Könyvkritika: Dominique Valente – Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd (Csillagpaff 1.)

Elég stresszes időket élünk mostanság, elég csak felnézni a 24.hu-ra, és az embernek máris nem lesz alacsony a vérnyomása. Ezekben az időkben kifejezetten vágyom a mesékre, az édes, aranyos történetekre, amik visszaadják az ember világba vetett hitét, és amik szórakoztatnak. A Csillagpaffra is pont ezért esett a választásom, a történet pedig egyszerűen magával ragadó volt.

A főhősünk egy kis boszorkány, Mocsári Füzi. Ő a legkisebb a családban, és az ő ereje az, amit a leginkább lenéznek. Míg a testvére robbantgatni tud, addig Füzi az elveszett tárgyakat találja meg, amivel nem is keres túl sokat. Egy nap viszont feltűnik Füziéknél Csillagpaff legismertebb boszorkánya, Moreg Vaine, és közli a lánnyal, hogy ellopták a keddet, és közösen kell megtalálniuk. Füzi pedig útra kel, hogy hőssé váljon.

Ebben a mesekönyvben minden ott van, aminek ott kell lennie. Végig leköti az embert, izgalmas és szórakoztató, miközben azért elgondolkodtat, és nem is kicsit. A világépítése például nagyon klassz. Vannak ugyanis olyan emberek, akik üldözik a boszorkányokat azért, mert mások, rendeleket hoznak ellenük, és megpróbálják aláásni a jogaikat. Ismerős a helyzet a mai Magyaországon is, nem igaz? Ez a könyv jóra tanít. Megmutatja, hogy a kiközösítés milyen rossz tud lenni, mennyien szenvednek miatta, és hogy sokkal jobb lehetne minden, ha egyszerűen elfogadnánk a másikat.

A könyvnek van egy másik klassz megoldása, az pedig a hős útja a legkisebb testvér szemén át. Mindannyian éreztük már, hogy kevesek vagyunk, mások sokkal többet érnek nálunk, és a képességeink, az erősségeink nem érnek semmit. Mocsári Füzi is így érez a történet elején, az útja során viszont olyan szép jellemfejlődésen megy át, és ahogy egyre magabiztosabb lesz, és egyre inkább elfogadja önmagát, úgy válik boldogabbá. Én nagyon bízom benne, hogy az olvasók is dekódolják majd a könyvben lévő üzeneteket. Mert van, hogy a világot pont egy olyan kisember menti meg, aki nem is érzi magát olyan különlegesnek…

A hős útja kapcsán az író szépen játszott a mellékszereplőkkel is, Füzi ugyanis egyre több olyan segítőt kapott maga mellé, akikre azért nem bíznánk rá a világ megmentését, de végül mindannyian tudtak bizonyítani. Tollast, a sárkányt nagyon szerettem, és Nolint is, aki meglátta az emberek múltját, és képtelen volt nem elmondani a titkaikat. A világ jó felépítésére még egy jó bizonyíték Nolan karaktere, és az ő képessége, ami egyszerre volt komikus, és logikusan belegondolva félelmetesen rossz. A jeleneteket viszont imádtam, és magát az ötletet is az ő képességére, és a többiekére egyaránt.

A kedvencem a könyvben viszont Oswin volt, a kis kobold, aki tök úgy nézett ki, mint egy macska, és Füzi magával vitte az útra. Gyerekek, azon a macskán (bocsi, kobold), sírva röhögtem a könyv során. Olyan jó beszólásai voltak, hogy az valami hihetetlen, mindig sikerült a legjobbakat benyögnie. Amit pedig a végén ért el vele Füzi, hát ott szó szerint remegett a könyv a kezemben, úgy nevettem. És ez most kifejezetten jól esett.

Füzi kapcsán nagyon fontosnak éreztem még a családi kapcsolatot is. Leginkább a nagymámájával lévő szeretetet, ami nagy jelentőséget kap a kötetben. Ami pedig a főgonosz karakterét illeti, az író itt is ügyes volt, mert kaptunk indítékot, meg lehetett érteni a tetteit, és ettől jóval árnyaltabb lett az egész, és maga a jelenet is erősebb, átélhetőbb lett.

Értékelés: 10/10

A Csillagpaff egyszerűen elbűvölő. Szórakoztató olvasni, megnevettet, leköt, és tele van jó ötletekkel, gondolatokkal. Gyönyörű üzenetet ad át önmagunk erősebbé tételéről, a szeretetről, a bullyingról és a család fontosságáról. Imádtam olvasni, alig várom a következő részt.

Hogy tetszik a borító? Gyönyörű, nagyon passzol a könyvhöz. Az illusztrációk is elsőrangúak voltak a maguk egyszerűségében. És külön szerettem azt, hogy a fontosabb jeleneteket és/vagy karaktereket mind láthattuk is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Önállóan szerintem 9 év felett már olvashatják a gyerekek, de ez tipikusan egy olyan könyv, amit a hozzám hasonló felnőtteknek is bátran ajánlok, akik szívesen elmerülnek egy mesekönyvben, ha a valóság már egyre sötétebb.