A Fekete Özvegy sem hagyhatta ki a stáblista utáni jelenetet, bár, hozzáteszem, nálunk a teremben szinte mindenki kisétált, csak hárman maradtunk a végére. Márpedig ezt látni kellett!

* Spoileresen folytatom! *

A stáblista utáni jelenetben Yelena egy kutyával megy el a temetőbe, hogy meglátogassa Natasha sírját. Ekkor jelenik meg mellette Valentina Allegra de Fontaine, akivel A Sólyom és a Tél Katonája sorozatban már találkozhattunk. (Funfact: az első felbukkanása itt lett volna eredetileg, csak ugye a covid…)

A jelentből kiderült, hogy Yelena Valentínának dolgozik, és vélhetően jól, mert simán belemegy a grófnő a fizetésemelésbe, amit Yelena kér. Valentina meg is adja az új célpontot, akit meg kell ölnie: Clint Bartont, akiről úgy beszél, hogy ő a felelős Natasha haláláért. Yelena emiatt vérszemet kap.

És mit is jelent tulajdonképpen ez a jelenet?

Azt már korábban is tudtuk, hogy Florence Pugh szerepelni fog a Sólyomszem sorozatban, mint Yelena, de eddig nem tudtuk, hogy milyen minőségben lesz ott. Most már eléggé valószínűsíthető, hogy mint ellenség tűnik fel a Disney+ sorozatban, hiszen Clint halálát akarja. A képregényekben Clint helyét a lánya, Kate Bishop (Hailee Steinfeld) vette át, mint Sólyomszem. Simán lehet, hogy Yelena célt ért a küldetésben…

Továbbá egyre erősebben látjuk azt is, hogy Valentina egyre keményebben ügyeskedik. A Sólyom és a Tél katonája végén ugye az egykori Amerika Kapitály, a szérummal felturbózott John Walker is neki dolgozik, mint U.S. Agent, és most már Yelena is mellette áll.

A képregényekben Valentina Nick Fury szerelme volt, egy időben a SHIELD igazgatóhelyettese, de Madame Hydraként is tevékenykedett, majd együttműködött egy Leviatán nevű egykori szovjet kémcsoporttal is. Tehát nem kizárt, hogy a háttérben Valentina egy “gonosz Bosszúállók”-csoportot szervez számkivetett szuperhősökkel. Ha pedig ez megvalósul, abban rengeteg potenciál adódik. Egy biztos, a Marvel tudatosan tervezi a jövőt, ahogy eddig is tette. Éljen!

https://sorokkozott2.wordpress.com/2021/07/filmkritika-black-widow-fekete-ozvegy-2021/