Könyvkritika: Marie Lu – The ​Rose Society: A Rózsa Társasága

Egy trilógiánál sajnos elég gyakori, hogy a második rész csak egy felvezetés a fináléra, de önmagában nem állja meg a helyét. Na szerencsére erről itt szó sem volt. Meglepően merész volt Marie Lu a történet szövését illetően, és akárcsak az előző kötetben, most is nagy élményt adott az olvasás.

* Elolvasnád? Kattints a könyvért ide! *

Adelina bosszúvággyal a szívében dönt úgy, hogy megalapítja A Rózsa Társaságát, egy kiválasztottakból álló alakulatot, akikkel együtt szembeszáll a Tőrökkel, az Inkvizícióval, és persze ő akar lenni Kennettra királynője. Így toborozni kezd, miközben egyre jobban bánik az erejével. Eközben a Tőröknek is megvan a saját tervük, és szóba kerül Enzo esetleges feltámasztása is…

A könyv legnagyobb előnye az, hogy végig nagyon pörgős volt. Egy pillanatra sem ült le a cselekmény, valahol mindig megvolt az intrika, a vágy az irányításra, vagy éppen az olyan személyes drámák és problémák, amik érdekessé, olvasmányossá tették a történetet.

Nagyon szerettem például ismét elmerülni Raffaelle életében, kicsit jobban megismerni a múltját, és egy viszonylagos képet kapni arról, hogy a Tőrök vezetője miért is küzd a céljaiért, mik a gyengeségei, és hogyan vélekedik a világról. Épp ezért szerettem az új szereplőnk, a beld királynő fejébe is belelátni. Egyrészt tök érdekes volt a képessége, imádom, hogy kaptunk általa egy erős LMBT+ szálat, ahogy a Tristannal, az öccsével való kapcsolata is hátborzongatóan jó lett.

Kaptunk most is Teren fejezeteket, aminek nagyon örültem. Teren volt az első rész egyik legemlékezetesebb karaktere, hiszen ő az egyik legerősebb malfetto – kiválasztott, az inkvicízió vezetőjeként mégis arra esküdött, hogy minden malfettót megöljön. Most is félelmetesen jó volt Teren fejében járni, látni, hogy miként pörög az agya, hogy mit is jelent számára a szerelem, hogyan képes bármilyen tettébe belemagyarázni azt, ami számára képpen kényelmes a hite kapcsán. Teren szálát most is nagyon szerettem, különösen azután, hogy újra találkozott Adelinával. Az a bizonyos jelenet a trónteremben mindent vitt.

Marie Lu régóta mondja, hogy számára ebben a sorozatban az a különleges, hogy Adelina szálán keresztül megmutassa, milyen is, ha egy főgonosz a főszereplő. Adelina átalakulása pedig ebben a kötetben kezdődött igazán. A félelmeit, a vágyait, a szeretetre éhségét gyönyörűen megmutatta az író, és arra is ésszerű, érthető magyarázatot kaptunk, hogy miként juthat el egy sokat szenvedett lány a gonosszá válás útján egyre tovább és tovább.

De Marie Lu még jobban játszott azzal, hogy Adelina most tényleg gonosz-e. Például Rafaelle cselekedei is ugyanolyan megkérdőjelezhetőek. És egyáltalán, kitől tanulta mindezt Adelina? Pont emiatt volt annyira erős az egész. Mert az író nem rágta a szánkba, hogy mit gondoljunk. Nem kaptunk tökéletes karaktereket, itt nincsenek echte jó és rossz emberek. Itt mindenkit megsebzett az élet, mindenki vágyik valamire, és mindenki a saját erkölcse szerint követ el rossz és jó dolgokat. És itt aztán mindenki bepiszkolja a kezét… És pont ettől lesz élő és lélegző a könyv.

A legizgalmasabb részek a könyv végén történtek, amikor is megkaptuk azt a nagy harcot. Csak kapkodtam a fejem, hogy mi minden történik, de baromi izgalmas volt az egész, és tök jól el tudtam képzelni. De az igazi csapás a könyv végén jött, a titokkal, amit az egyik szereplő felfedett. Meg kell mondjam, most már még kíváncsibb vagyok rá, hogy miként alakul a szereplők szála, mert ami most kiderült, az mindent megváltoztat.

Az egyetlen gondom a regénnyel a romantikus szálak ábrázolása volt. Kaptunk például egy nagyon imádnivaló és jól felépített új szereplőt, erre amikor behozták vele kapcsolatosan a romantikus szálat, csak pislogtam. Minden interakció a két karakter között inkább csak barátinak érződött, azt a csókot nem is értettem. És hát, érzelmileg én többet vártam volna az Adelina és Enzo páros újrakapcsolódásától is. Persze, a romantikára nem helyezetődött nagy hangsúly, hiszen birodalmak elfoglalásával foglalatoskodtak, ezzel együtt is azt érzem, hogy kicsit gyengítette mindez a történetet.

Értékelés: 9/10

Pörgős, izgalmas, egyedi, elgondolkodtató. Ezzel a négy jelzővel tudnám leginkább leírni azt, hogy miért is szerettem ennyire ezt a kötetet. A Rózsa társasága egy pillanatra sem hagy unatkozni, Adelina pedig olyan különleges főszereplő, akit az ember sosem felejt el.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, és tök jó ötlet volt rátenni a fehér farkast. Csillagos ötös a kivitelezés is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a YA fantasy regényeket, ezt se hagyd ki, mert a zsánerben ez az egyik legjobb.

* Elolvasnád? Kattints a könyvért ide! *