretem az ilyen random WTF dolgokat, mert olcsó húzásnak érződik, és itt ráadásul többször is eljátszotta mindezt az író, amitől az amúgy sem erős dramaturgiai ív sajnos még gyengébb lett.

Értékelés: 7/10

Marvel rajongóként ez a regény sokat adott nekem, leginkább azért, mert érzékletesen bemutatta azt, Loki miért is lett olyan, mint amilyennek megismertük őt. Annyira közel hozta hozzám a karaktert, amire a sok film és egy sorozat sem volt képes, ezért pedig hálás vagyok. Sajnos több olyan pontja is volt a regénynek, ami nem nyerte el igazán a tetszésem, ezért sem maximális a csillagozás, de így is örülök, hogy elolvastam a könyvet.

Hogy tetszik a borító? A színei a legjobbak, annyira árasztja a Loki-hangulatot. Egyedül a karakter arca nem jön át, de a többi telitalálat.

Kinek ajánlom elolvasásra? Marvel rajongóknak leginkább, pláne mert sok easter egget felvezet, például a SHIELD-et.

  • A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Mackenzi Lee Loki című regénye, mely a csínytevés istenének előtörténete. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Loki sorsdöntő kalandját, mely Asgardon átívelve, egészen a viktoriánius korabeli Londonig vezet. A cél nem más, mint kideríteni: ki is ő valójában.

  • Tom Hiddleston és Loki neve mára egybeforrt, ezért mostani játékunk főszereplője ki más is lehetne, mint Loki megtestesítője! Minden állomáson láthattok egy képet Tomról, nektek pedig nincs más dolgotok, mint megfejteni, melyik filmből származik, majd a film magyar (!) címét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Extra pontokért pedig megadhatjátok, ki az a két színésznő a képeken, akik Tomhoz hasonlóan a Marvel filmekben is szerepelnek.

    Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

    a Rafflecopter giveaway

  • 10/13 Dreamworld
    10/15 Sorok Között
    10/17 Csak olvass!
    10/19 Spirit Bliss Sárga könyves út
    10/21 Hagyjatok! Olvasok!